A feltételezések szerint a megváltozott éghajlat a későbbiekben lehetetlenné tette, hogy a monszun évszak nedvessége elhatoljon Ausztrália belső területeire – írta a Geology című szakfolyóiratban Gifford Miller, a Colorado egyetem kutatója.

Mint geológiai kutatások korábban már megállapították, Ausztrália éghajlata 125 ezer évvel ezelőtt jóval nedvesebb volt. A kontinens belsejének talajából előkerült madár-és állatkövületek vizsgálata nyomán az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezek az állatok életükben fákon, bokrokon és cserjéken legeltek, és nem a mai sivatagos-félsivatagos talajon tenyésző gyér növényzeten.

Bár az utolsó jégkorszak átalakította a Föld éghajlatát, a gleccserek elolvadásával a monszun – Ausztrália kivételével – csaknem mindenhová változatlan formában tért vissza a gleccserek elolvadása után. Az Ázsia felől érkező ausztráliai monszun ma mintegy 1000 mm esővel öntözi Ausztrália északi tengerparti vidékeit, de a kontinens középső területein az éves csapadék mennyisége már nem haladja meg a 330 mm-t.

Miller szerint a kontinensre mintegy 50 ezer évvel ezelőtt bevándorolt törzsek által gyújtott tüzek elpusztították a térség növényvilágát, a növényzet hiánya pedig teljesen módosította a talaj és az atmoszféra közötti páraáramlást, megakadályozva az éltető esőt hozó felhők képződését.

Az elméletet alátámasztja az, hogy a föld mélyéből előkerült faszénmaradványok kora nagyjából egybeesik az ember térségben való megjelenésével. A kutatók szerint az eddigi feltételezésekkel ellentétben a tűzvésszé terebélyesedő tüzek, vagyis az éghajlat ember okozta megváltozása tehető felelőssé azért, hogy néhány tízezer éve kipusztult a Belső-Ausztráliában élő különösen nagy testű állatok – köztük egy 7,6 méter hosszú gyík, illetve a személyautó méretű teknős és 19 fajta erszényes, vagyis az akkori fauna 85 százaléka.