Négy és fél év után szabadon engedték Ahmet Altan török újságírót szerdán, akit a 2016-os törökországi puccskísérlet után börtönöztek be – írja a Guardian. Az erről szóló döntést egy nappal előzte meg, hogy – mint az MTI arról beszámolt – súlyosan elmarasztalta Törökországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Altan törvénytelen fogva tartása miatt.
Nem tudom, hogy kerültem ki. Ültem [a börtönben], aztán ma este hirtelen azt mondták, elengednek
– idézi Altant a Guardian. Az ismert publicista és író azt mondta, a következő időszakot a gyerekeivel szeretné tölteni.
Altant 2016 őszén vettek őrizetbe a török hatóságok az alkotmányos rend megdöntésére irányuló tevékenység vádjával. A bíróság akkor életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Többek között „tudatalatti üzenetek” terjesztésével is megvádolták, amiért a puccs előestéjén egy televíziós műsorban arról beszélt: ha senki sem csinál semmit, akkor nem lehet leváltani Recep Tayyip Erdogan rezsimjét. Elítélték terrorista propaganda terjesztéséért és Erdogan elnök megsértéséért is, de felelősségre vonták azért is, hogy szót emelt a kurd kisebbség elleni sorozatos jogsértések miatt. Az életfogytiglani börtönbüntetésről szóló döntést ugyan a török semmítőszék később felülbírálta, de így is 10 és fél évet kellett volna börtönben töltenie az akkor 68 éves Altannak.
Az EJEB kedden hasonló döntést hozott egy másik ellenzéki újságíró, Murat Aksoy ügyében, akit szintén a puccskísérlet után ítéltek börtönbüntetésre. A testület 16, illetve 14,5 ezer euró kártérítést ítélt meg mindkét felperes részére.
A Guardian által idézett elemzők szerint Ahmet Altan szabadonengedésével az Európai Unióhaoz szeretne közeledni Erdogan elnök kormánya. Az emberi jogok törökországi helyzete téme volt az uniós vezetők múlt heti ankarai látogatásán is. Az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke, Ursula von der Leyen és Charles Michel megpróbálták meggyőzni Erdogant arról is, hogy ne lépjen ki a nők és családon belüli erőszak felszámolásáról szóló Isztambuli egyezményből – a jelek szerint kevés sikerrel.
Sosem volt fontosabb Magyarországon az érthető és pontos tájékoztatás az Európai Unióról, mint most. Az EUrologus brüsszeli újságíró csapatának célja, hogy az Európai Unióval kapcsolatos hírekről és eseményekről közérthetően, pontosan és ha kell, kritikusan számoljon be, illetve elemzéseivel segítse az olvasót a tájékozódásban.