Hol tart most Putyin ukrajnai háborúja? – kérdések és válaszok
Több mint negyven napja tart Oroszország Ukrajna elleni agressziója és úgy tűnik, Moszkva egyre durvább eszközökhöz nyúl céljai elérése érdekében. A sokszor egymásnak ellentmondó információk alapján nehéz világosan látni, mi történik a valódi, illetve a virtuális harctereken. Néhány kérdés és válasz talán segíthet a válság okainak és lehetséges következményeinek feltárásában. Követtek-e el tömeggyilkosságokat az orosz katonák, hol húzódnak a frontvonalak, mi kell a békéhez és becsapták-e Putyint – csak néhány a kérdések közül.
Miért indult meg a háború, és mennyire voltak valósak Oroszország indokai?
Vlagyimir Putyin orosz államfő három fő indokot nevezett meg az Ukrajna elleni „különleges katonai művelet” megindításakor. Ebből kettő egyértelműen ürügynek tekinthető, míg a harmadik részben megalapozottnak tűnik. Az egyik orosz feladat Putyin szerint Ukrajna nácitlanítása lenne, Moszkva szerint az ukrán népet – amely a Kreml szerint a valóságban nem is nagyon létezik – egy náci klikk hajtotta uralma alá. A „náci klikk” vezetője az a Volodimir Zelenszkij lenne, aki Kelet-Ukrajnában született egy oroszul beszélő zsidó családban. A Zelenszkij család egyik fele odaveszett a holokausztban, a másik fele pedig a Vörös hadsereg katonájaként harcolt a németek ellen. Zelenszkij egyébként 2014-ben, amikor a Majdan téri forradalom után az új ukrán vezetés olyan törvényt fogadott el, amely korlátozta az orosz nyelv használatát, többször is hangsúlyozta, súlyos hiba az orosz nyelv és kultúra háttérbe szorítása.
A jelenlegi ukrán parlamentben – sok országgal ellentétben – egyetlen neonáci sincs. A „nácizók” ugyanakkor előszeretettel beszélnek a Mariupolt védő Azov zászlóaljról, amelyben valóban vannak neonáci nézeteket valló fegyveresek. Az is igaz, hogy az Azov-zászlóalj hivatalosan is az ukrán védelmi erők része, ám az, hogy a 250 ezres ukrán hadseregben van egy ezer fős zászlóalj, amelynek egyes tagjai szélsőjobboldaliak, nem jelenti azt, hogy az egész állam náci lenne. Az is igaz, hogy az ukrán parlament 2017-ben elfogadta a magyar kisebbséget is sújtó oktatási törvényt. Ám Magyarország nem nevezte például „nácinak” a sokkal inkább korlátozó nyelvtörvényt elfogadó Szlovákiát, és nem is kezdték lőni a magyar katonák Pozsonyt.
A másik indok a kelet-ukrajnai szakadár területeken élő oroszok elleni állítólagos „népirtás” volt. Sok helyen elhangzik – például Krausz Tamás történész is ezt állította – hogy az ukrán rakéták 14 ezer polgári személy életét oltották ki a Donyec-medencében. Ezzel szemben a valóság az, hogy a 2014-ben kitört kelet-ukrajnai háborúnak 2021-ig összesen 14 ezer halálos áldozata volt, ezek közül több mint tízezer katona volt. Az ENSZ adatai szerint 3393 polgári személy vesztette életét ezen időszak alatt, a legtöbben, 3038-an 2014-2015-ben haltak meg, az aktív háború hónapjaiban. 2020-ban 26, 2021-ben pedig 18 polgári áldozata volt a konfliktusnak, de a valódi katonai cselekmények, például az ágyúzások tavaly "csak" hét ember életét oltották ki. Áldozatok mindkét oldalon voltak, igaz, a szakadárok között több volt a halott és a sebesült. Bár valamennyi polgári személy halála bűncselekmény, népirtásnak aligha nevezhető az ukrán erők tevékenysége. A polgári áldozatok között ott van az a 298 ember is, akik akkor vesztették életüket, amikor a szakadár erők – valószínűleg tévedésből – 2014. július 17-én lelőtték a Malaysia Airlines Amszterdamból indult járatát.
