szerző:
- csunderlik -
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Koltay Gábor Trianon rockoperája olyan lett, mintha a román titkosszolgálat gyártotta volna le csodafegyverként a magyar nemzet lejáratására. De hát nyilván erre van igény egy olyan országban, „ahol szenvedni jó”.

A lovasszínházak Bertolt Brechtjének, Pintér Tibornak az előrevágtatása miatt mostanában méltatlanul keveset foglalkoztunk a Honfoglalás-rendező Koltay Gáborral, de a magyar trash Álmosa most újra a négy égtáj felé sújtott, és megmutatta, hogy ki a fejedelem továbbra is. Nem tudom, hogy a „kulturális csattanó maszlag” vagy a „mentális crack” fejezi-e ki jobban a Trianon rockopera romboló hatását, mert ebből a darabból már csak Gregor Bernadett hiányzott Clemenceau magyar menyének szerepében és egy karton-Vajdasággal elszaladó Vak Komondor.

Mivel Koltay Gábor köztudottan a keresztény-nemzeti kultúra Ed Woodja, az előadásért pedig maga Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes vállalt garanciát (márpedig a magyar „nemzetpolitika” a Kárpát-medence Teleshopja), nem meglepő, hogy olyan nehéz volt bejutni a Trianon-rockopera Hősök terei ősbemutatójára, mintha a feltámadt Michael Jackson adott volna koncertet Budapesten Papp-Váry Elemérné vendégszereplésével. De az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége és trükkök százai segítségével mégis ott voltunk, és nem csalódtunk. Tényleg olyan lett Koltay Gábor rockoperája, mintha a román titkosszolgálat gyártotta volna le csodafegyverként a magyar nemzet lejáratására.

©

Koltayra már igazán ráférne egy átvilágítás, hiszen látszólag már az István, a király tönkretételéért is mindent megtett, amikor „filmet” forgatott a Szörényi-Bródy-rockoperából egy 1984-es középiskolai videoszakkör teljes trükkrepertoárját mozgósítva, pedig az a hanglemez máig megvan minden magára adó magyar családban a háromkötetes Erdély története mellett. Ha pedig valaki megnézi a Julianus barátHonfoglalásSacra Corona – trilógiát,

teljesen egyértelmű, hogy egy felelős nemzeti kormánynak Koltay Gábor megállítására kéne plakátkampányt indítania Soros György helyett.

„Kalapács Józsi és Palcsó Tamás egy színpadon. Ez minimum négy unicumos buli” – jegyezte meg a színlapot nézegetve Laci cimborám, és mint az ügyvédem azt tanácsolta, hogy előadás előtt keressünk egy büfét, mert szükségünk lesz szíverősítőre. A legnagyobb csalódás ekkor ért, mert habár azt hittük, hogy a Trianon rockopera örvén majd egy egész Ezredéves Országos Kiállítás települ ki tűznyelő mutatványosokkal, korondi fazekasokkal, szülő öregasszonyokkal és kockás pléden a lábukat párologtató bákói leprásokkal, és hogy annyi árus lesz, hogy majd a Magyar-Japán Revizionista Társaság akciós kiadványaival törölhetjük le a szánkról a csokit, miután a Nagy-Magyarország alakú islerből leharaptuk Erdélyt, végül még pereces se volt. Egész a városligeti tóig kellett kalandozni, hogy italhoz jussunk. Igaz, legalább ott ült a helyen a darab egyik sztárja, Kalapács Józsi Pokolgép-vezér is.

©

Bíztunk benne, hogy majd ő játssza Apponyi Albertet a modern magyar történelem csúcseseményein az 1896-os millenniumi ünnepségektől a Nemzeti Összetartozás Napjáról szóló törvény 2010-es elfogadásáig végigszáguldó rockoperában, amelyből így sajnálatos módon kimaradt Berki Krisztián herevasalása. Utóbbit leszámítva volt itt minden, mint a Feszty-körképen, hiszen a magyarok bejövetelét ábrázoló festményről csak azokat hagyták le, akik már előttünk itt laktak.

Ha a történelmi tudatnak lenne rendesen működő fogyasztóvédelmi hivatala, akkor úgy kéne fellépnie a Trianon rockopera ellen, ahogy a Gazdasági Versenyhivatal szokta megbírságolni a kínai potencianövelőket, mert talán mondani se kell, hogy a Hősök terén egymásra hányt nemzeti „all you can eat” nem a múlttal való szembenézés jegyében született. Trianon magyar belpolitikai előzményeiről csak olyan kijelentések tájékoztattak, minthogy „a nemzetiségekkel se egyszerű egyetértésre jutni”, kimaradt a Magyarország presztízsét a nyugati közvéleményben – okkal vagy ok nélkül – szétromboló Lex Apponyira utalás, de azt se tudjuk meg Apponyi Albertről, hogy 1914-ben „Végre!” felkiáltással üdvözölte a Szerbiának küldött hadüzenetet, hiszen itt csak a körülmények áldozata a magyar nemzet.

