Megújulás

Nem rejtették véka alá az elégedettségüket az EU-hivatalnokok Brüsszelben, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök a zuhanó olajár, az összeomló rubelárfolyam és az uniós szankciók közepette visszavonulót fújt a Déli Áramlat kapcsán. Ezzel ugyanis remek lehetőség nyílt arra, hogy az orosz kapcsolatokat kereső tagállamokat is felsorakoztassák az európai energiaunió ötlete mögé. Maros Sefcovic, az Európai Bizottság (EB) e területért felelős alelnöke nem is habozott megpedzeni, hogy a küszöbönálló 300 milliárd eurós uniós befektetési csomagból, valamint a hatmilliárd euróra rúgó Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretéből is lehetőség lesz a közép-európai energiabiztonság javítását szolgáló beruházásokra.

Az energiafüggetlenséget célzó elképzelést Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke még lengyel kormányfőként vázolta a londoni The Financial Times gazdasági napilapban. A kérdés egyébként is régóta központi téma Európában, hiszen az unió tagállamai energiaszükségletük több mint felét importból fedezik, a gáznak pedig a kétharmadát vásárolják az EU-n kívülről. Az egyes államok érdekei azonban erősen eltérnek: Közép-Európa és a Baltikum országai jobban ki vannak szolgáltatva az orosz Gazprom árszabásának, Putyin pedig sohasem restellte a gázpolitikát a geopolitikai érdekek szolgálatába állítani. Az ukrán válsággal ismét előtérbe került az energiabiztonság kérdése, Tusk ezt kihasználva emelte az európai politika napirendjére a témát. Azt, hogy ez mennyire fontossá vált, jól mutatja, hogy az energiaunió ügye nemcsak külön portfóliót, de alelnöki tisztséget is kapott Jean-Claude Juncker EB-jében.

Az elsősorban a gázra és a villamos energiára koncentráló tervek mindenekelőtt az infrastruktúra fejlesztését és jobb összekapcsolását, valamint az energetikai közös piac kialakítását állítják középpontba az ellátás biztonságának garantálása és az árak csökkentése érdekében. Ahogy Sefcovic is számos alkalommal vázolta kinevezése óta, ha minden tagállamban egységes szabályok vonatkoznának az EU területén működő vállalatokra, megnyílna a lehetőség a valódi versenyre a szektorban. Ehhez persze úgynevezett interkonnektorok és összekapcsolt elektromos okoshálózatok kellenek; Tusk elképzelésében ezek a beruházások 75 százalékos uniós finanszírozásban valósulhatnának meg. A közös energiapolitika kialakítására a lisszaboni szerződés értelmében már lehetőség is volna, ez viszont azt jelentené, hogy a jövőben egyetlen tagállam sem változtathat konzultáció nélkül az energetikai rendszerén. (Arról, hogy ez nem mindenkinek van ínyére, lásd Atombiztos tipp című írásunkat a Magyar Gazdaság rovatban.)

Bizonyos közös szabályok már 2009 óta is léteznek ebben a szellemben, ezekkel ment egyoldalúan szembe a Déli Áramlat gázvezeték terve. A monopóliumok megtörése és a piaci verseny garantálása érdekében ugyanis az EU-ban a vezetékrendszer üzemeltetője és az azon keresztül gázt szállító szolgáltató nem lehet egy és ugyanaz, ráadásul az üzemeltető bármely cég gázát köteles beengedni a vezetékbe. Ilyesmiről pedig a projektbe súlyos dollármilliárdokat ölni szándékozó Gazprom hallani sem akart. Az uniós vezetők a Déli Áramlat annullálása után is jelezték, hogy az EU elvi alapon nem ellenez semmit, de csak a jogszabályok betartása mellett kivitelezhető bármilyen új infrastrukturális beruházás. Európai szempontból ráadásul egyáltalán nem az útvonalak, sokkal inkább a források diverzifikálása volna az érdek: uniós pénzek bevonásával csakis ilyen vezetékrendszer képzelhető el, például Azerbajdzsánból vagy Türkmenisztánból érkező gázzal.

