szerző:
hvg.hu/MTI

Az észak-iraki Kurdisztán székhelyén merényletet követtek el három ember ellen egy étteremben. A gyilkosságról eddig egymásnak ellentmondó információk szivárogtak ki, de egy török diplomata biztosan van az áldozatok között. Törökország bosszút ígér.

Az első hírek szerint ismeretlen fegyveresek agyonlőttek szerdán három török diplomatát Erbílben, az észak-iraki Kurdisztán székhelyén. A támadók egy étteremben, ebéd közben nyitottak tüzet a célpontjaikra.

Mostanra azonban már nem egyértelmű, hogy hányan és kik vesztették életüket a támadásban. A kurd biztonsági erők, az Asayish azt nyilatkozta, hogy csak két ember halt meg, ebből az egyikük a török főkonzul helyettese. Az Asayish arra vonatkozóan nem adott meg információt, hogy a másik áldozat is diplomata lenne. Mindenesetre a török külügyminisztérium közleménye is csak a főkonzulátus egy munkatársának halálát erősítette meg - írja az MTI. A Daily Sabah az Anadolu török hírügynökségre hivatkozva egy ember haláláról ír, és két sebesültet említ.

A támadás ez erbíli HuQQabaz nevű étteremben történt, a fegyveresek kilétéről még mindig nincsenek információk, a támadást eddig senki nem vállalta magára.

A törtök elnök szóvivője válaszlépéseket ígért, Recep Tayyip Erdogan pedig Twitteren reagált az eseményekre. "Elítélem ezt a gyűlöletes támadást a konzulátusunk dolgozói ellen Erbílben. Kívánom Isten kegyelmét a munkatársunknak, akit megöltek a támadásban".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gyurcsány: A helyzet megváltozott

Gyurcsány: A helyzet megváltozott

Fizetés nélkül lépett le 600 liter dízellel

Fizetés nélkül lépett le 600 liter dízellel

Eldurrant az önkormányzati választások startpisztolya

Eldurrant az önkormányzati választások startpisztolya

Tervei vannak: megszólalt lapunknak a Botka ellen induló szegedi szocialista

Tervei vannak: megszólalt lapunknak a Botka ellen induló szegedi szocialista

Egy férfi elfelejtette, hogy házas, ezért újra elvette a feleségét

Egy férfi elfelejtette, hogy házas, ezért újra elvette a feleségét

Valter Attila szakaszt nyert a fiatalok Tourján

Valter Attila szakaszt nyert a fiatalok Tourján