Bush G20 csúcson: a válság nem ért véget

George W.Bush szerint máris haladás történt a globális pénzügyi válságról kezdődött washingtoni csúcsértekezleten; az amerikai elnök a szombaton kezdődött zárt ajtók mögötti egyeztetés előtt nyilatkozott.



Segíteni próbálnak a "dzsungel lányán"

A "dzsungel lányaként" ismertté vált fiatal kambodzsai nő az eddigi pszichológiai segítségnyújtás ellenére még mindig beilleszkedési zavarokkal küzd. A lányt 2006 januárjában favágók fogták el a Kambodzsa északkeleti részén található ratanakiri dzsungelben, amikor rajtakapták, hogy élelmet lop - meztelenül.


Szerb feltételek az EU-nak Koszovóban

A Koszovóba tervezett EU-misszió (EULEX) kizárólag a Belgrád által megszabott feltételek között kezdheti meg működését - hangoztatta szombaton a szerb államfő.




Leszállt a Holdra az indiai űrszonda egy műszere

Leszállt a Hold felszínére pénteken a Csandraján-1 indiai űrszonda egyik műszere; hasonló manőverre még nem volt példa a 45 éve elindított indiai űrprogram során - jelentette be az ország űrkutatási hivatala.




Görögországban egy 14 ezer éves meteor nyomaira bukkantak

Feltehetően egy meteor 14 ezer évvel ezelőtti becsapódása alakította ki azt az óriási krátert, amelyre a görög tengerkutató központ tudósai bukkantak a minap a tenger mélyén - bár az ütközés idején az érintett terület még szárazföld volt.



Kijelölték a szimulált Mars-expedíció résztvevőit

A moszkvai orvostudományi intézetben lezárult az európai jelöltek válogatása a Marsra vezető expedíció 105 naposra tervezett szimulálásához - közölte az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Intézete, ahol a kísérlet zajlik majd.




Gyurcsány Németh Zsolttal ment volna Komárnóba

Gyurcsány Ferenc felajánlotta Németh Zsoltnak, a külügyi bizottság fideszes vezetőjének, hogy szombaton csatlakozzon a Révkomáromba (Komárno) utazó magyar delegációhoz. Németh Zsolt ezt a korábban megszervezett kolozsvári útjára hivatkozva nem tudta elfogadni.


Gyurcsány Bakuban

Ilham Aliyev azeri elnökkel találkozott Gyurcsány Ferenc Bakuban, ahol a magyar miniszterelnök a nap folyamán nemzetközi energiaügyi csúcstalálkozón vesz részt.


Tégla és cement készül a melaminnal fertőzött tejből

Újrahasznosítják a melaminnal fertőzött több tíz tonnányi tejet, jelentették be csütörtökön a kantoni hatóságok. Az emberi fogyasztásra veszélyes folyadékból téglát és cementet gyártanak, adta hírül a China Daily weboldal.


A duma meghosszabbítja az orosz elnök mandátumát

Az orosz duma pénteken első olvasatban jóváhagyta az elnöki mandátum és a képviselői mandátumok négyről hat, illetve öt évre szóló meghosszabbítására, valamint a kormány parlament előtti beszámolási kötelezettségére vonatkozó alkotmánymódosító törvényjavaslatokat.


Hogyan lehet újrahasznosítani a kiégett nukleáris fűtőanyagokat?

Vannak törekvések arra vonatkozóan, hogy nemzetközi együttműködésben kell megoldani az atomerőművek kiégett fűtőelemeinek újrahasznosítását - mondta Hózer Zoltán, Magyar Tudományos Akadémia KFKI Atomenergia Kutatóintézet munkatársa csütörtökön Pécsett, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület konferenciáján.