Az energiaunió talán legfontosabb, és egyben a legtöbb vitát generáló kérdése a közös gázvásárlás gondolata. Juncker, Sefcovic és Tusk is a vásárlási potenciál egyesítése mellett szállt síkra, hiszen míg az egyes tagállamok külön-külön kis partnerei az orosz mamutvállalatnak, az EU-t az összesített évi 400 milliárd eurós költése a világ legnagyobb energiavásárlójává tenné, ezáltal jelentősen javítva az alkupozíciót. Ahogyan Jacques Delors, az EB korábbi elnöke fogalmazott, „Oroszország irányában az európai országok egyelőre Montague-k és Capuletek”, így válik lehetségessé, hogy miközben Németország ezer köbméterenként 370 dollárért veszi a gázt, Lengyelország korábban 500 dollárt is fizetett érte. A közös vásárlás egyben azt is jelentené, hogy a tagállamok nevében az EB tárgyalna, ami nem minden kormánynak tetszik, nem is beszélve a jelentős lobbierővel bíró energetikai cégekről. Egy ilyen átállás csak fokozatosan volna lehetséges, így a tervek első lépésként csak az Oroszország által oly' kedvelt titkos záradékok kétoldalú szerződésekből való kiiktatásáról szólnak. Egyelőre Sefcovic is csupán egy önkéntes alapon működő alkurendszerről beszélt a későbbi közös megoldás előszobájaként.

Bár az energiaunió meghirdetett pillérei között szerepel a kereslet mérséklése, az innovációba való befektetés és a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkentése is, a geopolitikai fejlemények tükrében most a mihamarabbi energiabiztonság és a beszerzési források változatosabbá tétele áll a középpontban. Sokatmondó tény, hogy miközben az energiunió tervét külön bizottsági alelnök hivatott megvalósítani, az eddig önálló klímaügyi portfóliót hozzácsapták az energetikához, a korábban olajtársaságokban érdekelt spanyol Miguel Arias Canete felügyelete alatt. Az EU új klíma- és energiastratégiáját is csak a bizottsági előterjesztésnél visszafogottabb célokkal fogadták el a tagállamok: 2030-ra így uniószerte 27 százalékra kell emelni a megújuló források arányát, míg az energiahatékonyság javítása tekintetében 30 százalék az irányszám.

Ha a tavasszal a párizsi ENSZ-klímacsúcson megszületik a globális egyezség az éghajlatváltozás megfékezéséről, az módosíthatja a hangsúlyokat az uniós stratégiában is, de jelenleg ezeknél a céloknál előrébbvalónak látszanak a rövid távú megoldások. Nem véletlen, hogy mind az USA, mind az EB örömmel látná, ha a Mol a horvát Ina orosz kézre adása helyett a Krk szigetére tervezett, cseppfolyósított földgázt fogadó LNG-terminál építése felé mozdulna. A balti országok közös projektjeként éppen csak elkészült klaipedai terminállal és az épülőben lévő lengyel tárolóval együtt – valamint ezek összekötésével – Norvégiától kezdve Kataron át az USA-ig számos helyről vásárolhatna cseppfolyósított gázt a régió és Európa, visszaszorítva az orosz befolyást és lenyomva az árakat.

Az európai politikai napirend alakulása tehát arra mutat, hogy a következő nagy terv egy, az uniót annak idején elindító Szén- és Acélközösség (Montánunió) mintájára létrehozott energiaunió lehet, többek között a palagáz és a közös gázvásárlás körüli nagy vitákkal. A tavaly novemberben hivatalba lépett új EB az idei év elejére ígért konkrét programot ezekről a tervekről, de a tagállamok közötti alkudozás ezt követően kezdődik csak majd el igazán.

CSICSAI MÁTÉ / BRÜSSZEL