A bőr után a selyem kerülhet az állatvédők és a környezetvédők célkeresztjébe. A divatmárkák pedig nem hagyhatják figyelmen kívül ezeket a mozgalmakat. A brit Asos volt az egyik legelső divatcég, amelyik – a PETA nyomására – bejelentette, hogy 2019-től nem használ több állati eredetű anyagot, így mohairt, kasmírt, tollat és selymet sem. Azt persze hozzá kell tenni, hogy a lépésnek inkább marketingértéke van, de nem jár őrült nagy lemondással a cég részéről, ugyanis a valódi selyem inkább luxusanyagnak számít és az Asos által is forgalmazott fast fashion termékeknél – már csak az ára miatt – nem igazán használják a selymet.

Hogyan készül a selyem?

A selymet a selyemhernyók gubójáról nyerik. Egyes források szerint 3000, mások szerint akár 6600 selyemhernyóra van szükség egy kilogramm selyemhez. Egy hektárnyi eperfáról több mint 10 tonna levelet nyerhetünk, ami 200 kilogramm hernyónak elég táplálékul – ennyi falevél és hernyó kell mindössze 40 kiló nyers selyem előállításához, de ennél is kevesebb selymet nyerünk, ha kézzel tekerik le és nem géppel.

AFP / Hendrik Schmidt

Bár a selyemhernyók táplálékául szolgáló eperfa organikusan, vegyszerek nélkül nő és jóval kisebb a vízigénye, mint a pamuttermesztés alapjául szolgáló gyapotnak, mire a nyersanyagból kész selyemszövet lesz, addigra jelentős környezeti károk keletkeznek. A ruházati ipar alapanyaginak fenntarthatóságát rangsoroló Higg Materials Sustainability Index alapján a selyem környezeti besorolása nagyon rossz: a legmagasabb pontszámot kapta és ezzel a rangsorolt anyagok közül a leginkább szennyező környezeti szempontból. A rangsor alapján a selyem szennyezőbb, mint a kőolajszármazékokból készült szintetikus anyagok többsége.   

A Sao Paolo-i Egyetem 2017-es kutatása  is arra jutott, hogy a bőr után a legszennyezőbb anyag a divatiparban a selyem, hiszen hiába természetes eredetű, nagyon sok kemikáliát használnak, mire szövet készül belőle. A brit Waste & Resources Action Plan szervezet számításai alapján a selyemszövet készítése során keletkezik a legtöbb szén-dioxid, jóval több, mint bármelyik szintetikus anyag esetében. Előállítása pedig összességében nagyobb károsanyag-kibocsátással jár, mint a poliészteré, vagy a poliamidé.

A selyemkészítésnek ezenfelül nagy az energiaigénye, már csak amiatt is, hogy számos lépés nyomán lesz a nyers alapanyagból fényes szövet. Az Amerikai Divattervezők Tanácsának (CFDA) adatai alapján a selyem „életútja” során ezerszer több energiára van szükség, mint például a polietilén gyártásához, kezdve a selyemhernyók keltetőjeként működő épületek megfelelő hőmérsékletének biztosításától. Ezen felül fehérítőket és formalint is használnak a fertőtlenítéshez a hernyótenyésztés minden fázisában, és annak ellenére, hogy a selymet jól lehetne természetesen is színezni, a kereskedelmi forgalomba kerülő anyagok esetében vegyi festést használnak.

AFP / Gu Huaxia

Erőszakmentes selyem? 

A selyemgyártáshoz használt gubókat gyakran megfőzik vagy elgázosítják, hogy elpusztuljanak a hernyók és hogy lefejthessék a selyemszálat, amelyből a fonalat fonják. Az „ipari” selymet a kifejezetten ezért tenyésztett Bombyx mori gubójából nyerik, ez a hernyó nem éli túl a procedúrát.

