VIDEÓK
A biológiai sokféleség átlagosan 28 százalékkal csökkent 1970 óta, az emberiségnek pedig másfélszer nagyobb bolygóra lenne szüksége a fogyasztás jelenlegi mértékéhez a Természetvédelmi Világalap (WWF) kedden közzétett, 2012. évi Élő Bolygó Jelentése (Living Planet Report) szerint.
MTI
2012. május 15., kedd, 19:21
Idén az emberiség körülbelül kilenc hónap alatt felélte azt a mennyiségű természeti erőforrást, amelyet a bolygó fenntartható módon képes előállítani egy év alatt – hangzott el a héten az „Ökológiai túllövés napja” alkalmából tartott rendezvényen a Gödör Klubban.
MR1 Kossuth Rádió
2011. október 01., szombat, 22:08
Az Öko-Test német nyelvű vásárlói magazin, amely elsősorban ökológiai és fogyasztóvédelmi témákkal foglalkozik. Már évtizedekkel ezelőtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ösztönözze a tudatosabb fogyasztói magatartást, ennek érdekében termékteszteket, szakértői vizsgálatokat tesz közzé és vásárlói tájékoztatókat ad ki.
2010. augusztus 02., hétfő, 20:59
Győr az első magyarországi város, amelynek kiszámítják ökológiai lábnyomát, amelyből kiderül, hogy fogyasztásával a város lakossága mekkora részt használ fel a Föld erőforrásaiból.
MTI
2010. április 14., szerda, 14:29
Ökológiailábnyom-számítások: „ön úgy él, mintha 2,97 Földünk lenne"
Környezetvédők körében egyre többet emlegetett, alig két évtizede létező fogalom az interneten, figyelemfelkeltő céllal gyakran használt „ökológiai lábnyom”, amelyet a GDP-nél is pontosabb mérőszámnak mondanak.
HVG
2009. december 10., csütörtök, 11:20
Egy középtermetű kutya táplálásának ökológiai költsége akkora, mintha évente 10 ezer kilométert vezetnénk egy 4,6 literes Land Cruisert - állítja két új-zélandi építész nemrég megjelent könyvében.
hvg.hu
2009. október 23., péntek, 16:05
Sokan egyetértenek azzal, hogy a Google a korszerűség, a találékonyság és a vállalati siker mintapéldája. Ezt bizonyítandó az internetes óriás egy kecskenyájat bérelt fel, hogy székházának kertjét megtisztítsa a gaztól - írja az El Mundo című spanyol napilap.
MTI
2009. május 09., szombat, 08:07