A harmadik indok az volt, hogy Moszkva meg akarta akadályozni, hogy Ukrajna belépjen a NATO-ba, illetve, hogy a volt szovjet tagköztársaság az észak-atlanti katonai szövetség Oroszország elleni felvonulási terepévé váljon. Ukrajna valóban közeledni akart a NATO-hoz, viszont arra semmi esélye sem volt, hogy a csatlakozásra belátható időn belül sor kerüljön. Bár az igaz, hogy az utóbbi években sok NATO-fegyver és szakértő jelent meg az országban, ám erre főként 2014 után került sor, akkor, amikor Moszkva elcsatolta az Ukrajnához tartozó Krímet és támogatta a kelet-ukrajnai szakadár fegyveres erőket. Az is fontos, hogy az ukrán társadalom 2014 előtt határozottan ellenezte a NATO-tagságot és csak a konfliktus kitörése után fordult a Nyugat felé.
Mire számított Moszkva, mennyi idő kell a célok eléréséhez?
Számtalan jel utal arra, hogy Putyinék elszámolták magukat, és valóban arra számítottak, hogy Ukrajna gyorsan térdre kényszerül. Úgy vélték, az ukrán határ térségében felsorakozott mintegy 200 ezer orosz katona láttán Zelenszkij elmenekül, az ukrán hadsereg megadja magát, a Moszkva által kijelölt „együttműködők” pedig átveszik az ország irányítását. A gyors győzelemmel kapcsolatos várakozásokat mutatja, hogy a háború 4-5. napjára kiderült: a logisztikai támogatás – élelmiszer, üzemanyag- és lőszerutánpótlás – elégtelen volt, s emiatt le is állt több helyen az offenzíva. A terv az lehetett, hogy a gyorsan előretörő alakulatok bekerítik a nagyobb településeket és néhány nap alatt ellenőrzésük alá vonják a stratégiai fontosságú helyeket.
Az is a villámháborús tervekre utal, hogy 48 órával az offenzíva megindítása után a Ria Novosztyi internetes oldalon – az orosz kormány egyik fő propaganda csatornáján – megjelent egy gyorsan vissza is vont elemzés, amelyben a szerző már múlt időben beszélt a győzelemről, és gyakorlatilag elismerte, hogy az akció célja az „orosz földek” egyesítése volt.
Ugyancsak árulkodó jel, hogy a határon összevont orosz erők létszáma csak akkor lett volna elégséges az egész ország elfoglalására, ha az gyorsan és komoly ellenállás nélkül történik meg. Most, hogy kiderült, Moszkva alábecsülte az ukrán erők harcképességét és elszántságát, a Távol-Keletről, Karabahból, és a Grúziától elcsatolt Abháziaból és Dél-Oszétiából is visznek erősítéseket Ukrajna elfoglalására.
Tényleg félretájékoztatták Putyint a hírszerzők az ukrajnai helyzetről?
Putyin már két éve szinte teljes elszigeteltségben él, a koronavírus-járvány miatt a minimálisra csökkentette a személyes találkozók számát. Aki találkozni akar az államfővel, annak több napos karantént kell vállalnia, valószínűleg a miniszterek is megfontolják, megér-e a közlendőjük egy karantént. Putyin valószínűleg továbbra is komoly hátfájdalmakkal küszködik, többek szerint szteroidokkal is kezelték, ez pedig gyengíti az immunrendszert és ezért kerülnie kellett a személyes találkozókat. Így beszűkültek azok a csatornák, amelyeken eljutnak az információk az államfőhöz.
A putyini rendszer alapvetően tekintélyuralmi rezsim, ennek egyik fő jellemzője, hogy a beosztottak ritkán mondanak olyat, ami nagy valószínűséggel nem nyeri el a vezér tetszését. Minden bizonnyal az ukrajnai „hangulatfelelősök” sem merték megmondani az államfőnek, hogy 2014 óta jelentősen megváltozott az ukrán társdalom. Felgyorsult a nemzetté válás folyamata és a hadsereg sem olyan, mint nyolc évvel ezelőtt volt. Hivatalos orosz közlések szerint háziőrizetben vannak azok a titkosszolgálati vezetők, akik „szándékosan” félreinformálták Putyint, ám az mindenképpen figyelemre méltó, hogy közben szó sem esik a katonai titkosszolgálatok, vagy akár az orosz külügyminisztérium felelősségéről. Egy működő országban ugyanis nem csak egy csatornán kellene eljutnia a híreknek az államfőhöz. Az is valószínű, hogy az orosz hadsereg ukrajnai teljesítményéről is kozmetikázott hírek jutnak el az államfőhöz.
