Feladta magát a körözött ellenzéki vezető Venezuelában

Venezuelában feladta magát a keddi kormányellenes tömegtüntetés alatt az ellenzék egyik vezetője, Leopoldo López, aki ellen letartóztatási parancs volt érvényben, mert a hatóságok azzal vádolják, hogy felelős a korábbi tiltakozások idején bekövetkezett egyes halálesetekért.



Ördögi ügyvéd

Fiatal, lendületes, reformelkötelezett miniszterelnöke lehet Olaszországnak Matteo Renzi személyében, akinek célja nem kevesebb, mint a harmadik köztársaság felépítése.



Lépcsőről lépcsőre

Gazdasági szálakkal szövi szorosabbra kapcsolatát Tajvan és Kína, s a nyugalom érdekében nem beszélnek politikáról.





Betiltanák az autóstopot Romániában

Más európai országoktól eltérően Romániában a felvett autóstopostól többnyire elvárják, hogy fizessen a fuvarért. A személyszálító vállalkozásokat rosszul érinti a vadfuvarozás.


Napok óta áramszünet van a másfélmilliós városban

Ezrek vonultak utcára kedden Guinea fővárosában, hogy a napok óta tartó áramszünet ellen tiltakozzanak. A rendőrség gumibottal és könnygázzal igyekezett szétoszlatni a tömeget; a zavargásokban két ember meghalt és több mint harmincan megsebesültek.



Kellemetlen kérdések várnak Obama választottjára

Négy hónapjába telt az amerikai haditengerészetnek, hogy felszámolja egy iráni hackertámadás következményeit; emiatt kellemetlen kérdésekre kell majd válaszolnia szenátusi meghallgatásán Michael Rogers altengernagynak, akit Barack Obama elnök a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) élére jelölt.



Megvan az új elnök, Kelet-Ukrajna tovább forrong – percről percre

A három véres nap után pénteken megállapodást írt alá az ellenzék és Viktor Janukovics. Szombaton azonban felgyorsultak az események: Janukovics nem akart lemondani, de a parlament leváltotta, május 25-én előrehozott választások lesznek, Julija Timosenko is kiszabadult, a Majdanon azt mondta a tüntetőknek, "hősök vagytok". Vasárnapra a leváltott elnök felszívódott, időközben ugyanakkor a parlament megválasztotta ideiglenes utódját. Kelet-Ukrajnában azonban továbbra is nagy a feszültség.



Államcsíny készül Líbiában

Volt líbiai felkelőcsoportok öt órát adtak a parlamentnek, hogy feloszlassa magát. Ha nem teszik meg, a fegyveresek őrizetbe veszik a képviselőket.




Eldurvult a kijevi helyzet, már nyolc halott lehet

Az utolsó hírek szerint legalább nyolcan haltak meg eddig az ukrán tüntetők és a rendőrök közötti újabb összecsapásokban kedden. Úgy tudni, egy rendőr is a halottak között van. Az ukrán titkosszolgálat és a kijevi belügyminisztérium ultimátumot intézett a tüntetőkhöz: ha helyi idő szerint 18 óráig nem áll helyre a rend, a hatóságok „minden törvényes eszközt” bevetnek a káosz felszámolásáért. Az ukrán igazságügyi miniszter az ellenzéki vezetőket okolta a feszültség kiéleződéséért. Cikkünket folyamatosan frissítjük.


56 gyerek rekedt egy kihallgatóközpontban - az ENSZ riadóztat

A szíriai Homszban található központban harmincnégy 15 és 18 év közötti fiú, tizenkét fiatalkorú lány és tíz 15 év alatti kisfiú tartózkodik. Azonnali elengedésüket követeli az UNICEF. Egy kíséret nélküli, hétéves kislány is a foglyok között van.