Zsákbamacska

A legnépszerűbb szlovák politikus Robert Fico kormányfő – mégis elveszítette az elnökválasztást. A független Andrej Kiska poprádi exvállalkozó sikere pofon az egész politikai elitnek.


Megkérik az árát

Önjárókká váltak a milliárdosok az amerikai kampányfinanszírozásban. Már nemcsak a nekik tetsző ügyet, hanem a jelöltet is igyekeznek kiválasztani.



Martonyi nem dől be az oroszoknak

Bár vannak jelei annak, hogy az oroszok visszavontak egy komolyabb csapatot az ukrán határ közeléből, ez nem teljesen biztos, mondta Martonyi János külügyminiszter, aki szerint az sem táplálja a bizalmát, hogy Magyarországon is arról volt szó, hogy az orosz katonák majd elmennek.


Mol-INA-ügy: nyomást gyakorolnak a bíróságra Sanader ügyvédje szerint

A Mol-INA ügyben kenőpénz elfogadásával vádolt Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök ügyvédje szerint nem véletlen egybeesés, hogy éppen amikor elindul Sanader újabb pere, Hernádi Zsolt Mol-vezér ellen is vádat emelnek, ráadásul az ügyészség is éppen most kezdett el vizsgálódni évekkel ezelőtti INA-szerződések ügyében.


Több ezer muzulmán kimenekítésére készülnek Közép-Afrikában

Körülbelül 19 ezer muzulmán kimenekítésére készülnek a Közép-afrikai Köztársaság azon területeiről, ahol keresztény milíciák fenyegetik az életüket – mondta Genfben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője, aki úgy fogalmazott: "nem akarunk az emberek mellett állni, és végignézni, ahogy lemészárolják őket".


Ukrajna bünteti azokat, akik felrúgják az ukrán törvényeket a Krímen

Megbüntethetik azok a külföldieket, akik nem tartják be az ukrán jogszabályokat a Krím félszigeten – így reagált kedden a kijevi külügyminisztérium az orosz külügyminisztérium előző napi bejelentésére, amely szerint külföldiek most már csak orosz vízummal utazhatnak a félszigetre.


Tapasztalt pilóták hibázhattak a San Francisco-i légi balesetben

A dél-koreai Asiana Airlines és a Boeing szerint is a pilóták hibáztak a légitársaság Boeing 777-200-asának tavaly júliusi San Francisco-i balesetében. Ugyanakkor a riasztórendszer késői jelzése is közrejátszott a balesetben - írta kedden a Flightglobal légügyi szaklap.



A NATO becsapja az ajtót Oroszországnál

A NATO felfüggeszt minden gyakorlati polgári és katonai együttműködést Oroszországgal – jelentette kedden délután a Reuters hírügynökség a szövetség tagállamainak külügyminiszteri értekezletéről. A tanácskozásról kiadott állásfoglalás ezzel kapcsolatban a Krím félsziget "bekebelezésére" hivatkoztak.


Dzsihádista merényletre készülő kiskatonát köröz az FBI

Dzsihádista merényletre készülő, frissen toborzott amerikai katonát köröz a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a Kansas City-i rendőrség és a katonai hírszerzés - közölte kedden hivatalos forrásokra hivatkozva a Fox News amerikai hírtelevízió.


Térdepeltetéssel kínozhatták a venezuelai tüntetőket

Az emberi jogok azonnali tiszteletben tartására szólította fel mindkét oldalt a venezuelai tüntetők és a rendőrség összecsapásai kapcsán kedden az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet, amely kínvallatásokról szóló jelentéseket is kapott.




Túszejtés volt a Lufthansa budapesti járatán

Borotvapengével támadt egy férfi a stewardessekre a Lufthansa Münchenből Budapestre tartó járatán kedden. A repülő visszafordult, a gépet kiürítették. A hírt címlapon hozta a német Bild című lap internetes kiadása, amely szerint a támadó magával hurcolta az egyik utaskísérőt, és bezárkózott egy időre a WC-be. A koszovó férfit őrizetbe vették.




"Putyint megvetjük" - tanácsokat adott az EU-nak a Pussy Riot

Több olyan célzott büntetőintézkedésre lenne szükség, amely meghatározott személyek, orosz oligarchák és a rendszer irányítói ellen irányul - közölte az Európai Parlament brüsszeli épületében Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina, a Pussy Riot orosz, rendszerellenes női punkzenekar két, korábban bebörtönzött tagja.