Hol húzódnak a frontvonalak?
Az oroszok délen érték el a legkomolyabb sikereket. A Krímből és a kelet-ukrajnai szakadárok kezén lévő térségből indult erők elfoglaltak több jelentős települést – köztük Herszont és Berdjanszkot – és áttörhetetlennek tűnő ostromgyűrűbe zárták Mariupolt. Mariupolban viszont még mindig tartják magukat a védők, a támadók a jelek szerint nem képesek áttörni a belvárosi védelmi vonalakat. A szándék itt valószínűleg az lett volna, hogy Odessza felé haladva összekössék Oroszországot és a Moldovához tartozó, orosz katonák ellenőrzése alatt lévő Dnyeszter menti Köztársaságot és egyben elzárják Ukrajnát valamennyi tengeri kijáratától.
Észak-Keleten viszonylag gyorsan megállt az offenzíva, nem sikerült elfoglalni sem Szumit, sem pedig a határ közelében lévő nagyvárost, Harkivet. Úgy tűnik, itt egyelőre nem is akar tovább haladni az orosz hadsereg. A 2014-ben elfoglalt két kelet-ukrajnai megyében is heves harcok dúlnak, helyi források szerint Luhanszk megyét már teljesen elfoglalták a támadók, míg Donyeck megyének valamivel több mint a felét ellenőrzik az oroszok és a szakadárok. A közeli napokban ebben a térségben várhatóak komoly összecsapások, az oroszok valószínűleg megpróbálják bekeríteni a térségben állomásozó ukrán erőket. A kelet-ukrajnai harcok kiéleződése már csak azért is valószínű, mert az orosz erők visszavonultak Kijev környékéről és a főváros térségében lévő egységek egy részét átvezényelték Kelet-Ukrajnába. Ukrán források szerint a Donyec-medencében olyan hevességű harcok robbanhatnak ki, amilyeneket Európa utoljára a második világháború idején tapasztalt meg.
Rejtély ugyanakkor, mi történt azzal a több mint 50 kilométer hosszú járműoszloppal, amely a háború második hetében Kijev környékén megjelent. Úgy tűnik, hogy a támadó erőket az ukránok folyamatos támadásokkal felmorzsolták, nyugati források szerint már a járműoszlop nyomai sem látszanak. Ugyancsak kivonultak az oroszok a csernobili atomerőmű körzetéből – ez úton van Fehéroroszországból Kijev felé - az ukránok azt állítják, hogy az 1986-ban felrobbant erőmű körül lévő tiltott övezetben lövészárkokat ásó orosz katonák egy része komoly sugárfertőzést szenvedett.
Ki nyerhet a hosszú ideig tartó háborúval?
A harcok elhúzódása egyik félnek sem lenne érdeke. Az ukrán infrastruktúrát minden nap rombolják a támadók, az utóbbi napokban az üzemanyagtárolók váltak a fő célponttá. Hosszabb távon a külföldi segítség ellenére is csökken a katonaság harci értéke, és továbbra is nyomasztó az oroszok létszámbeli és technikai fölénye. A külföldi segítség – egyebek mellett a több mint húszezer tankelhárító rakéta, a közel háromezer vállról indítható légvédelmi rakéta, a több tízmillió lőszer és a harcjárművek - is csak időlegesen lehet képes fenntartani az ukrán hadsereg harci erejét.
Ugyanakkor az oroszok is sokat vesztenek a háború elhúzódásával. A frontokon állomásozó erőket felváltó új egységekben már több lesz az újonnan sorozott katona és ez még tovább ronthatja az egyébként is gyenge morált. Az orosz katonák számára lelki teher az, hogy oroszul beszélő „ellenségre” kell lőniük, miközben sokuknak több rokona él a megtámadott Ukrajnában.
Mi történt Bucsában?
Egyre inkább egyértelműnek tűnik, hogy valóban a Kijevtől észak-nyugatra lévő Bucsát megszálló orosz erők követték el a több mint háromszáz civil áldozattal járó tömeggyilkosságot. A túlélők tanúvallomásai mellett a műholdas felvételek, a tévéműsorok, valamint az orosz katonák egymás közötti beszélgetései is arra utalnak, hogy a megszállók ott voltak Bucsában a gyilkosságok idején és ők voltak azok, akik agyonlőtték a fegyvertelen embereket.
