Orbán Viktor és a férfiasság
Kénytelenek vagyunk férfiügyekkel foglalkozni, miután Orbán Viktor férfiasan kezdte a barátságát Emmanuel Macron francia államfővel, és ezt a kontextus alapján pozitív jelzőnek érezte. Érdemes hát ellenpróbát tenni: lehetett volna kettejük találkozója nőies is? És az miért lett volna negatív? A szóválasztás gyakran fejez ki mélyebb politikai filozófiát, amely a hatalomgyakorlást is meghatározza. Mit jelent a férfias, és mit veszíthetünk, ha a nőies politika a gyengeség jelképévé válik?
A francia-magyar kapcsolatok alakulásáról egyelőre még csak sejtéseink lehetnek, de azt már tudjuk, milyen volt Orbán Viktor és az új francia elnök, Emmanuel Macron első találkozása:
férfias.
Hosszabban: „A francia elnökkel való barátságunk, az férfiasan kezdődött, ezt így szokták a férfiak egymás között, ebben semmilyen meglepetés nincsen”. Orbán Viktor egész pontosan ezekkel a szavakkal idézte fel a múlt heti találkozásukat közvetlenül a brüsszeli megbeszélés után (a visegrádi országok vezetői közösen ismerkedtek meg Emmanuel Macronnal). Szó esett a nyilatkozatban még kölcsönös tiszteletről, együttműködésről is, de a nyilatkozat húzószava kétségtelenül a férfias volt, a szavakat kísérő testbeszéd pedig kicsit olyan hangulatot kölcsönzött az egésznek, mintha épp egy kocsmai verekedést vezetett volna fel. (Orbán mondatának ad egy dupla csavart, hogy Macront épp az orbáni értelemben vett férfiasságában próbálták meg kikezdeni, amikor az elnökválasztási kampány idején azt híresztelték róla, hogy biztosan meleg, hiszen különben miért lenne egy nála 24 évvel idősebb felesége.)
A férfias szó használatát abból a szempontból akár előrelépésnek is tekinthetjük, hogy nem sokkal korábban a magyar kormányfő még lefiúzta a francia államfőt, miután Macron keményen nyilatkozott azokról a kelet-európai vezető politikusokról, akik szerinte szupermarketként tekintenek az Európai Unióra: „Új fiú a francia elnök, most jön először a csúcsra. Meg fogjuk nézni, meg fogjuk ismerni, biztos vannak elképzelései” – hangzott Orbán kissé lekezelő mondata.
Visszatérve a férfias barátkozásra, nehezen tudjuk értelmezni a szókapcsolatot, főleg azért, mert arról sincs nagyon fogalmunk, milyen a nőies barátkozás. A miniszterelnök mégis valamiért fontosnak tartotta használni ezt a jelzőt, hogy átjöjjön az üzenet: ha külkapcsolatokról van szó, azt férfiasan illik intézni.
Természetesen nem ez volt az első alkalom, hogy Orbán Viktor férfiasságot próbált sugározni. Néhány nappal korábban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kapta elő megint ezt a szót, amikor arra a kérdésre reagált, hogy a konzultációra visszaküldött válaszok nélkül is kitartott volna-e migrációs politikája mellett. „Bevallom férfiasan, Nemzeti Konzultáció nélkül is elég elszánt tudok maradni” – mondta.
És van, amikor nem is kell kimondania a szót, anélkül is átjön, hogy itt kőkemény férfiasságról van szó:
Ahol a politika férfias, ott nem nagyon marad hely a nőknek
Orbán Viktor szerint a politika férfihivatás. Ezt onnan tudjuk, hogy nagyjából másfél éve beszélt arról, hogy a magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül, az ebből eredő brutális helyzeteket pedig a nők nem bírják. És bár Európában Orbán szerint „divatos téma”, hogy a nők több lehetőséget kapjanak a politikában, a mostani magyarországi állapotok között el sem tud képzelni egy női minisztert. Ezért nem is csodálkozik azon, hogy a „tehetséges hölgyek” nem jelentkeznek a feladatra.
A férfiasság nem egyenlő a biológiai nemmel, vagyis nem valami természetes, hanem egy társadalmilag, történelmileg, politikailag meghatározott tulajdonság: a férfiként létezés kulturális interpretációja, amelyet mindenki a társadalmi és intézményi keretek között sajátít el. Éppen ezért egy folyamatosan változó fogalomról van szó. Egyáltalán nem biztos, hogy Emmanuel Macron ugyanazt érti férfiasság alatt, mint Orbán Viktor.
Sőt, szinte biztos, hogy a francia elnök egészen mást gondol erről – már csak azért is, mert a 28 tagú kormányában a posztok felét nők töltik be, és ettől feltehetően nem érzi fenyegetve magát a saját férfiasságában.
Ha a politikai közbeszédben a férfiasság testesíti meg a kívánatos, elvárt kvalitásokat, akkor egy könnyed logikai ugrással oda jutunk, hogy a nőiesség kiszorul a köztisztviseléshez, a vezető pozíciókhoz társított pozitív tulajdonságok listájáról. Ha a férfias egyenlő az erőssel, akkor a nőies egyenlő a gyengével. Ez magyarázza, hogy ha egy nő történetesen beszáll egy választási kampányba, akkor szinte kizárt, hogy azzal próbálná meg elnyerni a szavazók bizalmát, hogy mennyire nőies, miközben a férfias jelző teljesen legitim és nagyon hatékony választási szlogen lehet. De bármennyire próbálják is a női politikusok lerázni magukról a nőiességet, a közbeszédet uraló reflexek úgyis ebben a feminin keretben fogják értelmezni a személyüket: az lesz fontos, hogy mit viselnek, van-e családjuk, esetleg mennyi a súlyuk.
