Trump ázsiai látogatására Észak-Korea ballisztikus rakétakilövéssel készül
Legutóbb májusban hajtott végre rakétakilövéseket a Kim Dzsong Un vezette állam.
Legutóbb májusban hajtott végre rakétakilövéseket a Kim Dzsong Un vezette állam.
HVG
A külügyminiszter kedden a CNN műsorában beszélt a budapesti csúcsról, aminek a létrejötte a héten kérdésessé vált.
HVG
Kedden több hír is megjelent arról, hogy veszélyben lehet az amerikai elnök által nemrég bejelentett budapesti csúcstalálkozó, Trump maga is erre utalt. A magyar külügyminiszter viszont arról beszélt: lehetett arra már korábban is számítani, hogy tucatnyi szivárogtatás, álhír és nyilatkozat születik majd arról, nem is lesz budapesti csúcs.
HVG
Legutóbb a Fehér Ház és maga Donald Trump is úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben nem terveznek találkozót az amerikai és az orosz elnök között.
HVG
Minden eszközzel támogatja a bolgár kormány Ukrajna szuverenitását és területi épségét, de megnyitnák a légteret a budapesti békecsúcsra utazó Vlagyimir Putyin előtt.
HVG
Az amerikai elnöki hivatal szerint nincsenek tervek a találkozó időpontjára nézve.
HVG
36 százalékkal több Bibliát vettek az amerikaiak idén szeptemberben az előző évhez képest.
HVG
Leállt az orosz offenzíva, a gazdaság kifulladóban, az agresszor sérült, halott katonáinak száma egymillió fölé nőtt – van, ami Putyint kompromisszumra készteti.
Az amerikai elnök tüntető fiatalokra céloz, hogy pontosan miért, nem derült ki.
HVG
Orbán Viktoron le kell verni, hogy beengedi az orosz diktátort az unióba, hangoztatják többen, a német kormánypárt külpolitikusa szankciókat vetne ki a magyarok ellen, mások sürgetik, hogy vonják meg Magyarország uniós szavazati jogát. A budapesti „békecsúcsnak” nevezett találkozóval foglalkoznak mértékadó külföldi lap kommentátorai és európai politikusok.
HVG
Az orosz titkosszolgálattal kapcsolatban álló ukrán állampolgárokat tartóztattak le, a gyanú szerint egy ukrán tulajdonú cég székhelyét akarták felrobbantani.
Putyin lépéshátrányba került Zelenszkijjel szemben az amerikai elnök kegyeiért folytatott versenyben, így aztán bedobta egy budapesti csúcstalálkozó lehetőségét. Bár nem látni, hogyan lesz ebből ukrajnai béke, Orbán és köre kapva kapott a belpolitikai hasznot ígérő lehetőségen. De pontosan mit nyerhetnek vele, és milyen veszélyei lehetnek a miniszterelnökre nézve?
A Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyinra kiadott elfogatóparancsa miatt léphetne egy lengyel bíróság.
HVG
A volt francia elnöktől párizsi lakásánál köszöntek el támogatói.
HVG
A merénylő 72 éves férfi 21 év szabadságvesztést kapott nem jogerősen.
HVG
Rubio és Lavrov is konstruktívnak nevezte az eddigi egyeztetéseket, azonban nem jutottak előrébb, vélhetően az orosz álláspont miatt.
HVG
A Margaret Thatcherért rajongó konzervatív politikus állva köszönte meg a tapsot a férfiakkal teli parlamentben, miután megválasztották.
HVG
Oroszország kiéheztetése reális és elérhető cél. Nincs annyi légvédelmük, hogy megóvják az összes finomítót és pumpát. Aztán amikor mind lángokban áll, talán megismerhetünk egy sokkal szerényebb Oroszországot. Egy békés, udvarias Tigrist.
Egy építkezésen darukat döntött ki a ritkaságszámba menő vihar.
HVG
A beépítés előtt nem tesztelték a kábelt, amelynek az elszakadása okozta 16 ember halálát. A jármű működését még a katasztrófa napján is engedélyezték, pedig nem lett volna szabad.
HVG