Már március 23-án ott voltak a bucsai utcákon azok a holttestek, amelyekről az orosz propaganda gépezet azt állította, hogy nem is igazi holttestek, hanem ukrán „statiszták”. Ez arról a videófelvételről derült ki, amelyet március 23-án készített egy Bucsa fölött elhaladó műhold: a képsorokon nemcsak a lelőtt civilek láthatóak, hanem a városban tartózkodó orosz katonák, illetve az oroszok harcjárművei is. A Maxar Technológies nevű amerikai cég műholdja pedig már március 11-én is látott utcán heverő holttesteket.
A műhold felvételek alapján az is egyértelművé vált, hogy azok az orosz állítások sem igazak, amelyek szerint a polgári lakosokat a városba visszatérő ukrán katonák mészárolták volna le.
Nem ez az egyetlen bizonyíték arra, hogy az Azatbek Omurbekov parancsnoksága alatt álló katonák tömegesen gyilkolták le a civileket. A Der Spiegel német hírmagazin közzétett egy olyan hangfelvételt, amelyen egy orosz katona éppen arról beszélt, hogy lelőtt egy kerékpáros civilt. A német titkosszolgálat, a BND egy olyan telefonbeszélgetést is rögzített, amelyen elhangzott: először ki kell hallgatni a fogságba esett ukrán katonákat, majd le kell őket lőni. A német források szerint egyébként a tömeggyilkosságokban aktív szerepet játszottak a Vlagyimir Putyin orosz államfő belső bizalmasi körébe tartozó Jevgenyij Prigozsin irányítása alatt lévő Wagner csoporthoz tartozó zsoldosok is. A német elemzők szerint a beszélgetésekből arra lehet következtetni, hogy a polgári személyek elleni erőszak nem számít kivételnek, a lehallgatott katonák úgy említik a civilek megölését, mint mindennapi életük részét.
Az ukrán és az orosz televíziók híradásai is cáfolják azokat az orosz állításokat, melyek szerint a megszálló erők már március végén kivonultak Bucsából és az ukránok csak négy nappal később kezdtek el beszélni a tömeggyilkosságokról, akkor amikor már „berendezték” statisztákkal a város utcáit. A tévériportokból ugyanis egyértelműen kiderült, hogy április elsején Bucsa még orosz kézen volt, s arra is van bizonyíték, hogy az ukrán televíziók már április másodikán beszámoltak az utcákon heverő holttestekről.
A megszállást túlélt bucsaiak is számtalan tanúvallomásban beszéltek a kegyetlenkedésekről – a megkötözött kezű emberek lelövéséről, kínzásokról, fosztogatásokról, nemi erőszakról – és arról is beszámoltak, hogy az első napokban érkezett fiatal katonákra nem volt jellemző az erőszakosság. Ahogy ők tovább mentek és a helyüket idősebb fegyveresek vették át, megszaporodtak a bűncselekmények. Ez is arra utal, hogy a megfélemlítést célzó erőszakos akciók az Ukrajnát megtámadó orosz erők taktikájának a részét képezi.
Miért nem működnek a humanitárius folyosók?
Egyetlen ukrajnai nagyvárosból sem sikerült biztonságban kimenteni a távozni kívánó civileket, a Kijevből menekülők egy részét is támadások érték, nem egy civilt öltek meg az orosz katonák. Mariupolban már legalább két hete próbálkoznak a humanitárius folyosók megnyitásával, valószínűleg mindkét fél felelős a kudarcért. A támadók valószínűleg ideiglenesen sem akarnak felhagyni az ostrommal, mert az átmeneti tűzszünettel lélegzetvételhez juttatják a védőket, míg valószínűleg az is igaz, hogy a védők is arra gondolnak, a civil lakosság jelenléte valamelyest visszafogja a támadások hevességét. Az eredmény a humanitárius katasztrófa: nincs élelem, víz, fűtés és gyógyszer, a tüzérségi csapásokban százával halnak meg a polgári személyek.
