A francia állam XV. Lajos uralkodásának idején jelentős pénzügyi nehézségekkel küzdött azután, hogy az 1705–1707 közötti időszakban a kiadásai 116 millióról 258 millió frankra emelkedtek, de a jövedelmei mindössze 24 millióra csökkentek. A hiányt első lépésben azzal kezelték, hogy elbocsáttatták a hadsereg állományának nagy részét, illetve Colbert pénzügyminiszter szigorú vizsgálatot rendelt el az állami pénzügyek kezelői ellen. Ezeket sorra börtönbe zárták és megkínozták, s mintegy 220 millió franknyi bírságot csikartak ki belőlük. Csakhogy e hatalmas összeg legnagyobb részét a régens (Fülöp orléans-i herceg, aki XIV. Lajos öccsének és pfalzi Erzsébet Saroltának a fia volt) saját céljaira fordította, így aztán az államnak ebből alig lett haszna. A lerongyolódott országban az adókat már nem lehetett tovább emelni, s a pénzhiány miatti feszültség egyre csak nőtt, a régens pedig „nem szokványos” eszközökkel akart segíteni az államháztartáson.

John Law, pénzügyi zseni és kalandor, a bankó atyja. Jobb, ha nem feledjük © wikimedia.org

A megoldást egy skót üzletember, John Law szolgáltatta. Az edinburgh-i aranyműves és bankárfamília élvhajhász, szerencsejátékos sarja kénytelen volt elhagyni hazáját, mert egy féltékenységi ügy végére pontot tévő párbajban lelőtte szeretőjének férjét, s emiatt a londoni törvényszék halálra ítélte. Law megszökött a börtönből és Angliából is. Évek során fél Európát végigutazgatta (járt Magyarországon is), s közben (főleg Hollandiában) beható ismereteket szerzett a kontinens kereskedelméről és üzleti szokásairól.

Law alaposan tanulmányozta a pénzügyeket, s a pénzmozgások egyik legjobb szakértőjévé vált. Megértette, hogy a gazdasági fejlődéshez elengedhetetlenül fontos a pénzellátás, s a könnyen elérhető hitelek nélkül működésképtelenné válnak a gazdasági mechanizmusok. Arra is rájött, hogy hatékony gazdaságot képtelenség papírpénzforgalom nélkül működtetni. Ebből azonban azt a téves következtetést vonta le, hogy a könnyű és gyors pénzforgalom önmagában növeli a gazdaságot, s nem számolt azzal, hogy az pénzhez jutás egyszerű lehetősége hatalmas tömegek, egész országok, sőt kontinensek lakóinak vágyát szítja fel a gyors meggazdagodás iránt. Ez pedig – lévén, hogy a piaci folyamatokat jelentős részben pszichológiai motívumok mozgatják – kontrollálhatatlan hisztériává és gazdasági zűrzavarrá terebélyesedhet.

John Law bankja, a Law és Tsa. 1716. május 5-én (pár nap különbséggel 193 évvel ezelőtt) kezdte meg tevékenységét királyi engedéllyel, s azzal a megjegyzéssel, hogy részt kell vennie az adók begyűjtésében. Law nyilvánosan deklarálta, hogy a bankár, aki fedezet nélkül bocsát ki értékpapírokat, halált érdemel. Kitűnően igazgatta bankját, s a hitelpiac megszervezése révén sikerült megszüntetnie a pénzszűkét Franciaországban. Míg korábban 30 százalékra is nehezen lehetett pénzt kapni, hamarosan már 5-6 százalékos kamatra is kölcsönöztek. Ez az eredmény arra indította a régenst, hogy a bankot 1717 elején állami intézetnek nyilvánítsa, „melynek jegyei minden pénztárban elfogadtatnak”.

Mivel a francia állam gazdasági erejébe vetett bizalom még egyáltalán nem állt helyre, Law tudta, hogy nem volna elég, hogy a kincstár kezeskedjen az általa kibocsátott értékpapírok beválthatóságáért. A franciák akkoriban foglalták el Louisianát, s igen nagy reményeket fűztek az új gyarmati terület kiaknázásához, aminek irányítását a Missisippi-völgyi kereskedő társaság kezébe adták. Ez a cég szolgáltatta a Law és Tsa. (később Banque Generale majd Banque Royale) által kibocsátott értékpapírokhoz a fedezetet. Mivel a bank megszerezte a kereskedőcég papírjainak többségét, a két vállalkozás gyakorlatilag eggyé vált. Ráadásul a kereskedőcég (Compagnie de la d'Occident) is üzleti kapcsolatot alakított ki az állammal, s bérbe vette tőle a dohánymonopóliumot, illetve megállapodott 6000 francia telepes és 3000 szenegáli rabszolga Louisianába költöztetéséről.

A Bank Royale 100 livre értékű részvénye. A vágy titokzatos tárgya © gutenberg.org

Ám ez csak az első lépés volt, hiszen hamarosan a pénznyomtatás bérbevétele, sőt, egy idő után az állam összes „jövedelmeinek” kedvező feltételek melletti bérbevétele következett, beleértve a tengeri kereskedelmet. A gyarapodás olyan látványos, a profit ígérete olyan hatalmas volt, hogy az 500 frankos részvény árfolyama hamarosan 5000 majd 8000 frankra emelkedett. Valóságos roham kezdődött az államilag elismert „bankjegyekért”, s Law nagy kegyesen megengedte az ország előkelőségeinek, hogy részvényt jegyezhessenek nála.

