Az iraki elnök amnesztiát kér Törökországtól a PKK harcosainak
Dzsalal Talabani iraki elnök felszólította Törökországot, hogy adjon amnesztiát a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) harcosainak - írta a Sabah című török lap szerdai számában.
Dzsalal Talabani iraki elnök felszólította Törökországot, hogy adjon amnesztiát a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) harcosainak - írta a Sabah című török lap szerdai számában.
MTI
Huszonhét évet töltött ártatlanul rács mögött egy brit férfi, akinek életfogytig tartó börtönbüntetését szerdán semmisítette meg a londoni fellebbviteli bíróság.
MTI
Andry Rajoelina, az ellenzék eddigi vezetője tölti be a Madagaszkári Köztársaság elnöki posztját legfeljebb kétéves átmeneti időszakra - erősítette meg szerdán az Afrikától keletre fekvő szigetország alkotmánybírósága.
MTI
Több közpénzt kellene költeniük gazdaságösztönzésre az uniós tagországoknak, ha megtehetik - mondta szerdán újságírók előtt José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke egyben támogatja azt, hogy a Nemzetközi Valutaalap megduplázza a pénzügyi gondokkal küszködő országok rendelkezésére álló forrásait.
MTI
A kínai kormányfő, Ven Csia-pao szerdán erősen sürgette az eddigi gazdaságélénkítő intézkedések gyors végrehajtását a kormány ülésén, de esetleges új költségvetési programokra nem utalt. Ugyanakkor felszólította az amerikai kormányt, hogy tegyen meg mindent az Egyesült Államok gazdaságának rendbe hozásáért.
MTI
Hamis gépkocsivezetői jogosítványok kiállítása ügyében hallgatták ki a kolozsvári gépjárművezetői és forgalmi engedélyeket kibocsátó hivatal négy alkalmazottját, akiknek tevékenységét már hónapok óta figyelik a hatóságok - írja a bukaresti Új Magyar Szó.
MTI
A katonaság a mai napig kötelező Izraelben: a férfiak három, a nők két évet kötelesek leszolgálni. Fotók a szebbik nem erősebb oldaláról.
unknown
Két órás figyelmeztető sztrájkot helyeztek kilátásba kedden a közalkalmazottak érdekeit védő román szakszervezetek, amelyek szerint várhatóan 15 ezer tanár, egészségügyi dolgozó és köztisztviselő vonul utcára.
MTI
Kétmillió fölé, több mint egy évtizedes csúcspontra emelkedett az állástalanok száma Nagy-Britanniában, közölték szerdán a brit statisztikai hivatalban.
MTI
Amerikai ügyészek helyi idő szerint kedden bejelentették, hogy az amerikai kormányzat visszaigényli a Bernard Madoff fiai részére hitelezett 31 millió dollárt, illetve elkobozza a feleségének vásárolt 2,6 millió dollár értékű ékszereket.
MTI
Az ellene beterjesztett összes vádpontban bűnösnek mondta magát szerda reggel a St. Pölten-i bíróságon az "amstetteni rémként" emlegetett Josef Fritzl, aki csaknem 24 éven át házuk pincéjébe bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette lányát.
MTI
Magyarországot, amely eddig is Oroszország egyik legszorosabb szövetségesének volt tekinthető Közép-Európában, két új gázszerződés még inkább keleti szomszédjához köti, írta szerdán a The New York Times.
MTI
Visszanyerte szabadságát kedden a svéd Erik Ronald Larsson, akit 2007-ben rabolt el a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű szélsőbaloldali gerillaszervezet - közölte a kolumbiai hírszerzés.
MTI
George Bush nem hajlandó bírálni utódát - erről a korábbi amerikai elnök maga beszélt helyi idő szerint kedden a kanadai Calgaryban, ahol első ízben mondott beszédet nyilvánosság előtt a Fehér Házból való távozása óta.
MTI
A G20-hoz tartozó szinte valamennyi ország protekcionista intézkedéseket hozott a novemberi washingtoni csúcstalálkozó óta, amelyen vállalták, hogy a válság ellenére nyitva tartják a határaikat - közölte a Világbank.
MTI
Edzés közben súlyos balesetet szenvedett, és fél szemére megvakult a dominikai Miguel Diloné, minden idők egyik legjobb baseball-játékosa.
MTI
Életének 98. évében elhunyt kedden Tajvanon Jaschkó István magyar jezsuita atya, aki fél évszázadon át dolgozott e szigeten a testi, illetve a szellemi fogyatékosok, valamint a gazdaságilag, társadalmilag hátrányos helyzetű emberek életkörülményeinek javításáért.
MTI
A várakozásoknak megfelelően Francois Fillon francia miniszterelnök kedden bizalmi szavazást kért kormánya ellen a nemzetgyűlésben Nicolas Sarkozy államfő külpolitikája és azon belül is Franciaországnak a NATO integrált katonai parancsnokságába való visszatéréséről tett bejelentése kapcsán.
MTI
Saját szavai szerint "a remény üzenetét" vitte magával a legszegényebb kontinensre XVI. Benedek pápa, aki kedden megkezdte egyházfői minőségében első afrikai utazását.
MTI
A ballisztikus rakétákra eshet Izrael választása, ha úgy dönt, hogy megelőző csapást mér az iráni atomlétesítményekre, és túl kockázatosnak ítéli meg a harci repülőgépek bevetését - állapította meg egy washingtoni agytröszt.
MTI