Tetszett a cikk?

Néhány héttel az után, hogy a világ csodálkozással vegyes tisztelettel nézett a koronavírus-járványt megfékező Indiára, az országban most elszabadult a betegség és ezzel párhuzamosan összeomlott az egészségügyi rendszer. A politikusok súlyos felelősséggel tartoznak a válságért: a napról napra romló adatok ellenére nem mondták le a választási gyűléseket és nem figyelmeztették az embereket, hogy a Gangeszben való hagyományos megmártózással is terjed a kór. Az eredmény az lett, hogy naponta ezrek halnak meg, elfogytak a kórházi ágyak és közelharc folyik az oxigénes palackokért.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

„Az egész utcakép megint megváltozott, nagyon hasonló a helyzet a tavalyihoz, amikor márciusban és áprilisban teljesen kiürültek az utcák. Bár Pest is elég népes, de Indiában, amikor hirtelen kiürül az utca és a majmok és a kutyák lepik el a köztereket, az tényleg úgy néz ki, mint egy sci-fi. Ma reggel elmerészkedtem egy éjjel-nappali boltba, emberek és autók sem voltak az utcán, csak a mentők jártak. De nem tudom, hova vitték a betegeket, hiszen Új-Delhiben már egy üres kórházi ágy sincs" – mondta a HVG-nek Köves Margit, a Delhi Egyetem lektora.

Az évek óta az indiai fővárosban élő lektor azt is elmondta, az emberek fegyelmezetten hordják a maszkot és egyelőre senki sem lázadozik az újabb lezárás ellen. Viszont erősödőben van az ellenzék, mivel az indiaiak jelentős része a Narendra Modi miniszterelnök vezette kormányt teszi felelőssé a járványhelyzet eldurvulásáért.

Narendra Modi
AFP / DIPTENDU DUTTA

Kormányzati felelősség

Nem alaptalanul. A hatalmon lévők által elkövetett hibák és mulasztások jelentős részt hozzájárultak ahhoz, hogy az 1,4 milliárd lakosú országban már mintegy 17 millió fertőzést regisztráltak, s a második hullám olyan gyorsan ível felfelé, hogy naponta dőlnek meg a szomorú csúcsok. Pénteken például 332 ezer új fertőzöttet regisztráltak úgy, hogy a pozitív tesztek aránya meghaladta a 25 százalékot, ami arra utal, hogy a vírushordozók valós száma ennél jóval magasabb. A halottak hivatalos száma kétszázezerhez közelít, a kormányzat által közzétett adatok szerint naponta kétezren halnak meg a betegségben. A valós számok ennél minden bizonnyal jóval magasabbak, független orvosi források azt állítják, naponta tízezernél is több lehet a halálos áldozatok száma. „Nagyon érezhető már a járvány súlya, tegnap éppen a legjobb barátnőm 35 éves unokaöccse halt meg. Minden családban vannak már áldozatok, vagy betegek” – mondta Köves Margit.

MTI / EPA / Divjakant Szolanki

Nagygyűlés és járvány

A hatalmon lévők talán legnagyobb hibája az, hogy mivel több indiai tagállamban májusban választásokat rendeznek, a miniszterelnök mögött álló hindu nacionalista pártok nem függesztették fel a kampányolást, és a választási nagygyűléseken tízezrek zsúfolódtak össze, általában maszkviselés nélkül. A hatalom arra sem figyelmeztette az embereket, hogy a Gangeszben való rituális megmártózás során is terjed a járvány, kórházi jelentések szerint minden nap több mint ezer fertőzöttet találnak a szent folyóban megmártózott hinduk között.

Sőt a kormányzó Bharatija Dzsanata Párt (BJP) néhány hete még egy egészoldalas hirdetésben biztosította a hívőket arról, hogy nem veszélyes a Gangeszben való megmártózás. „Senki nem fog megállítani minket a Covid-19 nevében, mert biztosak vagyunk abban, hogy az istenben való hit legyőzi a vírustól való félelmet” – ezt már az Uttarakhand állam BJP-párt főminisztere nyilatkozta, amikor megkérdezték, javasolja-e a hívők távolmaradását. A BJP annak ellenére is csak most, a járvány elszabadulása után javasolta a hívőknek, hogy csupán jelképesen mártózzanak meg a Gangeszben, hogy sok értelmes korlátozás már régóta érvényben van: több államban zárva vannak a mozik és a színházak, s korlátozzák az esküvőkön megjelenő vendégek számát is.

AFP / DEBAJYOTI CHAKRABORTY

És az is súlyos hiba volt, hogy a kormányzat csak nyolc hónappal a járvány első hulláma után, tavaly októberben hirdetett pályázatot 150 kerületi kórház oxigénellátásának szavatolására, azaz a kórházi oxigéngenerátorok telepítésére. Tavaly október óta is eltelt már hat hónap és a generátorok jó része még mindig nem működik, s ezzel magyarázható az, hogy a kórházak többségében már hiánycikknek számít a betegek életben tartásához elengedhetetlenül szükséges gáz.

Az indiai lapokban sorra jelennek meg azok a cikkek, amelyek szerint egyre több, még menthető beteg veszti az életét amiatt, hogy elfogyott az őt kezelő kórház oxigénkészlete. A hiány már olyan súlyos, hogy miközben az emberek a közösségi oldalakon kérnek ismerőseiktől segítséget, hogy oxigénpalackokhoz jussanak, több videó is felkerült a közösségi oldalakra, amelyeken az látszott, hogy az elkeseredett emberek palackokat próbálnak lopni a raktárakból. Több indiai államban pedig már rendőri védelemmel szállítják az oxigént, hogy megelőzzék a rablási kísérleteket.

 

AFP / NOAH SEELAM

Embertelen körülmények

Nem csak az oxigén számít hiánycikknek. A kórházak túlzsúfoltak, a kórtermekben gyakorlatilag nincs üres ágy, az ápolók és az orvosok túlhajszoltak, sokuk maga is küzd a betegséggel. A mellékhelyiségek állapota is tragikus, az egyik legnagyobb mumbai kórház Covid-osztályán például húsz betegre egy mellékhelyiség jut, s a takarítók képtelenek tisztán tartani a WC-ket.

Most már az is súlyos hibának tűnik, hogy India – némi nemzetközi vállveregetésért cserébe – még akkor is nyolcvan országba szállított az országban gyártott AstraZeneca oltásból, amikor már látszott, közel van a baj. Az exportot ugyan már felfüggesztették, ám sok oltóhelyet be kellett zárni, mert nem volt elég oltóanyag. A kormányzat pedig késlekedett a külföldi oltóanyagok importjával, az első nem hazai vakcina, az orosz Szputnyik vészhelyzeti használatát is csak a napokban engedélyezték.

Koronavírus elleni oltásra várakoznak emberek Mumbaiban 2021. április 22-én
MTI / AP / Rafik Makbúl

A válságot pedig súlyosbítja, hogy Indiában hatalmasak a társadalmi különbségek, s míg a városlakók jó része tájékozott, vidéken százmilliók élnek úgy, hogy alig tudnak valamit a rájuk leselkedő életveszélyről. Így terjednek a féligazságok és a hamis hírek, az utóbbi hetekben például olyan hírek kaptak szárnyra, amelyek szerint, aki tehénvizeletet iszik, az meggyógyul a betegségből. Mások a kurkumára esküsznek, ám a végeredmény ugyanaz: egyik sem gyógyítja a koronavírus okozta betegségeket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!