Kelet-Ukrajnában is humanitárius katasztrófa van kibontakozóban: az ukrán hatóságok felszólították a Donyec-medence lakóit, hogy amíg lehetséges, az újabb orosz offenzíva megindítása előtt meneküljenek el a térségből. Menekülnek is az emberek, ám pénteken rakétatalálat érte a kramatorszki vasútállomást, ahonnan a korábbi napokban egymás után indultak a polgári személyeket nyugatra szállító vonatok. A támadásban több mint harminc ember halt meg és több százra tehető a sebesültek száma. Ukrán források szerint a támadást az oroszok követték el, míg Moszkvában azt állítják, a rakétát az ukránok lőtték ki, hogy megakadályozzák a polgári személyek elmenekülését. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy mielőtt kiderült volna a polgári áldozatok magas száma, az orosz médiumok arról számoltak be, hogy az orosz tüzérség csapást mért a kramatorszki állomáson lévő katonai szerelvényre. Orosz állítások szerint a hadsereg már nem használ olyan Tocska U rakétákat, amellyel a támadást elkövették, de ez az állítás is cáfolható korábbi felvételek alapján.
Mi kellene a békéhez?
A tűzszünethez és a békéhez a politikai és katonai kérdésekben is egyezségre kellene jutni. Kijev immár hajlandó teljesíteni Oroszország azon követelését, hogy mondjon le a NATO-tagságról, ám cserébe komoly nemzetközi biztonsági garanciákat kér arra, hogy Oroszország nem indít újabb háborút ellene. Egyelőre kétséges, hogy mely államok hajlandóak ilyen garanciát adni, Nagy-Britannia például nemet mondott erre a kérésre. Ukrajna gyakorlatilag azt szeretné, ha a nagyhatalmak nagyjából olyan kötelező erejő garanciát vállalnának, mintha Ukrajna a NATO-tagja lenne, szerintük csak ezzel lehet elriasztani Moszkvát egy újabb támadástól. Kijevben, ahol az orosz garanciákból már nem nagyon kérnek, emlékeztetnek arra, hogy Oroszország most is úgy támadott Ukrajnára, hogy korábban több szerződésben is szavatolta szomszédja határainak és szuverenitásának a sérthetetlenségét.
A területi kérdésekben még kisebb esély van a kompromisszumra: Ukrajna ragaszkodik ahhoz, hogy Oroszország vonuljon ki a február 24. óta megszállt valamennyi ukrajnai területről, és arra sem hajlandó, hogy elismerje Moszkva szuverenitását a Krím fölött. Az oroszok viszont hallani sem akarnak a Krím visszaadásáról, és arra sem hajlandóak, hogy visszavonják a két szakadár köztársaság – a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság – államiságának az elismeréséről hozott döntést. A megegyezés hiányában még a tartós tűzszünetre sincs komoly esély. Bár a tűzszüneti tárgyalások folytatódnak, valódi áttörést eddig nem értek el a felek.
Meddig eszkalálódhat a válság, kitörhet a harmadik világháború is?
A NATO annak ellenére, hogy a tagországok komoly katonai segítséget nyújtanak Ukrajnának, óvakodnak attól, hogy közvetlen részesévé váljanak a háborúnak. A NATO vezetői is többször hangsúlyozták, hogy a nem NATO-tag Ukrajnára nem terjedhet ki az észak-atlanti szövetség alapokmányának ötödik paragrafusa, amely szerint a megtámadott tagállamot kollektív védelemben részesíti a többi tagállam. A NATO azt az ukrán kérést sem teljesítette, hogy hozzon létre repülési tilalmi övezetet Ukrajna fölött, ez ugyanis azt jelentené, hogy a repülési tilalmat megszegő orosz harci gépeket le kellene lőniük a NATO-erőknek. Ez pedig közvetlen NATO-Oroszország katonai konfliktust jelentene.
A jelek szerint a NATO arra is ügyel, hogy a tagországok repülőtereit se használják az ukrán harci gépek, valószínűleg ezért hiúsult meg az a terv is, hogy a lengyel légierő MiG-29-es gépeit adják át Ukrajnának, míg a lengyelek amerikai F-16-osokat kaptak volna cserébe.
Az eszkaláció veszélyét ugyanakkor növeli, hogy az orosz katonai doktrína szerint a hadsereg elsőként is használhat atomfegyvereket, ha az ellenség megpróbálja megbénítani az ország nukleáris erőit, vagy olyan veszélyhelyzetet teremt, amely kétségessé teszi az ország megmaradását. Bár ilyen veszély egyelőre nem áll fenn, az aggasztó jel, hogy Moszkva folyamatosan azzal vádolja Ukrajnát, hogy különféle tömegpusztító fegyverek fejlesztésén dolgozik.
