Macron fejjel lefelé fordított portréjával tüntettek környezetvédők és antikapitalisták

Több százan tiltakoztak békésen vasárnap - két nap alatt a harmadik alkalommal - a G7-es országcsoportnak a délnyugat-franciaországi Biarritzban rendezett csúcsértekezlete ellen a szomszédos Bayonne-ban.

  • MTI MTI
Macron fejjel lefelé fordított portréjával tüntettek környezetvédők és antikapitalisták
A  demonstrálók "az éghajlatért és a társadalmi igazságosságért" vonultak utcára, Emmanuel Macron francia államfő hivatalos portréjának, fejjel lefelé fordított példányait tartva a magasba, amelyeket az elmúlt hónapokban tulajdonítottak el a polgármesteri hivatalokból.
A francia önkormányzatokon hagyományosan és kötelezően ki van függesztve a mindenkori köztársasági elnök hivatalos portréja, ezeket hozták magukkal a demonstrálók, akik "Éghajlat és társadalmi igazságosság, Macron tűnj el, tüntessük el!" - felkiáltással vonultak fel. A portrék menete elnevezésű tiltakozást francia környezetvédő és baszkföldi alternatív mozgalmak hirdették meg.
A tüntetők Bayonne belvárosának szűk utcáin békésen vonultak fel az államfő fejjel lefelé tartott portréit a lehajtott fejük fölé feltartva, miközben azt skandálták: "És egy, és kettő és három fok, emberiesség elleni bűntett".