Makszim és Iván önként jelentkezett harcolni, amikor Oroszország tavaly megtámadta Ukrajnát. Makszim akkor 22 éves volt, Iván pedig csak 18. Makszim 200 órán át harcolt szünet nélkül, amikor egy orosz mesterlövész megölte Bahmutban, miután megmentette testvére életét – olvasható történetük a BBC-n.

Iván, a fiatalabbik testvér, aki még mindig viseli a sebhelyeket, azt mondja, elválaszthatatlanok voltak bátyjával. Testvérével utolsó közös pillanataikat a brutális házról házra harcokban töltötték Bahmutban. „Lehetetlen volt ott aludni. A nap 24 órájában támadtak minket” – mondja Iván.

A testvérek egysége egy épület ablaktalan szobájában rekedt. Falakat kellett áttörniük, hogy tüzelőállásba kerüljenek. Ekkor kaptak parancsot a visszavonulásra.

Iván felidézi a sebesülése előtti pillanatot: „Emlékszem, épp újratöltöttem, kijöttem egy fal mögül, és villanást láttam. Megbénultam és elestem”.

Azt mondja, ekkor érezte a sérüléseiből az arcába áramló vér melegét. Nem hitte, hogy túléli. „Azt hittem, hogy végeztem, elvéreztem, és ennyi volt”.

Makszim azonban a segítségére sietett, és visszarángatta egy épületbe, hogy fedezékbe vonszolja.

„Újraélesztett, kivette a kitört fogaimat és elkezdte az elsősegélynyújtást” – mondja Iván, ami azzal járt, hogy egy lyukat fúrt a torkába, nehogy megfulladjon.

Ivánnak nincs kétsége afelől, hogy meghalt volna, ha Makszim nem segít rajta.

Makszim rádión sürgősen segítséget kért, de az első orvosok, akik megpróbáltak odajutni, meghaltak a járművükben, amikor eltalálta egy orosz páncéltörő rakéta. További kilenc órába telt, mire Ivánt ki tudták menteni.

Ekkor Makszim hihetetlenül önfeláldozóan cselekedett. Ahelyett, hogy öccsével együtt biztonságba vonult volna, önként jelentkezett, hogy Bahmutban marad, hogy vezesse az egységüket. Bár lehetősége lett volna elmenni Ivánnal, de nem hagyta magára fiatalabb, tapasztalatlanabb bajtársait.

Egy héttel később, amikor még mindig ott harcolt, Makszimot egy orosz mesterlövész megölte.

Ukrajnában a katonák temetése ma már annyira mindennapos, mint a tüzérség hangja a frontvonalon. Makszimé azonban más: gyászoló családja mellett lakhelye, Tomakivka egész városa eljött, hogy lerója kegyeletét.

Ha körülnézünk a temetőben, láthatjuk, hogy az egész ország iszonyatosan súlyos árat fizet, de amikor a BBC újságírója megkérdezte Ivánt, megbánta-e a döntését, hogy belépett a hadseregbe, azt válaszolja: „Megértettük, hogy lehet, hogy nem térünk vissza, de megtiszteltetés Ukrajnáért harcolni. Ezért nem bántam meg semmiképpen sem.”

„A bátyám az életét adta a szabadságunkért. Sajnos a szabadság vérrel jár.”

Kapcsolt képünk forrása: AP.