A vadselyemhez a szabadban gyűjtik be a gubókat, amelyekből a bábból kifejlődött lepkék kiszálltak. Ez "békés" eljárás, a gond az, hogy ennek a selyemnek a minősége rosszabb, mint a hagyományosé. Bár néhány márka kínál kifejezetten „békeselyemből” készült ruhadarabokat, amelyeket úgy hirdetnek, hogy megkíméli az alapanyag kinyerése a hernyók életét, a vegánokat és az állatjogi aktivistákat ez az opció sem győzi meg, ugyanis számos visszaélésre derült fény: a Beauty Without Cruelty szervezet világított rá arra, hogy számos ilyen selyemfarmon egyáltalán nem tudják garantálni a hernyók életének megkímélését, miután a gubójukról lefejtik a selyemszálat, sokszor „elhajítják” és összetörik őket. És még ha túl is élik a hernyók, a selyem környezeti lábnyomán ez összességében nem javít.

A „kegyetlenségmentes” selyem ráadásul egy nagyon kicsi szegletét jelenti a selyempiacnak. A békeselyem esetében 10 napot várnak, hogy a hernyó kikeljen a gubóból – szemben azzal, hogy 15 perc alatt kifőzik és hatszor kevesebb szálat is nyernek így a gubóból – ennek fényében a hernyóbarát, de durvább selyem ára a kétszerese (körülbelül 134 dollár kilogrammonként) a hagyományosnak.

AFP / Tan Jin

Selyempiac

A selyem az alapanyagok világpiacának ugyan rendkívül kis százalékát (0,2 százalékot) teszi ki, de így is több milliárd dolláros üzletágat jelent. Az iparági elemzések szerint 2021-re elérheti a majdnem 17 milliárd dollárt. Egy egységnyi nyers selyem ugyanis körülbelül hússzor többe kerül, mint a nyers pamut.

Természetesen Kína a világ legnagyobb selyemtermelője: hatszor akkora a részesedése a piaci tortából, mint a második helyezettnek, Indiának. Továbbá Üzbegisztán, Thaiföld és Brazília jelentős selyemtermelők: bár több mint 60 országban tenyésztenek selyemhernyókat, ez az öt ország adja a világ selyemhernyó-tenyésztésének a 99 százalékát. Ipari mennyiségű selymet azonban csak Kína, India és Brazília tud előállítani.

A nemzetközi selyemhernyó-tenyésztés tanács (International Sericulture Commission) számításai alapján a bevétel 60 százaléka visszakerül a selyemtenyésztőkhöz, így pedig főként a városokból áramlik a pénz vidékre. A bevételből persze nem ugyanúgy részesednek a kistermelők: egyes tanulmányok szerint Kasmírban például rendkívül alacsony jövedelemhez jutnak a hernyótenyésztők és a Human Rights Watch még egy 2003-as kutatása arra is rávilágított, hogy a gyerekmunkát sem zárhatjuk ki a selyemiparból: több mint 350 ezer gyerek dolgozik napi 12 órát India selyemrégióiban.

AFP / Qiu Wenshan

Kínában főként gépesítették a selyemkészítést, így is 1 millió főt foglalkoztat a selyemipar. Ezzel szemben Indiában már 79 millió ember megélhetése múlik a selymen – főként vidéki, elhagyatottabb területeken, ahol nagyrészt a hernyófarmok találhatóak. A selyemhernyó-tenyésztéshez hasonlóan például a pálmaolaj-termesztés kapcsán is kiemelték nemrég kutatók, hogy az iparágak támadása és így a kereslet csökkenése rendkívül káros lehet azokra a vidéki kistermelőkre, akiknek az ehhez hasonló tevékenységek nyújtanak akár egyedüli megélhetést.

Szintén a CFDA tért ki arra, hogy Thaiföldön is 20 ezer szövő család él meg a selyemiparból és a vadselyem mind Kínában, mind Indiában kisebb törzseknek is bevételt nyújt egész évben. Egyes mexikói falvakban pedig a selyemkészítésből származó bevételből kerül kenyér számos nő és így család asztalára. Így a selyemipar gépesítése jelentősen veszélyezteti az iparág által foglalkoztatottak megélhetését – a selyem ugyanis a mai napig döntően a kézimunkán alapszik.

AFP / Philippe Huguen