Bence kereskedelmi szakközépiskolába jár, ahol egy kísérleti program részeként év végén 11, azaz tizenegy tantárgyból kell érettségiznie. Bence közölte, hogy öngyilkos lesz.

Nem tudom mi a szakközépiskolai kísérlet célja. Lehet, hogy a fiataljaink mentális terhelhetőségét vizsgálják. A kutatás kérdése lehet például: A tizenévesek hány százaléka roppan össze a teljesíthetetlen feladat miatt? Ebből hányan lesznek öngyilkosok?

Vajon mekkora öngyilkossági arány esetén nevezhetjük majd sikeresnek ezt a kísérletet?

Nem titok, Bence amúgy egész jó tanuló, matematikából jelesei vannak, magyar nyelv és irodalom inkább elégséges, a szakmai tárgyakkal nincs gondja. Mégis, ha belegondol, hogy egyszerre mennyi mindenből kell mindent tudnia, akkor inkább a halál. Megértem. Még az egyetemen sem volt egyszerre 5-6 vizsgánál több, és azt is kemény volt abszolválni, pedig csak félév, és nem több év anyagát kérték számon. Ha komolyan veszi egy fiatal az érettségit, akkor joggal látja lehetetlennek a feladatot.

Nem titok, a gyerekek és fiatalok tanulmányi túlterheltsége az egyik vezető oka a pszichés zavarok kialakulásának. Nem titok, az Eurobarometer 2011. évi felmérése azt jelzi, hogy az európai átlaghoz képest kevesebb magyar érez boldogságot vagy „teljes életet”. Ami érthető, hiszen, hogyan tapasztalja meg ezeket például a magyar gyerek, aki átlagosan napi nyolc órát tölt az iskolában, és utána még otthon ott van a felkészülés másnapra? Ha mindaz, amit tanulni kell, hasznos lenne, akkor is megtanulhatatlan. Nem titok azonban, hogy a temérdek tananyag, aminek tanulására köteleznek, fölösleges és értelmetlen, csak a gyerekek kínzására jó.

Nem titok, jelenleg az oktatásirányítás lehetetlent kíván a diákoktól. Az elvárt tananyagot nem tudja senki megtanulni, és különösen múlt századi módszerekkel nem. Mégis, csodák csodájára minden évben szépen lemennek az érettségik, érnek vagy nem érnek a gyerekek, és ki úgy, ki amúgy folytatja a küzdelmét a túlterheltséggel a felsőoktatásban vagy a munkájában. Kivéve persze azok, akik kiszálltak, mert kilátástalannak találták a helyzetet.

Ha megtanulhatatlan a tananyag, akkor mégis, hogy a csudában tud érettségit tenni a diákok egy egész jelentős része? Ez titok, de úgyis mindenki tudja, ezért kimondható: kiskapuk. Mindenkinek az, az érdeke, hogy legyen bőven olyan diák, aki átjut a kulcslyukon. Igaz, nem ott ment át, de ki akarja ezt észrevenni? Nem titok, bár így fekete-fehéren leírva ritkán látni, hogy ha valamire biztosan felkészít a magyar oktatás, az a sumákolás, ügyeskedés, megalkuvás, összekacsintás, titkolódzás. Ezért majd kapok tüzet és vizet is, de megéri.

Tegyük mindehhez hozzá, hogy az OECD adatai szerint Magyarország termelékenysége egy ideje stagnál, Görögország, Oroszország és Mexikó társaságában. Úgy tűnik, még dolgozni kell azon, hogy a magyar tananyagot elég széles körben elfogadják, és elegendő legyen a termelékenység látszata, amire az iskolában felkészítenek.

Nem titok, Magyarország miniszterelnöke a dohányzás elleni küzdelemért kiérdemelt WHO-kitüntetés átvételekor 2013 októberében a dohányzás mellett a másik komoly gondnak nevezte a magyar népesség mentális állapotát, melyen javítani kell. Kicsit megijeszt ez, hiszen tudjuk, hogy a miniszterelnök kitüntetése ellenére a magyar népesség a dohányzás terén továbbra is lejtőn van, mert hogy a magyar dohányos megtalálja a kiskaput. Legyünk azonban bizakodók, és hátha a lelki egészségünket nem szúrják így el, és végre egyszer egy szép nagy kapun léphetünk a megvalósításba.

Nem titok ugyanis, készül a Nemzeti Lelki Egészség Stratégia 2014–2020 is, amihez kiváló javaslatok érkeztek szakmai szervezetektől, ám azok valahogy túl reálisan viszonyultak a világhoz, és nem építettek a kiskapus megoldásra: mondunk és írunk sok biztatót, azon cumizzon a nép. Nem mellesleg a nagy felbuzdulással elkezdett munka megrekedt, a kormány még nem fogadta el. Nem úgy, mint az Egészséges Magyarország 2014–2020 stratégiát, aminek a második bekezdése úgy indul, hogy „a 2010–2014 közötti időszak alapvetően orvosolta a korábbi kormányzat gondatlan tevékenysége következtében kialakult torzulásokat”.

Bence mindezt még nyilván nem tudja, ezért megtévedve most akar öngyilkos lenni.

A csodaszer egyébként ez utóbbi, a pedagógusok autonómiája. Ha ugyanis az állam nem kötelezi a pedagógust, hogy lehetetlent kívánjon a diákjaitól, és mégis ezt teszi a pedagógus, akkor például egy Bence-féle öngyilkosság felelőssége elől nem menekülhet azzal, hogy „parancsra tettem”.

Bence! Mielőtt valami végzeteset tennél, olvassad el az Alaptörvényt (2011. április 25.), vagy legalább is a XX. cikk (1)-t, mely szerint „Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.”

Ennek értelmében jogod van nem öngyilkosnak lenni, nem depresszióssá/alkoholistává/drogossá válni. Van más választásod. Ne az életre mondjál nemet, hanem az ostoba elvárásokra, a megnyomorító tananyagra, a rossz oktatásra. És ne hagyjad magadat belevinni stiklikbe, kis megalkuvásokba, látszatmegoldásokba, amik arra valók, hogy egy életre besározzanak, és ennek árán elhitessék a következő diákgenerációval is, hogy jól van ez így, mindig így volt, és eddig is voltak, akik túlélték, és ember lett belőlük. Igaz, a sok tanulástól és a kiskapukon való átbujkálástól kissé meggörbült gerincű ember.

Bence, jogod van, hogy a gerinced is egészséges és egyenes lehessen!

A szerző Prima-díjas pszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ megalapítója, az MTA tudományos főmunkatársa

Cikkünket a Facebookon itt tudja lájkolni vagy kommentelni: