Olajszivárgás

Félelmetes sokk az olaj árának másfél év alatti 70 százalékos csökkenése az afrikai olajtermelő országok számára – figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a minap. A pénzintézet szerint az érintett országoknak minden bizonnyal gazdasági kiigazításokra lesz szükségük, ráadásul a bevételeik csökkenése jelentősen kihat a többi afrikai államra is. A világ olajtermelésének 8 százalékát adja a kontinens, de a bányászati költségek magasabbak a globális átlagnál, mivel a felhozatal jelentős részét a szárazföldi kutaknál drágábban termelő mélytengeri platformok adják. A kontinens kőolajtermelése tavaly immár a harmadik egymást követő évben csökkent, és közel az ötödével kevesebb volt a rekordnak számító 2008-as napi 10,2 millió hordónál.

Pedig 2014 derekán a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég még azt jósolta, hogy Afrika a fellendülés küszöbére érkezett. A korábbi években dollártízmilliárdokat fektettek a nyersanyag-kitermelésbe, így a szénhidrogéniparba. Az, hogy 2013-ban a világ tíz legnagyobb kőolajlelőhely-felfedezéséből hat Afrikára jutott, vonzotta a nagy multikat a brit–holland Royal Dutch Shelltől az amerikai ExxonMobilig, és a kisebb vagy független gyártókat a texasi Anadarkótól a brit Tullow Oilig. A kőolaj árának összeomlása következtében azonban a már elindított és tervezett 270 milliárd dolláros befektetés több mint kétharmada a hordónkénti 50 dolláros ár alatt veszteséges, nem is beszélve az utóbbi napokban 30 dollár körüli szintekről. Ráadásul a legtöbb beruházást a hordónkénti 80 dolláros jegyzéssel képzelték, így számos országban komoly nyomás nehezedik a kormányra, hogy az adók és egyéb díjak csökkentésével a termelők javíthassák pénzügyi helyzetüket.

Csakhogy a csökkenő bevételek miatt erre nehezen kaphatók a kormányok. Az egyik szembetűnő példa a földrész legnagyobb olajtermelője, Nigéria. A kormány éppen azt javasolta, hogy vizsgálják felül a két évtizedes szerződéseket, és növeljék az állami részesedést a bányászatból. Mégpedig a tengeri termelésnél 50-ről 73, a szárazföldinél 83-ról 87 százalékra. Mindez nagy érvágás lenne a termelőknek, de az olajbevétel létfontosságú Nigéria számára is. Afrika legnagyobb gazdaságú és legnépesebb országa költségvetési bevételeinek több mint kétharmada az olajból származik. Az éveken át tartó 7 százalékos gazdasági növekedés 2015-ben 5 százalék körülire csökkent. A költségvetési deficit tavaly 11 milliárd dollárra ugrott, az idén pedig 15 milliárd lehet. Abuja nemrég 3,5 milliárd dolláros gyorshitelt kért a Világbanktól, valamint további másfél milliárdot az Afrikai Fejlesztési Banktól (ADB) és a kínai Eximbanktól.

Ahogy a bajokat Nigériában is jelzi a hazai valuta, a naira – 2014 óta több mint 20 százalékos – dollárral szembeni gyengülése, az angolai kwanza közel 40 százalékos értékvesztése még inkább vészjósló. Afrika második legnagyobb olajtermelője, Angola esetében az export 90 százaléka a szénhidrogén-termeléssel kapcsolatos, így aligha csoda, hogy már-már gazdasági válságról, az ország stabilitásának veszélybe kerüléséről beszélnek. Ráadásul a valutaváltóknál egy dollárért a hivatalos árfolyam több mint kétszeresét kell adni, az alapvető élelmiszerek ára pedig meredeken emelkedik. A 24 milliós lakosság több mint harmada a szegénységi küszöb alatt él.

