Mike Pompeo: Irán a felelős a szaúdi olajlétesítmények elleni támadásért

Úgy fogalmazott, ez egy iráni támadás volt, amely Ali Hámenei ajatollah keze nyomást viseli magán".

  • unknown unknown
Mike Pompeo: Irán a felelős a szaúdi olajlétesítmények elleni támadásért

Mike Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője kedden indult a sivatagi királyságba, miután Washingtonban még a bahreini trónörökössel tárgyalt, többek között a szaúdi olajlétesítmények elleni támadásról. A külügyminiszter a szaúd-arábiai Dzsiddában jelentette ki, hogy Irán a felelős a szaúdi olajlétesítmények elleni támadásért.

Pompeo az újságíróknak úgy fogalmazott:

"ez egy iráni támadás volt, amely Ali Hámenei ajatollah (Irán legfőbb vallási vezetője) keze nyomást viseli magán".

Pompeo nem sokkal azt követően nyilatkozott így, hogy Rijádban Turki al-Maliki, a Jemenben harcoló, szaúdiak vezette koalíció szóvivője bejelentette: szaúdi tisztségviselők arra a következtetésre jutottak, hogy Irán, vagy a támogatását élvező valamelyik erő követte el a múlt szombaton a támadást, amelyben több drón és robotrepülőgép vett részt. Maliki ezredes hozzátette: mindezt a szaúdi szakértők a robotrepülőgépek útvonalából állapította meg, továbbá az olajlétesítmények helyszínén talált fegyverek is Iránból származhatnak.

Iráni vezetők szombat óra többször is cáfolták felelősségüket a támadásban, de Haszán Róháni iráni elnök szerdán Teheránban - mintegy a jemeni húszik nevében nyilatkozva-azt hangoztatta, hogy a támadások a jemeni húszik figyelmeztetései voltak Szaúd-Arábiának.

A szaúdi fegyverroncs-bemutatóra az iráni elnök egyik tanácsadója Twitter-üzenetben reagált. "A sajtótájékoztató azt bizonyította, hogy Szaúd-Arábia nem tud semmit a rakétáknak és a drónoknak sem a gyártási, sem pedig indítási helyéről, ráadásul adós maradt annak magyarázatával, hogy a szaúdi védelmi rendszer miért mondott csődöt" - írta az iráni tanácsadó.

A jemeni húszi felkelők szóvivője azt jelentette be, hogy olyan új drónjaik vannak, amelyekkel az Egyesült Arab Emírségekben is csapást mérhetnek többtucatnyi lehetséges célpontra. Azt is hozzátette,

mind hagyományos, mind sugárhajtóműves drónokkal is bírnak, amelyek messze behatolhatnak Szaúd-Arábiába.

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette: felkérte a pénzügyminisztert, hogy "lényegesen" szigorúbb szankciókat hozzon Irán ellen. Az elnök mindazonáltal attól továbbra is tartózkodott, hogy Iránt nevezze meg a támadások felelőseként.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.