Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám

Álmodtak ide olimpiát is, most olyan képet ad, mintha másik dimenzióba ugranánk bárhonnan is közelítjük meg. A Népsziget sorsa igazi szívügy sokaknak, kérdés, tényleg élet költözik-e a város egyik utolsó menedékhelyébe.

Ha tényleg készül folytatás a most futó Twin Peaks évadhoz, szívesen elvinném egy sétára a sorozat írópárosát, David Lynchet és Mark Frostot a Népszigetre. Az szinte semmit nem mond el erről a helyről, hogy a város egyik utolsó zöld menedéke, mert itt járva tényleg észben kell tartani, hogy akármit is látunk, ez a valóság, a hely létezik, pár percnyi sétára Újpest központjától. Mert mégis mit lehet ahhoz hozzáfűzni, hogy a nyugodtan legelésző kecskéktől pár méterre egy fiatal pár gyakorolja a keringőt a Ganz egykori hajógyárának hatalmas, elhagyott épülete előtt?

Két felfogás, két külön világ ütközőzónája

A Népszigetről mindenki szenvedélyesen beszél, főleg, akinek kötődése is van az amúgy földrajzilag félszigetnek számító (mesterségesen Újpesthez kapcsolták még a XIX. században) helyhez. Például azért, mert itt kapja a legjobb hekket, vagy például azért, mert örül, hogy maradt még a városnak egy ennyire zöld és félrevonulásra, bringázásra, sétálásra alkalmas helye. A két nézet, úgy tűnik, most összecsaphat egymással, hiszen pár hete új kiülős hely nyílt a Népsziget partján, az Újpesti vasúti híd (vagy ahogy a köznyelv ismeri, az Északi összekötő) lábánál, amely nyomán megint felmerült a kérdés: mi legyen a Népsziget sorsa?

Legelésző kecskék az Állatfarmban - kattintson galériánkért!
©

A Kabin felbukkanása már csak azért is volt hírértékű, mert azt a túlparton üzemelő, kultikus Fellini kultúrbisztró csapata hívta életre, és a nyitás hírét az újpesti polgármester, Wintermantel Zsolt kürtölte világgá a Facebookon. „Régi vágyunk volt, hogy igazi, hangulatos Duna-parti kikapcsolódáshoz ne kelljen átmenni a hídon, hanem itthon lehessünk!” – írta a fideszes polgármester, a kommentekben pedig máris elindult a találgatás, vajon a római-parti mobilgát építése miatt lett-e újra ügy ebből a partszakaszból.

Mintha csak erre vártak volna: máris fullon pörög a Kabin

Egyelőre úgy tűnik, igenis van igény ezen a részen is partmenti közösségi helyre, merthogy a Kabinnál már hétköznap délután alig találtunk ülőhelyet, és a parthoz közelebb elhelyezett, mozgatható, kétszemélyes kabinoknál sem jártunk volna több sikerrel. A hírverés, és az ügyes kampány sikere látszik, azonban az is szembeötlő, hogy még ki kell forrnia magát a helynek, érezhetően még most alakul az igényeknek megfelelő ételválaszték is. Jelenleg főleg grillételek és saslikok kérhetők 1500-2000 forint közötti áron, az italárak pedig a belvárosi felsőközép-átlagot hozzák (Sopronitól a Hoegardenig 500-850 forintig tart a skála, a bor decije 300 forintnál indul). Az eddigi visszajelzésekből az látszik, hogy érdemes lesz a hely üzemeltetőinek elgondolkodni a bővítésen, illetve sokan várják a Kabin beindulásától azt is, hogy a meglehetősen elhanyagolt partszakaszt még nagyobb területen tisztítják meg.

A Kabin nagy sikerrel indult, amit még a hídon elzúgó vonat sem ront el - kattintson galériánkért!
©

Az is világosan látszik, hogy a többség családdal, kutyával érkezik ide, van mászófal is a gyerekeknek, de azért lehet még dolgozni a koncepción, mert volt pillanat, amikor már túlzóan chill hangulatra váltott a zene. Ami viszont üdvözlendő, hogy a hely élő koncertekkel is készül rendszeresen, ha kitart a lendület, lesz törzsközönség, akkor tényleg sikerült életet lehelni ebbe a partszakaszba, az újszerű idillt pedig még a Budapest–Esztergom között közlekedő, kb. félóránként elzúgó vonat zaja sem zavarja túlságosan.

