Fel akarták robbantani a londoni tőzsdét
A Londoni Értéktőzsde, az amerikai nagykövetség, a londoni polgármester, illetve más közéleti személyiségek ellen tervezett pokolgépes merényleteket négy brit terroristajelölt.
A Londoni Értéktőzsde, az amerikai nagykövetség, a londoni polgármester, illetve más közéleti személyiségek ellen tervezett pokolgépes merényleteket négy brit terroristajelölt.
MTI
Kimentette a török parti őrség szerdára virradó éjjel egy teherhajó legénységének három tagját. A hajó kedd este viharba került, és elsüllyedt a Fekete-tengeren - idézte a török hatóságokat szerdán az Anadolu hírügynökség.
MTI
A nagy hideg miatt eddig negyvenhárman fagytak meg Ukrajnában, több mint 700 embert pedig fagysérülésekkel kezelnek kórházban.
MTI
Vizsgálatot indított a Kovászna megyei tanfelügyelőség, mert egy szülő arra panaszkodott, hogy gyerekét a székhez kötözte az óvónő - írja az erdélyi Krónika. Az édesanya a sajtóhoz fordult, és a tanfelügyelőségen tett panaszt, mivel a pedagógus, meglátása szerint, bántalmazta hatéves kisfiát.
hvg.hu
A francia képviselők elfogadták a kormány módosító indítványát, amely szerint az AFP hírügynökség alapszabályzatába bekerülnek közérdekű feladatok, így készülve fel egy várható konfliktusra az Európai Unióval.
MTI
Kiszabadult az a 25 kínai munkás, akiket kedden ejtettek fogságba az egyiptomi El-Arisban - számolt be a kairói kínai nagykövetségtől származó szerdai információról a kínai média. A munkásokat 15 órás fogság után szerdán hajnali 3 óra körül szabadították ki. A beszámoló szerint jó állapotban vannak, nem bántották őket, nem vették el semmijüket.
MTI
Egy afgán katonai egyenruhát viselő férfi lelőtt egy NATO-katonát Afganisztán déli részén - jelentette szerdán az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő. Másfél hete Kelet-Afganisztánban egy afgán katona végzett négy francia bajtársával.
MTI
Mitt Romney republikánus elnökjelölt-aspiráns csütörtöktől a Secret Service védelme alatt áll - jelentette a politikus kampánystábjára hivatkozva az ABC News televízió.
MTI
Oroszországban is "békemenetet" szerveznek a kormány mellett.
hvg.hu
Németország egyre erőteljesebben érvényesíti akaratát és érdekeit az Európai Unión belül. Az euróválság kapcsán immár nem az a kérdés, hogy növekszik-e, hanem, hogy mennyivel növekszik Berlin súlya az unióban - írja a Véleményvezér blog.
hvg.hu
Legalább húsz tálibot ölt meg a pakisztáni hadsereg, amikor szerdán csapásokat mért az északnyugat-pakisztáni törzsi területekre, az iszlamista lázadók és az al-Kaida terrorszervezet legfőbb hátországára - közölték katonai források.
MTI
Az oroszok döntő többsége, csaknem háromnegyede biztos Vlagyimir Putyin jelenlegi miniszterelnök elnökválasztási győzelmében, de kisebbség vár becsületes voksolást a Levada közvélemény-kutató intézet felmérése szerint, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Moszkvában.
MTI
Mitt Romney győzött kedden a Republikánus Párt floridai előválasztásán, a volt massachusettsi kormányzó a leadott szavaztok szavazatok 82 százalékának összesítése alapján a voksok 46 százalékát kapta.
MTI
A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság szerdán tárgyalja azt a magyar-szlovák peres ügyet, amely Sólyom László 2009. augusztus 21-ére tervezett szlovákiai látogatásának szlovák részről történt meghiúsítása miatt keletkezett.
MTI
Beszélhetett az új tunéziai miniszterelnök az arab tavaszt követő kibontakozásról, a burmai kormány képviselője a rég...
HVG
Egyre erőteljesebben tombol a vallási erőszak Nigériában, ahol a korrupció is elszabadult.
Mélyül a szakadék a szegények és gazdagok között – ez a világgazdasági növekedés egyik legfontosabb akadálya, ami akár az államok stabilitását is megingathatja.
A leminősítések sem ösztönözték az EU-t az adósságválság határozott megoldására. Brüsszelben így a növekedés és a munkahelyteremtés jelenleg aligha teljesíthető igénye, valamint az eurózónán kívüliek költségvetési paktumba vonása játszotta a fő szerepet.
A szlovák politikai elitet, de különösen Mikulás Dzurinda kereszténydemokrata pártját érintő korrupciós ügyekre derült fény a választási kampány kellős közepén.
Tuba Lajos
Kudarccal zárult az Afrikai Unió (AU) addisz-abebai csúcstalálkozója, pedig a földrész újjászületéséről beszéltek a...
HVG