A darabban csak a párizsi békedelegáció vezetőjeként hallunk először a magyar politikusról, aki hiába tett meg mindent a magyar határok védelméért – nem, nem Koltay Gábor és Koltay Gergely Ez a föld az enyém című dalát énekelte el a párizsi békekonferencián a Kormorán kíséretében –, mert „a párizsi Szabadkőműves Világkongresszus már három éve megrajzolta Európa háború utáni térképét”, ahogy a darabban fel-feltűnő rikkancsok kiabálták. Vagyis Jeszenszky Géza munkái helyett Raffay Ernő kutatásaira alapozták a Trianon rockoperát, és a trianoni békeszerződés eredeti példányát tenném rá, hogy Ablonczy Balázs se volt itt szakmai konzulens.

©

Bár a német megszállás ábrázolása legalább történelmileg hű volt, mert 1944. március 19-én nagyjából tényleg egyetlen motorbiciklisnek adta meg magát az ország, de azért ebben a jelenetben se volt sok köszönet. Nem biztos, hogy Barátok közt-szintű színészek alkalmasak a 20. századi magyar történelem drámájának előadására, hiszen a két világháború, a területcsonkítás, a holokauszt és a kitelepítések azért nem egy Calippo-reklámba való események. De cserébe Speak klipje óta nem lehetett látni ennyi rocklegendát egy produkcióban. Közülük Varga Miklós kapta a legnagyobb tapsot, olyan erős dalok eléneklése miatt, mint a... Hát ez az: igazából egyik sablonrock-számot se lehetett megjegyezni. Klebelsberg Kunó arcpálmával ülte volna végig az előadást, és újragondolta volna a „magyar kultúrfölénnyel” kapcsolatos téziseit.

Ehhez nem unicumot, hanem egyenesen fagyállót kellett volna inni, már csak a rettenetesen hideg miatt is. Jobban tettük volna, ha kivételesen nem napszemüvegben, kigombolt Hawaii-ingben, de legalább elhízva megyünk az előadásra, mert így nemcsak fáztunk, de a Bocskai-mentés református értelmiségben se tudtunk elvegyülni. A még mindig Várszegi Gábortól félő idős atillások mellett még a fiatalabb military-divatvonal volt felülreprezentálva. Akadt, aki akkora távcsővel nézte az előadást, mintha migránsokra leső önkéntes határvadász lenne, és valószínűleg tömegpánikot okoztunk volna, ha elkiáltjuk magunkat, hogy „Nagy Feró zsidó lett!”. Kürtös kalács híján intenzív Old Spice-buké járta be a nézőteret, és kissé bizarr volt, amikor a mellettem ülő fazon combját simogatni kezdte a nője, miközben a színpadon arról lamentáltak, hogy „terjednek a szabadkőműves eszmék is”. Önkéntelenül is a román kémnők jutottak eszembe.

©

Nehéz a dolga a kritikusnak, mert a darabok vége felé már mindig sietni kéne a mobilvécék felé, pedig rendre ekkor jön a katarzis: ez esetben a Himnusz és a Székely Himnusz című remek műdal közös eléneklése, ami után még a halottas kocsi is visszajött meghajolni. Igazán meg is érdemelte a tapsot, hiszen a darabban tízpercenként eltemettek valakit. Még az Ismerős Arcok Nélküled című felemelő dala hiányzott, mert utána mindig kedvet kapok, hogy meghallgassam a szlovák himnuszt, mert én drácsiknak hívom a gíroszt és Roland Praj a kedvenc kapusom.

Miközben azzal a tanulsággal távoztunk erről a művészeti Trianonról, hogy „napnyugattól ne várjunk semmit”, meg azzal, hogy ezt talán még a magyarság Szabó Dezsőtől Csurkáig oly sokat emlegetett „életösztöne” se élheti túl, Laci cimborám a lovak után maradt ürülékre mutatott:

„Szar a Hősök terén. Akár a kritika címe is lehetne” – kommentálta az ügyvédem, de hát ő Bukarestben tanult Erasmus-ösztöndíjjal.

Maradjunk annyiban, hogy nem ez a hely volt az, hol jó magyarnak lenni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!