Hogyan vélekedik a válságról az orosz és a nemzetközi közvélemény?
A világ országainak többsége elítélte az ukrajnai orosz agressziót – az ENSZ-ben tartott szavazáson 141 ország szavazott igennel a határozatára, és miközben 35 tartózkodás volt, csak négy állam – Oroszország, Fehéroroszország, Szíria és Észak-Korea – szavazott nemmel. Míg a nyugati hatalmak egységesen elítélik az offenzívát, Kína nem viselkedik egyértelműen. Az Oroszország szövetségeseként számontartott ország ugyanakkor nem nyújt komoly segítséget Moszkvának, valószínűleg attól tart, ha részt vesz az Oroszország elleni nyugati szankciók kijátszásában, akkor komolyan megromlik a viszonya a legfőbb kereskedelmi partnernek számító EU-val és az USA-val.
A legnagyobb támogatást Afrikában kapja Moszkva, a kontinens állmainak több mint fele tartózkodott az ENSZ-szavazás alkalmával. Elemzők szerint ennek hátterében az áll, hogy Moszkvát – még a szovjet időkre emlékezve – olyan szövetségesként tartják számon, amely segítette a gyarmatosítók elleni felszabadító harcot.
Oroszországban még a független közvélemény-kutatók szerint is nőtt Putyin támogatottsága az invázió megindítása óta eltelt hetekben. Ennek fő oka az, hogy az oroszországi médiumokat erősen cenzúrázzák, azonnal bezárják azokat a híroldalakat és rádiókat, amelyek háborúnak nevezik a konfliktust, és amelyek független hírforrásokból is beszámolnának az ukrajnai eseményekről. Ennek következtében az oroszok többsége valóban azt hiszi, hogy a hadsereg diadalmasan teljesíti a feladatát és csak katonai célpontokat ért támadás. Ha pedig eljut hozzájuk egy-két lerombolt ukrajnai lakóház képe, akkor elhiszik, azokat az ukránok maguk lőtték szét.
A támogatottság azért lehet még erős, mert az országban hatékony hívószónak számít a „nácik elleni harc”: az orosz történelem legdicsőbb fejezete a második világháborúban elért győzelem és Putyin ki is használja ezt az érzést. Közben még kevéssé érződik a nyugati szankciók hatása, bár látványosan megugrott az infláció, a rubel árfolyama visszatért a válság előtti szintre, és enyhül a pánikfelvásárlások napjait jellemző áruhiány is. Hosszabb távon mindenképpen érezhetőbbé válnak a büntetőintézkedések, és ezek elsősorban a középosztályt sújtják, amely az utóbbi harminc évben hozzászokott a viszonylag magas életszínvonalhoz.
Belebukhat Putyin a háborúba?
Bár jelenleg állítólag az orosz közvélemény 83 százaléka támogatja Putyin politikáját, az is egyértelmű, hogy az orosz államfő személyisége nagyon sokat változott az utóbbi hónapokban. Az Ukrajnával foglalkozó beszédeiből áradt a korábban nem tapasztalt gyűlölet, és több elemző szerint a politikus egyre kevésbé képes a józan döntések meghozatalára. Nem csak az FSZB egyik rézlegének vezetői vannak háziőrizetben, leváltották a Nemzeti Gárda több magas rangú tisztét is, és az is figyelemre méltó, hogy egyszerre tűnt el két hétre Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök.
Nem kizárt, hogy az orosz hatalmi eliten belül vannak olyanok, akik Putyin helyett mást látnának szívesen az államfői székben, az mindenesetre figyelemre méltó, hogy azok az oligarchák, akik még a korábbi elnök, Borisz Jelcin idején szedték meg magukat és ezért kevésbé függenek Putyintól, mint az új oligarcha osztály tagjai, szinte valamennyien felszólaltak a háború ellen. Az oligarchák milliárdokat vesztenek és megszenvedi a szankciókat a középosztály is. Aligha várható, hogy Putyin hónapokon belül elveszítené a hatalmát, ám az is igaz, hogy a Krím annektálását követően magasba szökött népszerűsége néhány év alatt elpárolgott, és tavaly a mélypontra esett.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