A férfias politikusokkal, jelöltekkel szembeni pozitív előítélet olyan erős, hogy a nőies kártyát könnyen be lehet vetni más férfi politikusok ellen is, elég, ha néhány nőiesnek ítélt tulajdonsággal ruházzák fel, mint a gyengeség.
A nyilvános beszédet uraló férfiminta aztán olyan teljesen elfogadottnak tekintett helyzeteket eredményez, mint például az, hogy férfiak vitatják meg, vajon van-e létjogosultsága annak, hogy egy nő már 24 órával a szülés után elhagyja a kórházat. De szintén ez a minta mondatta ki Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterrel a mondatot, hogy a nemrég elhunyt Jókai Anna akár politikus is lehetett volna, nőként is válhatott volna belőle államférfi.
Vlagyimir Putyin, a férfiasság fáklyája
A férfiasság mint politikai üzenet talán sehol nem működik olyan hatékonyan, mint Oroszországban, ahol az emberek retinájába égett a férfierőtől duzzadó, meztelen felsőtestű Vlagyimir Putyin képe. Az orosz elnök férfias ábrázolása része a politikai közbeszédnek, és eszköze is Putyin hatalmi legitimációjának. Putyin Oroszországában a férfiasság egyfajta politikai PR-stratégia, a választók az elnök ellentmondást nem tűrően kirajzolódó izmait látják, amikor félmeztelenül horgászik vagy lovagol, a hatalmat látják, amikor leterít egy szibériai tigrist, a bátorságot látják, amikor búvárfelszerelésben felbukkan a Fekete-tenger mélyéről.
A macsóságnak, a férfi felsőbbrendűségnek ez a fajta kivetülése politikai sikerre váltható, a következményei ugyanakkor a politikai programokban is megmutatkoznak, legyen szó a melegellenes törvényekről vagy a családon belüli erőszak dekriminalizálásáról.
Hagyomány, hazafiasság, heteroszexualitás – ezek az autentikus férfiasság ismérvei, és ezzel az államférfiúság követelményei. A maszkulinitásnak ebből az orosz szemszögéből nézve megvetendő és nevetséges a nyugati férfiasság, amely romlásba viszi Európát.
Lehet másképp
A Putyin által diktált keleti férfiképet ismerjük, ám most már nem csak a kanadai Justin Trudeau mutatja meg, milyen a férfi a modern nyugati értelmezésben. Európában egy új férfiprototípus bukkant fel Emmanuel Macron személyében, aki történetesen feminista platformon kampányolt, és ahogy már említettük, fontos volt számára, hogy kormányában egyensúlyban legyenek a nemek. Macron PR-stratégiájának a középpontjában az érzékeny férfi áll, aki képes (ellenállunk a kísértésnek, hogy leírjuk: ugyanakkor) megvédeni Franciaországot.
Vajon lehet-e férfiasan kezdődő barátságnak nevezni azt, amit a férfiasságot presztízskérdésnek tekintő Donald Trumppal művelt azzal, ahogy az amerikai elnök egyik legmacsóbb gesztusát, a kézfogását kezelte? Macron nem tett mást, mint finoman, de határozottan jelezte, hogy képes azon a térfélen játszani, ahol a hagyományos maszkulin játékszabályok diktálják a gesztusokat, de ő inkább a tiszteletre és az észszerűségre, semmint az erőfitogtatásra építene. Ez Macron férfias jelzése:
Ez pedig Trumpé, ami rögtön felveti a kérdést, hogy a férfiasságból mennyit vesz el, ha lépten-nyomon bizonygatják, mennyire válik nevetségessé vagy zavarba ejtővé:
Hogy nemcsak az orbáni vagy putyini értelemben vett, a nemek közötti hierarchiára építő férfiasság lehet a nyerő, arra Emmanuel Macron mellett a már említett kanadai miniszterelnök, Trudeau is jó példa. Pedig a kanadai választási kampányban működtek a jól berögzült sztereotípiák: Trudeau neve mellett gyakran bukkantak fel olyan jelzők, mint a kisfiús, érzelmes, puha. De még a haja miatt is támadták (és tudjuk, hogy a külső feletti véleményalkotás tipikusan a női jelölteknek fenntartott kiváltság, de hát azok a huncut fürtök mennyire nőiesek!) Sőt, a konzervatív párt egyik politikusa attól sem riadt vissza, hogy azt mondja: meglátása szerint Justin Trudeau Kanada első női miniszterelnöke.
A kanadai választók azonban minden jel szerint belefáradtak a magukról kemény, dühös, agresszív képet sugárzó politikusokba. Trudeau pedig azóta is meglovagolja ezt a hangulatváltást, a hétvégén például teljes erőbedobással vonult fel a torontói Pride-on. Ez az a kép, amelyen sem Orbán Viktort, sem Vlagyimir Putyint, sem Donald Trumpot nem tudnánk elképzelni, pedig magabiztos férfiasság kellene ahhoz, hogy bevállalják.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
