Greenpeace-per a Mohi atomerőmű ellen

A Greenpeace-szel és a szlovák Za Matku Zem (Az Anyaföldért) szervezettel együtt összesen 118 szervezet és személy beperelte a Szlovák Nukleáris Szabályozó Hatóságot (UJD), amiért az elmulasztotta teljesíteni törvényben meghatározott kötelességét, és nem követelt új környezeti hatásvizsgálatot a szlovákiai Mohiba (Mochovce) tervezett két újabb reaktor építéséhez - áll a Greenpeace-Energia Klub MTI-hez eljuttatott közleményében.


Egyetlen csésze kávéhoz 140 liter vízre van szükség

A szén-dioxid terhelést kifejező úgynevezett szénlábnyom (carbon footprint) mellett eddig kevéssé vették figyelembe az emberi működésnek a vizekre vonatkoztatott terhelését. Most azonban holland kutatók felmérései alapján már azt is megtudhattuk, hogy mennyi vízre van szükség egy kiló marhahús, vagy egy csésze kávé előállításához.


Talmácsi: "a motorból hiányzott az erő"

A 125 kcm-es géposztályban világbajnoki címvédő Talmácsi Gábor a hetedik időt érte el a gyorsaságimotoros-vb hatodik, olaszországi futamának első időmérő edzésén.



Szávay Ágnes párosban is remekel a Roland Garroson

Szávay Ágnes az orosz Dinara Szafina oldalán simán nyert a francia, ukrán kettős ellen a Roland Garros páros küzdelmeiben. Az amerikai Serena Williams nagy meglepetésre a harmadik fordulóban kiesett a francia nyílt teniszbajnokságon, az év második Grand Slam-tornáján.


Előrehozott választás Macedóniában

Előrehozott választást tartanak vasárnap Macedóniában: az előző szavazást két évvel követő voksoláson az 1 779 116 szavazó egykamarás, 120 tagú parlamentet választhat, amelynek minden tagja listáról, az arányos szavazatelosztás szabályai alapján kerül be a parlamentbe.



Pirlo foglalhatja el Totti helyét az olasz válogatottban

Andrea Pirlo az olasz válogatott csöndes középpályása. Nem csinál botrányt, nem hangos tőle a sajtó, viszont találékony játéka miatt hamar ráragasztottál a „foci Leonardója” megtisztelő becenevet. Milánói csapattársai gyakran egyszerűen csak „metronómnak” nevezik, mert a pályán nagyrészt ő diktálja az AC Milan ütemét.


Az embrionális őssejtkutatás javára döntöttek Brazíliában

Az embrionális őssejtkutatás javára döntött Brazília legfelsőbb bírósága csütörtökön. A testület mind a tizenegy tagja támogatta az embrionális őssejtkutatást engedélyező 2005-ös szövetségi törvényt, amelyet az akkori főügyész, Claudio Fontenelles támadott meg arra hivatkozva, hogy sérti az élethez való jogot, és így alkotmányellenes.



Talmácsi: "kezdetnek nem is rossz!"

A 125 kcm-es géposztályban világbajnoki címvédő Talmácsi Gábor a második legjobb időt érte el a gyorsaságimotoros-vb hatodik, olaszországi futamának első szabadedzésén.



A mianmari junta kevesli a 150 millió dolláros külföldi segélyt

A mianmari katonai junta élesen bírálta pénteken a nemzetközi adományozókat amiatt, hogy csak 150 millió dollár értékű segélyt ajánlottak fel, holott a kormány közel 11 milliárd dollárra becsüli a Nargis ciklon május eleji pusztítását követő újjáépítés költségeit.


Szombaton indulhat a Discovery űrsikló

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) nagyon bízik abban, hogy a Discovery amerikai űrsikló a terveknek megfelelően szombaton útnak indulhat a Nemzetközi Űrállomás felé.


Csak öt külföldi kezdhetne egy focicsapatban

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) sydneyi kongresszusán nagy többséggel elfogadta Joseph Blatter elnök előterjesztését, amely szerint egy csapatban maximum öt külföldi játékos léphet pályára kezdőként. Európában nehéz lesz érvényesíteni.



A CIA főnöke magabiztos az al-Kaidát illetően

Az al-Kaida terrorszervezete lényegében vereséget szenvedett Irakban és Szaúd-Arábiában, s védekezésbe szorult a világ számos más részén – jelentette ki Michael Hayden CIA-igazgató a Washington Postnak.



NBA: már nagydöntős a Lakers

A Los Angeles Lakers bejutott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság nagydöntőjébe, miután a Nyugati főcsoport fináléjának ötödik mérkőzésen legyőzte a címvédő San Antonio Spurst, s ezzel 4-1-re megnyerte a párharcot.