szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Túl optimistán látja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarország helyzetét - vélekedett Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pénteken, azután, hogy pártja Budapesten találkozott a szervezet küldöttségével.

Varga Mihály közölte: az IMF és a Fidesz másként látja Magyarország kilátásait. Míg az IMF úgy látja, hogy Magyarország már túl van a gazdasági válság nehezén, addig a Fidesz értékelése szerint az ország helyzete súlyos.

A hitel segített az államcsőd elkerülésében, de az ország rossz gazdasági pályán van, ezt a munkanélküliségi mutatók, a gazdasági visszaesés mértéke és a gazdaságban lassan kialakuló inflációs feszültség is jelzi - vélekedett az alelnök.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Orbánék hívhatják le az IMF-hitel következő részleteit

A kormány jelenleg arról tárgyal a Nemzetközi Valutalappal (IMF), hogy ne az eredeti határidőben kelljen lehívni a készenléti hitelkeret következő összegeit, hanem későbbi időszakban lehessen ugyanezt megtenni - erről Oszkó Péter pénzügyminiszter beszélt a Magyar Televízió Az Este című műsorában kedden.