Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az egyik vádlott a járványra hivatkozva maradt távol a tárgyalástól, most azt vizsgálják, meddig tarthat a gyógykezelése.
Megkezdődött hétfőn a párizsi büntetőbíróságon a befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval gyanúsított Nicolas Sarkozy pere. A volt francia államfőt és ügyvédjét azzal vádolják, hogy meg akartak vesztegetni egy magas rangú bírót információkért cserébe.
Miután a 73 éves bíró a koronavírus-járványra hivatkozva nem jelent meg a tárgyaláson és annak elnapolását kérte, a bíróság orvosi szakvéleményt kért annak megállapítására, hogy meddig tarthat el a kezelése, majd csütörtökig felfüggesztette a pert.
Nicolas Sarkozy ellen több eljárás is folyamatban van, de ez az első, amely bírósági szakaszba kerül, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció gyanújával kell egy volt köztársasági elnöknek bíróság elé állnia.
A volt államfő telefonját a 2007-es győztes elnökválasztási kampányához Moammer el-Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos támogatás ügyében indult nyomozás keretében 2014 elején lehallgatták. Az egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből kiderült, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírája, Gilbert Azibert egy másik, az úgynevezett Bettencourt-ügy nyomozásának részleteiről rendszeresen tájékoztatta a volt államfő ügyvédjét, Thierry Herzogot. Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak.
Az ügyészség az ügy mindhárom szereplőjét korrupcióval és befolyással való üzérkedéssel vádolja, az ügyvédet és a volt bírót hivatali titok megsértésével is gyanúsítják. A három gyanúsítottat régi és szoros barátság fűzi egymáshoz.
A 2014 márciusában a sajtóban is közzétett telefonbeszélgetésekből az derült ki, hogy Sarkozy és ügyvédje azokról a rendőrségi ügyekről beszélt, amelyekben a volt államfő is érintett. Az ügyészségen akkor hat ilyen eljárás folyt, s azokat a volt államfő sorra megtámadta a semmítőszéken, ahol Azibert ekkor bíróként dolgozott, s akitől a volt államfő információkat szeretett volna megtudni a várható döntésekről.
A megígért monacói posztot Azibert végül nem kapta meg, miután Sarkozy a felvételek szerint az utolsó pillanatban meggondolta magát, és nem járt közben az érdekében. A nyomozók feltételezése szerint a volt államfő azért hátrált meg, mert ő és ügyvédje megtudták, hogy a titkos mobiltelefonjaikat lehallgatja a rendőrség.
Sarkozy 2007 és 2012 között volt Franciaország elnöke, 2016 végén teljesen visszavonult a politikától. Korábban egy másik kampányfinanszírozási ügy miatt már vád alá helyezték. Bíróság elé kell állnia 13 másik emberrel együtt a 2012-es elnökválasztási kampány törvénytelen finanszírozása miatt is, mert ő és a pártja többet költött el a megengedettnél. A per jövő tavasszal várható.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.