Playboy-történelem: nők és irodalom

Nőknek olyan olvasmány, mintha egy zsidó egy náci kézikönyvet tanulmányozna – így minősítette egykor az amerikai Playboy magazint az ottani feminizmus egyik vezéralakja, Gloria Steinem. De ez csak az érem egyik oldala. Alighanem eldönthetetlen marad az örök vita, hogy ebben a havilapban a ruhátlan nők vagy a minőségi újságírás és irodalom fontosabb-e. Sőt a vita lassacskán tárgytalanná is válik, hiszen a múlt héten bejelentették, hogy a Playboy amerikai kiadásában márciustól csak úgy jelennek meg a nők, hogy a megtekinthetőség korhatárát a kiadó 13 évre állítja be - írta a HVG hetilap. 
Az irodalmi példatár mindenesetre igen gazdag. A Playboy korai számaiban, 1954-ben megjelent például – folytatásokban, nem sokkal a könyv első kiadása után – a múlt század egyik ikonikus regénye, Ray Bradbury műve, a Fahrenheit 451. Ami nyomban jelezte is az alapító kiadó, a most kilencvenedik évét taposó Hugh Hefner liberális világképét. Bradbury művét – benne a könyvégetést és a gondolatrendőrséget – nagyrészt az ihlette, hogy az 1950-es évek elején zajlott az USA-ban a Joseph McCarthy szenátor nevével fémjelzett boszorkányüldözés, nem utolsósorban írók és filmesek minősültek tömegével kommunistáknak és hazaárulóknak.
A Playboy alapítása 1953-ban éppen a mccarthyizmus lecsengésével esett egybe, és még egy fontos mérföldkővel: akkor jelent meg a második kötete az azóta is minduntalan idézett Kinsey-jelentésnek, az amerikaiak szexuális életéről szóló, tabukat megdöntő szociológiai felmérésnek. Szinte a levegőben volt tehát a két összetevő: a liberális társadalomfelfogás és a szabadabb beszéd a szexről. Egyre népesebb rétegben megvolt ezekre a kereslet, ráadásul a háború utáni évek gazdasági fellendülésének köszönhetően a fizetőképes kereslet. Az 1953 utáni néhány évben, amikor a McCarthy-féle feketelisták részben még érvényben maradtak, Hefner a Playboyban is publikálási lehetőséget adott az elnémítottaknak. Szerkesztői bevezetője az első számban azokat szólította meg, akiknek a nőkön, a dzsesszen és a nemes italokon kívül Picasso és a filozófia is az érdeklődési körükbe esik.
A magazin történetében általában is tekintélyes írók emelték a színvonalat szerzőként vagy interjúalanyként: John Updike, Kurt Vonnegut, Norman Mailer, Joseph Heller, Woody Allen és mások. Az irodalomtörténet azt is nyilvántartja, hogy 1969-ben Leslie Fiedler kritikus valahol a fedetlen keblek között tudatta: az irodalomban vége a modern korszakának és immár a posztmoderné a pálya.
Ha a női méltóság ügyében folyhatnak is viták a Playboy körül, az nem kérdéses, hogy Hefner sokat tett a polgári jogokért, nem utolsósorban a feketék egyenjogúságáért. Az 1960-as évek elején, amikor ez korántsem volt általános, főriporterré tette meg a fekete Alex Haley-t. Amikor Hefnernek tévésorozata is indult, azzal tért el a nagy országos tévék akkori gyakorlatától, hogy fekete és fehér zenészeket együtt léptetett fel. Megesett, hogy a hálózatban működő tévék egyike-másika olyankor lekapcsolt, és megkímélte érzékeny nézőit a „keveredés” látványától. A Playboy-klubok esetében Hefner következetesen visszavonta a déli államokban azoknak a szórakozóhelyeknek a franchise-engedélyét, amelyek az évi 25 dolláros országos belépőjük ellenére nem engedték be a fekete klubtagokat.
Még ha lényegében csak pincéri munkáról volt is szó, úttörő példának számított, hogy fekete nőket is alkalmaztak a Playboy-klubokban. És Hefner a kihajtogatható aktfotókon is másoknál jóval hamarabb adott helyet a fekete modelleknek. Hefner hamar meggazdagodott, és a pénzéből futotta arra is, hogy polgárjogi perekbe szálljon be. Köztük olyanokba, amelyek elvezettek ahhoz, hogy 1972-ben a legfelső bíróság, máig tartó vitákat kiváltva, enyhítette az abortusz szabályait.
Ha mindehhez hozzátesszük, hogy történetének jelentős részében a Playboynak a maga irodalmi betéteivel és erotikus képeivel sikerült leköröznie a durvább szexet tartalmazó olyan vetélytársait, mint a Penthouse vagy a Hustler (utóbbinak a főnöke a magyarul árulkodó című filmből, a Larry Flynt, a provokátorból, Milos Forman díjnyertes alkotásából is ismerhető), akkor már nem annyira meglepő, hogy jövő tavasztól kezdve a magazin amerikai kiadása fedetlen nemi jegyek nélkül is vásárlókra találhat. A gazdasági háttér – mint a The New York Timesnak a múlt heti bejelentést tartalmazó cikkéből is megtudhatta a világ – egyébként is az, hogy a Hefner-birodalom fő bevételi forrása már nem a lap, hanem a nyusziemblémás termékek után befolyó díjak. Olyannyira, hogy az összes jövedelem több mint harmada ilyen alapon Kínából származik, ahol magát a magazint egyelőre nem is árusítják. Az is kiderült, hogy miután a Playboy internetes kiadását már tavaly elkebletlenítették, munkahelyen is nézhetővé változtatták, azóta a kattintások elemzése szerint alaposan megnőtt és kedvezően fiatalodott az érdeklődők serege.
Az amerikai lap példáját a külföldi kiadásoknak nem kell feltétlenül követniük. Erre vonatkozó kérdésünkre a magyar változat főszerkesztője, Bus István nem adott egyértelmű választ, de hangsúlyozta, hogy náluk a nem korhatáros tartalom szerepe már korábban felértékelődött.