Miután Law áttért a katolikus hitre, Colbert pénzügyminiszter hivatalát is megkaparintotta, s Franciaország minden pénzügye a kezében összpontosult, ami tovább növelte a bankjába vetett eddig is szinte korlátlan bizalmat.

John Law bankója saját kezű aláírásával. Sokkal több, mint papír © www.wikimedia.org

Az állam az elsők között igyekezett kiaknázni a kínálkozó pénzbőségét, és 1200 millió frankot vett kölcsön a banktól 3 százalékos kamatra. Ez a kölcsön képessé tette a kincstárt, hogy a régebbi magasabb kamatú kölcsöneit kifizesse, vagy olcsóbbra váltsa. Azok pedig, akik a jövedelmüket az államtól származó kamatokból húzták, most boldogan helyezték el befektetéseiket Law-nál biztonságos és magas kamatozású befektetésekbe. Így aztán az állam hitelezői lassanként a bank részvényeseivé váltak. Mindenki részvényt akart, a készpénznek gyakorlatilag elveszett az értéke. Beszámolók szerint előfordult, hogy egy hitelező kardot rántott, mert nem részvényben, hanem aranyban akarták kifizetni. A részvényvásárlási őrület mindenkit magával ragadott a legkisebb egzisztenciáktól a polgárságon és a papságon át az arisztokráciáig, mert a meggazdagodás, a nagy vagyon felhalmozása oly könnyen elérhetőnek tűnt, s a munka értéke semmivé foszlott.

A tündérmese azonban tiszavirág életű volt. A bank nagyjából tízszer akkora értékben bocsátott ki értékpapírokat, mint amennyi készpénze volt. A különbséget a louisianai aranybányáknak kellett volna fedezniük. De ezek jövedelme a bányanyitások elhúzódása s a vártnál kisebb hozamok miatt messze alatta maradt a várakozásoknak. Ráadásul igen sokba került a gyarmati központ, „Új-Orleans” kiépítése is. A bank részvényei emiatt veszíteni kezdtek az értékükből. A bennfentesek természetesen tudtak a bajokról, s Law, illetve a régens is nekiláttak eladni részvényeiket, igen nagy haszonra szert téve. A kormány pedig (mentendő a menthetőt) a bankjegyforgalom ösztönzésébe fogott, s bűnnek nyilvánította, ha valaki 500 frank (nemesfém) készpénznél többet tart otthon. Abból indultak ki, hogy minden arany és ezüst az államé, a magánembereknek meg kell elégedniük a bankókkal.

Az intézkedés azonban fordítva sült el, mert felkeltette a bizalmatlanságot, ami a bankpapírok elértéktelenedésének felgyorsulásához vezetett. A kormánynak hamarosan (1721 szeptemberében) el kellett rendelnie a bankrészvények eredeti értékükre való leszállítását, illetve bejelentették azt is, hogy megszakítják a Law bankjával fenntartott kapcsolatot, s papírjait hivatalos állami pénztárakban nem fogadják el. Erre kitört a pánik, mindenki visszakövetelte befektetett pénzét. A Banque Royale ennek természetesen nem tudott megfelelni, úgyhogy a kormány megtiltotta a bankjegyek forgalmazását, s ezzel véget is vetett a bank működésének.

© gutenberg.org

A bank és a kereskedőtársaság ki nem fizetett adóssága elérte az akkoriban elképesztő összegnek számító 2 milliárd frankot. Sok ezer olyan ember jutott koldusbotra, aki egy-két évig azt hihette, hogy a végtelen gazdagság kapujában áll. Franciaország pedig ugyanoda jutott vissza, ahonnan John Law pár évvel korábban kirángatta: a pénzügyi káosz közepére. Law-nak menekülnie kellett, előbb visszatért Angliába, ahol sikerült tisztáznia magát a még mindig fennálló gyilkossági vád alól, s végül Velencében húzta meg magát, ahol minden vagyonát és befolyását elveszítve, szegényen és magányosan halt meg.

John Law kísérlete kudarcot vallott, s számos tragédia okozójává vált, de hatása nem múlt el nyomtalanul. Bebizonyította, hogy a pénz értéke az emberek közötti magállapodáson nyugszik, s nem valamiféle objektíven mérhető alapon, például színarany rudakon.

Egy akkoriban a párizsi lapok közreműködésével népszerűvé vált dalocska még sokáig emlékeztette a franciákat, hogy a vágyakat nem kifizetődő összekeverni a valósággal. Nekünk is érdemes elolvasni.

Hétfőn részvényt vettem részvény után
Kedden milliomos lettem, úgy ám
Szerdán nagy házat szereztem gyorsan
Csütörtökön már hintómban voltam
Péntek: mámor az operabálban
Szombaton a szegényházban háltam.

MZ