"Példátlan hatalmat" kér az amerikai pénzügyminiszter

Az Obama-kormány "példátlan hatalmat" kér a kongresszustól az olyan bankokon kívül pénzintézetek, köztük nagy biztosítók, befektetési cégek és fedezeti alapok átvételére, amelyek összeomlása kárt okozna a gazdaságban - közölte Robert Gibbs elnöki szóvivő kedden több reggeli tévés interjúban.



A NATO-t bírálta a Vajdaság miniszterelnöke

A tíz évvel ezelőtti NATO-bombázás nemcsak az akkori Jugoszlávia hadserege, hanem az ártatlan polgári lakosság - nők, gyerekek, öregek - ellen is irányult - állapította meg Bojan Pajtic vajdasági miniszterelnök kedden, a tizenegy héten át tartó támadássorozat kezdetének évfordulóján.




Bombázás alatt Belgrád - képgaléria

Tíz éve, 1999. március 24-én indított légicsapásokat a NATO Jugoszlávia ellen. Az észak-atlanti katonai szervezet történelmében ez volt a második legnagyobb hadművelet.



Uniós tanácskozás az oktatásügyi beruházásokról

Nem szabad megengedni, hogy a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság következtében csökkenjenek az oktatásügyre fordított beruházások, hanem éppen ellenkezőleg: szükség van a növelésükre és megerősítésükre. Egyebek között erre a közös véleményre jutottak az Európai Unió oktatási miniszterei kétnapos nem hivatalos tanácskozásuk során, amely hétfőn fejeződött be Prágában.



Megállapodott a koalícióról Barak és Netanjahu

Megállapodást írt alá kedden a koalíciós kormányzásról Benjámin Netanjahu kijelölt Likud-párti izraeli miniszterelnök és Ehud Barak, a Munkapárt vezetője - jelentette az izraeli katonai rádió. A megállapodást még jóvá kell hagynia a nap folyamán a Munkapárt rendkívüli kongresszusának.



Nem volt irgalom: így bántak el az adósokkal

Az adósság nem csak mostanság jelent gondot, hiszen az ember, amióta társadalomba szerveződött, hajlamos kölcsönkérni, és bizony van, hogy nem tudja megadni. Ha valaki ilyen szégyenbe keveredett, a régi időkben csúful elbántak vele. Felidézzük a múlt árnyait.


Putyin fenyegetőzik energia-ügyben

Oroszország hozzálát az EU államaihoz fűződő kapcsolatainak felülvizsgálatához, ha az energia ügyében nem veszik figyelembe érdekeit, de ezt Moszkva szeretné elkerülni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz kormányfő hétfőn Szocsiban.


Menthetetlen az amerikai autóipar?

Fogy a remény, hogy a kisautó-programok megmentik az amerikai autóipart, a piacnak ez a szegmense bedugult - írta a hétfői The Wall Street Journal, a gyártók azonban továbbra is reménykednek.


Gyurcsány-csere: Kovács László is megszólalt

Az Európai Bizottság tagjai várhatóan helyes irányba tett kezdeményezésként fogják értékelni egy új miniszterelnök kinevezését abban az esetben, ha ez segít Magyarországnak abban, hogy kijöjjön jelenlegi nehéz helyzetéből - jelentette ki kérdésre válaszolva az EU adó és vámügyi biztosa hétfőn.


Le Monde: Gyurcsány a 2014-es választásokra játszik

A kormány éléről való távozásával és a pártelnöki posztján történt megerősítésével Gyurcsány Ferenc politikai újjászületését készíti elő: vélhetően azt reméli, hogy a 2014-es parlamenti választásokon ő lehet az MSZP "erős embere" - írta hétfő délután megjelent számában a Le Monde című francia napilap.


Halálos cápatámadás Dél-Afrikában

Cápa ölt meg egy 16 éves szörföst Dél-Afrika partjainál. A fiatal fiú a parton halt meg Port St. Johns közelében pénteken - olvasható a The Herald című lap hétfői számában.


Életet rejthetnek a Vénusz gázfelhői

Amerikai kutatók szerint a Földdel szomszédos bolygó felszínén ugyan elképzelhetetlen az élet, azonban a légkörben gomolygó gázfelhőkben megmaradhattak bizonyos organizmusok.