Grönland hófödte szigetére a 982-ben partra lépett viking Vörös Erik ragasztotta a Zöld Föld nevet. A Norvégiából egy gyilkosság miatt menekülni kényszerült felfedező marketingfogása bevált: 985-ben még visszatért hazájába, egy évvel később viszont már népes expedíció élén telepedett le a zöldnek még a legjobb indulattal sem nevezhető vidéken. A keleti és a nyugati parton létrehozott egy-egy település egy ideig virágzott is – a XIII. század közepére már 3–6 ezresre nőtt a népességük –, ám a XIV. században érkezett durva lehűlés miatt Grönland kihalt. Nem először, hiszen még a vikingek előtt is többször benépesült, majd elnéptelenedett a sziget: az első hullámokban észak-amerikai inuitok próbáltak letelepedni a vidéken.
A földrajzi értelemben inkább Észak-Amerikához tartozó Grönland – amelyet a tenger alatt egy hátság köt össze Kanadával – új lakói ismét az inuitok voltak. Amíg Dánia a XVIII. század közepén nem vonta ellenőrzése alá a területet, a rajta élők teljes függetlenséget élveztek, s nyugalmukat egy-egy holland vagy brit fókavadász zavarta csak meg. A dán uralom azt jelentette, hogy lezárták a partokat a külföldiek előtt – koppenhágai magyarázat szerint azért, hogy megóvják a szigetlakókat a külföldi kizsákmányolóktól –, és teljes monopóliumot hirdettek a Grönlanddal folytatott kereskedelemre.
A dán befolyás a második világháború után gyengült meg, előbb 1953-ban, majd 1979-ben és 2009-ben lazítottak a kötelékeken. Jelenleg Grönland teljes belső önállóságot élvez, Koppenhága csupán a védelmi és a külpolitikát egyezteti Nuukkal. A koppenhágai pénzeknek köszönhetően Grönland magas szintű szociális ellátást nyújt polgárainak – a lakosság nyolcvan százaléka inuit, tíz százaléka dán –, a sziget így azt is megengedhette magának, hogy 1985-ben kilépjen az EU-ból. A hivatalosan Kalaallit Nunaatnak nevezett ország területének egy százalékán folytatnak csak mezőgazdasági termelést – a sziget kilencven százalékát átlagosan másfél kilométer vastag jégpáncél borítja –, a gazdaságot elsősorban a halászatra alapozzák. A birkatenyésztés a XX. század elején honosodott meg, s azóta jelentősége fokozatosan növekszik.