Átadják-e a szavazófülkéknek az országalkotó szerepet a lövészárkok? A nyugat-európai regionális kormányok némelyike, mint a katalán vagy a skót, voksolással próbálnak választ kapni, hogy térségük lakói független országban akarnak-e élni vagy maradnak Spanyolországban, illetve az Egyesült Királyságban. Ha eddig még nem is jutottak el, de Belgium flamand részében is hamarosan éppúgy felvetődhet a kérdést, mint Dániához tartozó Grönlandon vagy Feröer-szigeteken, vagy akár a finnországi, de svédek lakta Aland-szigeteken. Míg az európai határokat elsősorban a kontinens keleti felében rajzolta át a két világháború és a kommunista rendszerek összeomlása, most Nyugat-Európa néhány állama repedezik.

Feröer

AFP / Odd Andersen

Európa nem éli át sem 1918-1919, sem az 1990-es évek legelejének a hangulatát, amikor egy időben több új állam is létrejött, és teljesen más a politikai szituáció is – ebben a történész szakértők egyetértenek. Az Európai Unió léte is fékezőleg hat a elszakadási törekvésekre. „Jóllehet az EU belpolitikai jellegű kérdésekkel nem foglalkozik, mégis óvatos utalást tett múlt héten az Európai Parlament néppárti elnöke, Antonio Tajani arra, hogy bármilyen alkotmány ellen irányuló lépés egyben az EU jogi keretei elleni támadást jelenti” – hívta fel a figyelmet Domonkos Endre, Budapesti Gazdasági Egyetem Nemzetközi és Európa-tanulmányok Intézeti Tanszékének vezetője, Spanyolország-szakértő.

„Ráadásul nem is lenne nemzetközi támogatottsága az ilyen egyoldalú lépéseknek. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy amennyiben bármelyik tagország egyik tartománya kiválik, akkor a harmadik országokhoz hasonlóan, újra kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, ami várhatóan éveket venne igénybe. Tehát Katalónia esetében is újra kellene kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat” – fejtette ki Domonkos. Részben ezért is erős a skótoknál, a katalánoknál és a flamandoknál is az európaiság hangsúlyozása, az EU-n belüli szolidaritás és a közös vívmányok fenntartása melletti elkötelezettség.

Kétséges emiatt is, hogy milyen sikerre számíthatnak az elszakadáspártiak. E pártok támogatottsága általában 20-30 százalék között mozog az adott régióban (Dél-Tirol, Flandria), illetve néhol valamivel magasabb, de 50 százalék alatti, mint Skóciában és Katalóniában – október 1-je természetesen fordulópont a katalánoknál, de most nem ez a variáció tűnik esélyesebbnek. Ilyen sorsdöntő referendumoknál egyébként az erős megosztottság miatt gyakran szoros eredmények is születnek: Skóciában 2014-ben 55,3 százalék voksolt az Egyesült Királyságban maradásra, de Kanada francia tartományában például 1995-ben épphogy megvolt az uniópárti többség. 50,6 százalék szavazott Kanada egységére – ez mindössze 20 ezres szavazatkülönbséget jelentett –, pedig a kérdés óvatos volt, nem quebeci függetlenséget, hanem szuverenitást említett.

Népszavazási kampány Skóciában

AFP / Leon Neal

A függetlenségi erők az elmúlt tíz évben többnyire erősödtek Európában, de átütő támogatottságot még sehol nem értek el. „A függetlenségi törekvések előfeltétele, hogy ezt a törekvést a szóban forgó közösség többsége támogassa. Erről egy demokráciában csak egy népszavazás dönthet. De arra csak akkor kerülhet sor, ha a többségi nemzet, annak kormánya az igényt tudomásul veszi és kiírja a népszavazást” – vázolta a jogi-politikai környezetet Jeszenszky Géza, aki az Antall-kormány külügyminisztere volt, és legutóbb pedig Oslóban magyar nagykövet. „A londoni kormány nem katonaságot küldött a skót igény elfojtására, hanem megkérdezte az érdekelteket. Jóval korábban többször is így járt el Kanadában az ottawai kabinet Quebec ügyében. Katalónia esetében Madrid egyelőre elzárkózik a népszavazástól, holott egyáltalában nem biztos, hogy a többség megszavazná a kiválást” – magyarázta Jeszenszky. Hozzátéve: a nemzetközi közösség fél a precedensektől és a konfliktusoktól, de az egyértelmű döntéseket utólag elfogadja, mint Koszovó esetében is.

