szerző:
hvg.hu/MTI

A két olasz kormánypárt most egy menekülteket mentő hajó kikötésén veszett össze.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter bejelentette, hogy nem nyitja meg az olaszországi kikötőket az olasz haditengerészet hajója előtt, amely líbiai vizeken negyven menekültet vett fedélzetére egy mentési műveletben.

Salvini kijelentette, hogy egyetlen egy olasz kikötőben sem engedélyezi az olasz hadihajó kikötését. Megjegyezte, hogy az olasz haditengerészet hajójának nem kellett volna líbiai felségvizeken beavatkoznia, mivel itt a líbiai parti őrség végzi a mentési műveleteket.

Az olasz védelmi tárca azonban szűkszavú közleményben támogatásáról biztosította az olasz haditengerészetet. A védelmi miniszter Elisabetta Trenta a másik olasz kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa: az M5S az utóbbi hetekben egyre erősebben bírálja Matteo Salvini migrációs politikáját, amely az olaszországi kikötők lezárásával állította meg az Olaszországba érkező migrációt.

Matteo Salvini azt mondta, a római kormány tagjainak egy irányba kell tartani, "nem lehet, hogy a belügyminiszter lezárja a kikötőket, egy másik miniszter pedig összeszedi a migránsokat" – fejtette ki.

Az olasz hadihajó egyelőre továbbra is líbiai vizeken tartózkodik. A védelmi tárca nem közölt információkat a megmentett személyek sorsának alakulásáról.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hibás váltók miatt késnek a vonatok a Balatonnál

Hibás váltók miatt késnek a vonatok a Balatonnál

Háromszor kísérelt meg öngyilkosságot a börtönben a terrorizmussal vádolt Hasszán F.

Háromszor kísérelt meg öngyilkosságot a börtönben a terrorizmussal vádolt Hasszán F.

Aranyérmet szereztek a magyar diákok a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián

Aranyérmet szereztek a magyar diákok a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián

A Google, a Facebook és a Microsoft szervereiről is képes adatokat lopni egy új program

A Google, a Facebook és a Microsoft szervereiről is képes adatokat lopni egy új program

Videón, ahogy a rendőrök megmentik a kecskeméti plázáról leugrani készülő férfit

Videón, ahogy a rendőrök megmentik a kecskeméti plázáról leugrani készülő férfit

Egy finn persze hogy raliautóval csavarja le a kupakot – videó

Egy finn persze hogy raliautóval csavarja le a kupakot – videó