Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Mindezek ellenére a belorusz ellenzék vezetője ultimátumot adott a regnáló vezetőnek, miszerint október 25-ig le kell mondania.
A fehérorosz elnökválasztás utáni tüntetéshullám kibontakozásakor megmentette az ellenzéki vezető, Szvjatlana Cihanouszkaja életét Aljakszandr Lukasenka, ezt maga a kétes körülmények között megválasztott fehérorosz elnök nyilatkozta október 9-én. Az Interfax most idézett az elnök beszédéből, amelyben Lukasenka azt állította, hogy az aktivisták "szakrális áldozatot" követeltek, és az ellenzéki vezető volt a célpont.
"Cihanouszkaja volt elnökjelölt lehetett volna ez (az áldozat), de a nőt a saját kérésére még időben sikerült kivinni Litvániába" – jelentette ki Lukasenka. A fehérorosz elnök hozzátette, hogy azt az utasítást adta akkor, hogy Cihanouszkaját védjék meg és kísérjék el Litvániában a gyerekeihez azokkal az emberekkel, akiket kért.
És amikor azt mondta, hogy nincs pénze, hogy ott meg tudjon élni, akkor utasítást adtam, hogy egy állami vállalattól utaljanak át neki 15 ezer dollárt. „Nagyon köszönöm önnek” sírt a nyakamba borulva. Kivittük"
– hangoztatta a fehérorosz elnök.
Az Interfax arról is ír, hogy az ellenzéki vezető kedden ultimátumot adott Aljakszandr Lukasenkának. Cihanouszkaja országos sztrájkkal fenyegetett, amennyiben az elnök október 25-ig nem jelenti be lemondását és nem bocsátja szabadon a rendszer politikai foglyait.
Két hónapnyi politikai válság, erőszak, illetve törvénytelenség van mögöttünk, és mi torkig vagyunk ezzel. Október 25-ével nemzeti ultimátumot hirdetünk. A rezsimnek 13 napja van arra, hogy három feltétlen követelésünket teljesítse: Lukasenkának be kell jelentenie lemondását, az utcákon zajló erőszaknak teljességgel véget kell érnie és minden politikai foglyot szabadon kell engedni"
– idézte az Interfax Cihanouszkaját.
A Lukasenkával szemben – a hivatalos választási adatok szerint – alulmaradt elnökjelölt hozzátette, hogy amennyiben nem teljesülnek ezek a követelések október 25-ig, "akkor az egész ország békésen kivonul az utcákra egy nemzeti ultimátummal".
Cihanouszkaja hangsúlyozta, hogy ebben az esetben október 26-án országos sztrájkba kezdenek, lezárják az utakat és az állami üzleteknek sem lesz forgalmuk.
A Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet hétfőn számolt be róla, hogy több mint hetven embert őrizetbe vettek a hétfői minszki nyugdíjastüntetésen, az elfogottak között volt egy 13 éves gyermek is. A nyugdíjasok tiltakozásán fiatalok is részt vettek, a rendőri intézkedések során többen megsérültek. Szvjatlana Cihanouszkaja a demonstráció után elmondta, hogy szerinte
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimje új mélypontot ért el a nyugdíjasok elleni erőszakos fellépéssel. Az ellenzéki vezető felszólította az állampolgárokat, hogy védjék meg magukat, és vessenek véget Lukasenka uralmának.
Fehéroroszországban két hónapja folyamatosak a tüntetések az országot 26 éve vezető Lukasenka ellen, akit az ellenzék azzal vádol, hogy elcsalta az augusztus 9-i elnökválasztást. A megmozdulásokon többen meghaltak, a biztonsági erők brutális fellépése következtében százak sebesültek meg, és ezreket vettek őrizetbe.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.