„A fegyveres konfliktusok lehetőségének kockázata rendkívül csekély Nyugat-Európában” – utalt a jövőre Domonkos. Jeszenszky pedig úgy fogalmazott: „Ma kevés angol kész meghalni Skócia megtartásáért”. A békés elválás azonban más államok esetében is szóba jöhet Európa nyugati felén. „Egy sikeres elszakadás feltétlenül biztatást jelent a hasonló célú mozgalmaknak. Grönland függetlenségét területi nagysága és távolsága Dániától indokolja, de lélekszáma és gazdasági ereje ellene szól. Amint természeti erőforrásai kiaknázhatók, jók lesznek az esélyei. Dánia nem fogja akadályozni” – véli az egykori külügyminiszter. Egy másik exnagykövet, Szent-Iványi István egykori SZDSZ-es külügyi államtitkár, majd EP-képviselő a közeljövőre nem számít Skócia vagy Katalónia függetlenségével, de „középtávon bármi megtörténhet” – tette hozzá. Schöpflin György, a Fidesz–KDNP EP-képviselője pedig röviden így fogalmazott: „a közeljövőben Skócia függetlenségét nem tartom valószínűnek. Katalónia e pillanatban túl zavaros”.

De ki fogadott volna rá 40-50 éve, hogy Magyarország akkori déli szomszédja szétesik, majd Szerbiából kiválik a Koszovó? Vagy hogy más kontinensen megszületik Dél-Szudán? Miért ne történhetne-e ez meg a gyakorlatilag független, de nemzetközileg el nem ismert afrikai Szomálifölddel vagy Nyugat-Szaharával? Ki mondhatná biztosra, hogy 20 vagy 50 év múlva nem lesz Ázsiában önálló Kurdisztán? Legalább a mai iraki részen, amelyen szeptember 25-én tartanak erről népszavazást. Vagy Európában Albániából és Koszovóból nem alakul Nagy-Albánia vagy Romániából és Moldovából Nagy-Románia? Most belső és nemzetközi egyezmények gátolják az ilyen lépéseket, de sokan számolnak vele. Az utóbbi egyesüléstől nemcsak moldovai oroszok, ukránok tartanak, de a török nyelvű keresztény gagauzok is, akik korábban ki tudták harcolni a jogot az autonómiára, és arra, hogy ha Moldova mégis beolvad Romániába, akik maguk dönthetnek a sorsukról, beleértve a függetlenséget is.

Kisinyov Moldova fővárosa

AFP / Daniel Mihaliescu

Más országok viszont repedezhetnek. A macedónoknak van külön államuk, de azt nemcsak az egyre növekvő albán kisebbsége ingathatja meg, hanem a szomszédai is. A földrajzi Makedónia ugyanis három részből áll, Vardari (Macedónia), Pirini (főleg Bulgária) és a Görögországhoz tartozó Égei régióból (ez most Makedónia néven görög tartomány). Nem meglepő ezek után, hogy a macedón nemzetet és főleg az államot a térségben sokan egyszerűen titói kreálmánynak tartják. Hasonló vitára persze máshol is van példa. „A jelenlegi spanyol alkotmány a spanyolt tekinti nemzetnek (nacionalidad espanola), miközben a katalánok a baszkokkal és a galíciaiakkal együtt csak történelmi nemzetiségiek” – mutatott rá Domonkos.

A háborús helyzetek kockázatát növeli, hogy az államok többsége úgy gondolkodik, hogy amit neki a történelem adott, az az övé, amit viszont elvett, az visszajár. Spanyolország alkotmányos rendje is csak a spanyol „nemzet megbonthatatlan egységén belül” kínál autonómiát. Európa keleti felén a fegyveres konfliktusok (vagy azok kiújulásának) esélyét növeli, hogy tele van kis zárványállamokkal, amelyek szinte önállóak valamelyik háttérország segítségével. A Dnyeszter Menti Köztársaság (Moldova), Abházia vagy Dél-Oszétia (Grúzia) orosz támogatással, Hegyi Karabah (Azerbajdzsán) Örményországéval. Ez lehet a kimenetele a kelet-ukrajnai összecsapásoknak is. Nemcsak a kommunista rendszerek összeomlása járt ilyen következménnyel, hanem például a ciprusi válság is: az 1974-ben bevonuló török hadsereg védelmében megszületett az észak-ciprusi török állam. Az egyesítési tárgyalások azóta se vezettek eredményre, de legalább a két országrész között már enyhült a feszültség – részint gazdasági okból, például a déli görög résztől indulnak kirándulóutak északra.

Noha ezeket államokat senki sem ismeri el (vagy esetleg a háttérállamok és egy-két csatlósuk), gyakorlatilag függetlenek. Súlyosabb esetekben a határ sem átjárható, néha pedig szinte csak a foci vagy a focicsapat neve köti össze őket az anyaországgal. A moldáv focistákat például évek óta a FC Sheriff Tiraspol – vagyis a Dnyeszter menti államalakulat fővárosának csapata – képviseli az európai kupákban. Az örmény többségű szakadár terület nevét viselő Karabah FK pedig azeriként indul a nemzetközi meccseken. Igaz, ez a csapat nem régóta nem a szülőhelyén, a fegyveres konfliktusban lerombolt Agdamban, hanem Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban játszik. Az is biztosra vehető, hogy a katalánok büszkesége, az FB Barcelona akkor se siet majd elhagyni a spanyol futballbajnokságot, ha október 1-jén megtartják a referendumot, és azon a többség Katalónia függetlenségére voksol.