szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az autógyártás történetének egy darabkája csak arra vár, hogy élete első tulajdonosához kerüljön.

A McLaren esetében szinte bármelyik autóról beszélünk, mind csupa különlegesség, mégis, a most eladásra kínált McLaren F1 ebből a mezőnyből is képes kiemelkedni.

Az 1993 és 1998 között gyártott szuperautóból mindössze 64 darab készült, a szóban forgó példány ezek közül volt az utolsó, ami 1998-ban kigördült a gyárból. A 69-es alvázszámmal ellátott modellnek még sosem volt gazdája, helyette a McLaren saját csapata által kezelt gyűjteményben őrizték. Az óráján mindössze 4480 megtett kilométer áll, vagyis gyakorlatilag egy vadiúj példányról beszélhetünk.

McLaren Automotive
McLaren Automotive

És hogy ezeken kívül még miért különleges? Nos, a 627 lóerős, 6,1 literes, V12-es motor a 90-es években olyan erőt képviselt, amit addig egyetlen sportautó sem. Az F1 képes volt megdönteni az addigi sebességi rekordot azzal, hogy 388 km/h-t ért el. Ezt a rekordot jó 12 évig egyetlen szuperautó sem tudta megdönteni: 2005-ben a Koenigsegg CCR-nek sikerült, két hónappal később pedig a Bugatti Veyronnak.

McLaren Automotive
McLaren Automotive

Az árát egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy nem adják majd olcsón. Tavaly nyáron a legendás angol színész, Rowan Atkinson az egyébként kétszer is összetört autóját 12,2 millió dollárért (kb. 3,5 milliárd forint) adta el, nem sokkal később pedig egy másik, 1998-ban gyártott F1 is kalapács alá került. Azért 13,7 millió dollárt (kb. 4 milliárd forint) kapott a gazdája.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!