De máshol is sokasodnak a gondok. Ghánában a Tullow Oil 2007-ben talált olajat a tengeri talapzaton, rá három évre megindult a termelés, és az ország rózsás jövőt remélt. De az áldásból átok lett, az erőltetett fejlesztések miatti jelentős költségvetési hiány a mélybe rántotta a hazai valutát, a cedit, még mielőtt az olaj ára megindult volna a lejtőn. Ghána már tavaly augusztusban félmilliárd dolláros segélyhitelre kényszerült az IMF-től. A múlt évben a várt olajbevétel kevesebb mint fele keletkezett. Nem tudni, hogyan nő az idén a duplájára a felhozatal, hiszen a Tullow Oil Ghánában és Kenyában a termelési költségvetését egymilliárd dollárról 200 millióra csökkentette. Egyenlítői Guineának és Gabonnak ugyancsak csökkentenie kellett az állami kiadásokat, hiszen a fő bevételi forrásuk szintén az olaj.

Afrika keleti részén szintén attól félnek, hogy elapad az olajpénz. Kenyától Ugandán át Mozambikig az utóbbi öt évben több mint 25 milliárd dollárt fektettek be a kőolaj- és földgázkutatásokba, valamint -termelésbe, de már egyre több vállalat – így az Anadarko vagy az olasz Eni – azt fontolgatja, hogy elhalasztja a következő évekre tervezett több tízmilliárd dolláros programjait.

Nem jobb a helyzet az észak-afrikai arab olajtermelő országokban sem. Egyiptomban – főleg a lelőhelyek elöregedése miatt – négy éve csökken a termelés, miközben a fogyasztás évi 3 százalékkal nő. Líbiában a káosz és a polgárháborús helyzet ellenére a felhozatal eléri a napi félmillió hordót, ami azonban kevesebb mint a harmada a 2011 előttinek. Az arab tavasz felkelései és háborúi által eddig nem érintett Algériában, a kontinens harmadik legnagyobb termelő országában az olajjövedelmek csökkenése súlyos politikai feszültségekhez vezethet, ami már meg is mutatkozott az eliten belüli hatalmi leszámolásokban. A 78 éves és betegeskedő Abdelaziz Buteflika elnök és klánja egyelőre nyerésre áll a titkosszolgálatokkal szemben a hatalomért folyó harcban.

Az államfő öccse, Szaid elnöki ambícióit azonban veszélyezteti, hogy a 2011-es 70 milliárd dolláros szénhidrogén-bevétel tavalyra a felére csökkent, így egyre kevesebb marad a társadalmi békét szavatoló szociális juttatásokra. Az 1986-os olajár-összeomlás miatt Algír jelentős költségvetési vágásokra kényszerült, ami rá két évre felkelésekhez vezetett. A feszült légkörben az 1990-ben elcsalt választás 150 ezer ember életébe kerülő erőszakhullámhoz vezetett, amelynek emléke talán szerepet játszik abban, hogy Algéria eddig megúszta az arab világot sújtó káoszt. Az algériai dinár azonban ettől függetlenül az utóbbi másfél évben elvesztette értéke negyedét a dollárral szemben.

Az 2016-os év komoly próbatétel elé állítja az egész kontinenst. A kőolaj és a többi ásványkincs árának zuhanása, a kínai gazdaság lassulása miatt lezárulni látszik az éveken át tartó magas növekedési pálya, a 7, majd az 5 százalékos bővülési időszakok után az idén Afrika átlag 3 százalékkal növekedhet. Közben folytatódik a demográfiai robbanás, a jelenlegi félmilliárdos munkaerő-állomány 2050-re 1,3 milliárdra nő, lekörözve Indiát és Kínát. Afrika GDP-jének a harmada a mezőgazdasághoz kötődik, és bár jelentős a mezőgazdasági termelésbe még bevonható földterület nagysága, a szárazság és a klímaváltozás – Afrikát különösen sújtó – káros hatásai miatt már most közel 40 millió ember szorul kisebb-nagyobb élelmiszersegélyre. Talán nem véletlen, hogy Christine Lagarde IMF-vezér idei első útja Afrikába vezetett, jelezve a veszélyt és az esetleges segítő szándékot.

KERESZTES IMRE