Szlovéniában is megjelent a koronavírus

A beteg Marokkóból, Olaszországon keresztül érkezett Szlovéniába, jelenleg pedig a ljubljanai kórházban van karanténban.

  • MTI MTI
Szlovéniában is megjelent a koronavírus

Szlovéniában is megjelent az új koronavírus: egy ember esetében az egészségügyi hatóságok megerősítették a fertőzöttséget - közölte az ügyvezető kormány.

Marjan Sarec szlovén ügyvezető kormányfő szerda este Twitter-oldalán tette közzé a hírt.

Ales Sabeder ügyvezető egészségügyi miniszter nem sokkal később rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta:

a beteg Marokkóból, Olaszországon keresztül érkezett Szlovéniába, jelenleg pedig a ljubljanai kórházban van karanténban.

Maja Socan, a szlovén közegészségügyi intézet szóvivője közölte, most arra összpontosítanak, hogy felkutassák azokat, akik kapcsolatban álltak a fertőzött személlyel, és kiderítsék, hogy hol fertőződhetett meg.

Szlovéniában ez az első koronavírus-fertőzés. Két szlovén állampolgár korábban megfertőződött a Japánban tartózkodó Diamond Princess brit-amerikai üdülőhajón, de őket Japánban kezelik.

Szlovénia múlt hétfő óta fokozott készenléti állapotot vezetett be a koronavírus-járvány elkerülésére az olaszországi fertőzések miatt. Az országban eddig 352 koronavírustesztnek lett negatív eredménye.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.