A Kabinnal ráadásul egy újhullámos vendéglátós felfogás is érkezett a Népsziget retró hangulatába, ami tovább fokozza a terület erős kontrasztjait, hiszen a félsziget régebbi helyei abszolút a magyar szocializmus strandkonyháit idézik. A Kabin közelében található Vasmacskának például alaposan fel kell pimpelnie magát, ha versenyben akar maradni az ide érkezőkért. A fogyasztók elvesztésétől a félsziget déli csücske felé eső Halas büfének azonban nem kell tartania, hiszen a hely nem szűnő kultuszát jelzi, hogy hétköznap este is erős háromnegyedházzal üzemelt a hekkező, amely egy ez egyben időutazás a nyolcvanas évekbe, a Kabinnál mérsékeltebb árfekvéssel (10 dkg hekk 380 forint). A tűzrakóhellyel is felszerelt Partizán bisztró a Szúnyogsziget legcsendesebb vendéglátóhelye, ami előtt egy kicsit tanácstalanul álltunk, hiszen hangulatában ez is tökéletes búvóhely lehet a városból menekülőknek.

A Halas Sziget büfénél egyszerűen megállt az idő - kattintson galériánkért!
©

Van, aki inkább megőrizné búvóhelynek

A néhány vendéglátóhelyen, és a sporttelepeken (KSI, MTK) kívül azonban a Népsziget az enyészeté, mivel sorra váltják egymást a lepukkant üdülők, épületek, a gazzal benőtt udvarok, csak pár magánkézben lévő kempingben látni életet.

Persze van, aki szeretné, ha ez így is maradna, és a Népszigettel senkinek nem lenne különösebb terve. A Halasban például elég hülyén nézne ki, ha a belvárosból kiszabaduló juppik nagy élvezettel esnének neki a forró hekknek. Illetve vélhetően a fényképezőgép látványára messziről hevesen reagáló („zavarjátok már el csórikámat!”) lakóhajó-tulajdonos sem örülne annak, ha új szabadidős központtá válna a Szúnyogsziget, mint ahogy a kutyáikat a parttól nem messze sétáltató idősebb pár sem biztos, hogy felhőtlenül boldog lenne, ha a Kabint újabb és újabb helyek követnék.

Idill a parton - itt tényleg el lehet bújni - kattintson galériánkért!
©

A megoldás talán a párhuzamos együttélésben keresendő, és ehhez nem is kellene teljesen felforgatni a terület mostani képét. A „kecskés” állatfarm, a kis lovarda, a kutyaiskola, a hajléktalanoknak fenntartott éjjeli menedékhely, vagy a néhány lakó (pletyka szerint volt bérelhető Airbnb-lakás is a környéken) mellett vígan megférhetne itt a rendbehozott, akár több hellyel üzemelő partszakasz és annak családias közönsége is tavasztól őszig.

Marad a horrordíszlet, vagy ez lesz a második Margitsziget?

A terület rehabilitációját azonban egyértelműen a Ganz hajógyár félelmetes, robosztus épületeivel kellene kezdeni, amely jelenlegi állapotában egy indusztriál környezetbe álmodott horrorfilmnek lenne tökéletes helyszín. Sokat elmond a hely szürrealitásáról, hogy ott jártunkkor a már fent említett keringőző pár melletti másik fő benyomásunkat a nem túl bizalomgerjesztő, az épületből kiszűrődő, bontásra emlékeztető hangok adták. Este ezek alapján erre már nem valószínű, hogy valaki családdal elmerészkedne.

Az egykori hajógyár évek óta az enyészeté - kattintson galériánkért!
©

Akkora átalakításra azonban valószínűleg nem lesz szükség, mint amilyen az 1928-as olimpia megrendezésekor várt volna a Népszigetre az öböl vízén lebegő uszodával, nemzeti stadionnal. A terveket, melyeket aztán az ország pénzügyi helyzete miatt hamar elvetettek, a Dunai szigetek blog szerzője ásta elő, és ha mai szemmel megmosolygtatóak is ezek az elképzelések, az már tényleg elgondolkodtató alapgondolat, hogy mit nyerhetne Budapest a mostani posztgyártelep-hangulat helyett egy ide álmodott második Margitszigettel.

Balla István - Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt - Czeglédi Fanni Kult

Nyár, bor, szóda – hol igyunk fröccsöt Budapesten (és hol ne)?

"Fölfelé megy borban a gyöngy; jól teszi. Tőle senki e jogát el nem veszi" – írta Vörösmarty Mihály, a nyár érkeztével pedig mi sem vennénk el senki jogát a felhőtlen fröccsözéstől. Nyolc, a fröccskedvelők körében népszerű budapesti helyet próbáltunk ki, és értékeltük őket hangulat, na és persze a frissítő ital minősége alapján. A legrosszabbtól a legjobbakig megyünk – a skála elég széles.