Sólyom Erdélyben: elfogadhatatlan a jó szándék megkérdőjelezése

Sólyom László köztársasági elnök romániai látogatása a Magyarország és Románia közötti stratégiai együttműködés fontos eleme, amely erősíti a partneri viszonyt, ennek megkérdőjelezése a kapcsolatok fejlesztése ellen hat, ezért elfogadhatatlan - olvasható a Külügyminisztérium nyilatkozatában.


Rabláshoz használták a Google térkép-keresőjét

Egy leleményes tolvaj rájött, hogy a keresőcég térképszoftverét használva meg tudja állapítani, hogy melyik házak tetejét borították értékes ólomlapokkal. A célpontok kijelölése után nem tétovázott és azonnal útnak indult. Mielőtt lebukott, több tízezer dollár értékű fémet lopott el.






A magyarok eldönthetik a szlovákiai elnökválasztást

Az előttünk álló szlovákiai elnökválasztáson Ivan Gasparovic igenis legyőzhető, de csak akkor, ha a jelenlegi hatalommal elégedetlenek - köztük a magyar nemzetiségű polgárok - részvételi aránya magas lesz, a kormánypártok támogatóinak egy része meg otthon marad - véli az Új Szó című szlovákiai magyar napilap keddi kommentárjában.




Az EU bojkottálhatja az ENSZ rasszizmus-konferenciáját

Elképzelhető, hogy nem vesz részt az Európai Unió az ENSZ hamarosan Genfben rendezendő rasszizmus elleni konferenciáján, ha addig nem változtatnak az előkészítő dokumentumok szövegén - derült ki az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli találkozóján.


Nem újították meg a Lukasenka elleni EU-szankciókat

Az Európai Unió úgy döntött hétfőn, hogy nem állítja helyre az Aljakszandr Lukasenka elnök és további 35 fehérorosz személyiség elleni szankciókat, hanem meghosszabbítja kilenc hónappal e szankciók októberben elhatározott, hat hónapra szóló felfüggesztését.


Húsz letartóztatott maffiagyanús személy

Az olasz csendőrség összehangolt akció során őrizetbe vett húsz feltételezett maffiózót Olaszország több régiójában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy meghamisítottak különböző versenytárgyalásokat Milánó térségében - közölték a rendvédelmi erők.


Lieberman a Hamász-rezsim megsemmisítéséről szólt

A Gázai övezetet uraló Hamász-kormányzatot meg kell semmisíteni, Izraelnek pedig ellenőriznie kell a palesztinok lakta övezet és Egyiptom határát - mondta Avigdor Lieberman, az izraeli külügyminiszteri tisztség várományosa egy hétfői interjúban.




EU: nem tudtak dönteni a beruházásélénkítésről

Nem jutottak egyetértésre az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn arról a javaslatról, hogy a tavaly megmaradt mezőgazdasági pénzek terhére az Európai Bizottság finanszírozzon energiaügyi és távközlési beruházásokat a tagországokban.



Barrot: "Nem mondtam, hogy Málta rasszista"

Felzúdulást és az érintett uniós főtisztségviselő határozott cáfolatát váltották ki Brüsszelben azok az olasz sajtójelentések, miszerint Jacques Barrot, az Európai Bizottság igazságügyi alelnöke rasszistának bélyegezte volna Máltát a tengeri menekültekkel való bánásmódja miatt.