szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az év végéig összesen 40 millió koronavírus elleni vakcinát szállítanak ki az Egyesült Államokban.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Egyetlen nap alatt több mint 2400 halottja volt a koronavírus-járványnak az Egyesült Államokban – derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem és Kórház szerda esti összesítéséből.

A helyi idő szerint kora este közzétett adatok szerint ugyanakkor szerdán mintegy 200 ezer új fertőzést diagnosztizáltak országszerte. Az amerikai televíziókban nyilatkozó járványügyi szakemberek rámutattak: a szerdai volt a második nap, amikor több mint kétezer amerikai halt bele a vírusfertőzés okozta Covid–19-be és szövődményeibe.

Robert Redfield, az amerikai betegségmegelőzési és -ellenőrzési központ (CDC) igazgatója szerdán azt nyilatkozta: folynak az előkészületek az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös vakcinája kiszállításához. Az oltóanyag engedélyezési kérelmét az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) a múlt héten sürgősségi eljárással fogadta be.

Az oltóanyag kifejlesztését anyagilag jelentős mértékben támogató, a kész vakcina kiszállítását és elosztását is lebonyolító kormányzati program, a Warp Speed (Űrsebesség) vezetője, Gus Perna tábornok szerdán közölte: három héten belül 6,4 milliónyi adag, az év végéig összesen mintegy 40 milliónyi adag vakcinát szállítanak ki a tagállamokba.

A tagállamok maguk döntenek majd arról, hová kerüljön az oltóanyag: kórházakba, rendelőkbe vagy patikákba. Arról nincs kötelező érvényű döntés, hogy kik részesüljenek elsőként a vakcina nyújtotta védelemből, de a szövetségi kormány ajánlása szerint várhatóan az idősotthonok lakóit, az egészségügyben dolgozókat és a valamilyen krónikus betegséggel küszködőket, vagyis a fertőzésre érzékenyebbeket oltják majd be először. A végső döntés ez ügyben is a tagállamok kormányzóié.

Az amerikai állami postaszolgálat (UPS) közleményben tudatta, hogy megnövelte szárazjég-kapacitását a vakcina megfelelő tárolásához.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
HVG360 hvg360

Még annál is rosszabb magyar–amerikai viszony jöhet, mint Obama idején volt

Azok a csatornák, amelyeken keresztül Orbán Viktor bejutott Donald Trump Fehér Házába, most el fognak tűnni – mondja Nagy Gábor a várható új amerikai kormányzatról. A HVG szakújságírója szerint az Egyesült Államok külpolitikájában több olyan szereplő is fontos posztot kaphat, akik képben vannak Európával és jól ismerik Magyarországot is. Emiatt más diplomáciai reakciókra számíthat Orbán Viktor is, ha keményen lép fel.

A GM egymillió kanadai dollárból fogna a furgon gyártásába, amivel forradalmasítanák a fuvarozást

A GM egymillió kanadai dollárból fogna a furgon gyártásába, amivel forradalmasítanák a fuvarozást

Újabb minisztere hagyja ott Trumpot

Újabb minisztere hagyja ott Trumpot

Tudatosan veszi el a kedvét a szegényeknek a gyerekvállalástól a kormány

Tudatosan veszi el a kedvét a szegényeknek a gyerekvállalástól a kormány