Zhvg
A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.
Az IKEA új terméke borsófehérjéből, zabból almából és burgonyából készül, és az éttermekben ugyanúgy burgonyapürével, vörösáfonya-lekvárral és tejszínes mártással tálalják majd, ahogyan a hagyományos húsgolyót. Ugyanannyiba is fog kerülni, a vásárlók pedig az áruházi Svéd Finomságok Boltjában fagyasztva is megvásárolhatják.
A húsmentes golyó egyáltalán nem tartalmaz állati eredetű összetevőt, így flexitaristák, vegetáriánusok és vegánok egyaránt fogyaszthatják.
Az új golyó az EU-ban 2020 augusztusától kapható, Észak-Amerikában, a Közel-Keleten és az ázsiai–csendes-óceáni térségben néhány hónappal később kerül az IKEA áruházakba.
„Az IKEA évente több mint egymilliárd húsgolyót ad el. Képzeljük el, hogy a húsgolyó rajongói közül minél többeket sikerül meggyőzni, hogy a húsmentes golyót válasszák. Ha a húsgolyóeladásnak körülbelül 20 százalékát sikerülne a húsmentes golyó eladására váltanunk, az mintegy 8 százalékos csökkenést eredményezne az IKEA élelmiszer-kereskedelemre vonatkozó klímalábnyomában” – mondta Sharla Halvorson, az IKEA Globális Egészségügyi és Fenntarthatósági vezetője.