Akár tízszeres is lehet a fővárosi taxitársaságok forgalma a BKV-sztrájk alatt egy átlagos hétköznaphoz képest – közölte Erről Dudás Zoltán, a Főtaxi taxi-üzletág igazgatója.
A Főtaxi mintegy 500 autóval van jelen az utcákon, ami a teljes kapacitásuk csaknem 80 százaléka. Dudás Zoltán szerint a társaságnak sikerült kezelnie a megnövekedett rendeléseket; az előrendeléseket hétfőn késő este kellett csak korlátozni. Az embereknek inkább azt javasolták, hogy az utazás előtt kérjenek autót – tette hozzá.
Medgyes Péter, a 6x6 Taxi marketing igazgatója elmondta, hogy hétfőn a szokásos előrendelések 5-6-szorosát vették fel a BKV sztrájk idejére. Előrendelést továbbra is fogadnak, azonban csak „óvatosan”, hogy biztosan ki tudják elégíteni az utasok igényeit. A társaság 611 autójából 540-550 van kinn Budapest utcáin, az éjszakás sofőrök is szolgálatban maradtak.
A Taxi 4x4- közölte, hogy folyamatosan veszik fel a rendeléseket, és közlik az utasokkal, hogy mikorra tudnak autót küldeni. A normál rendelések tripláját kapták a reggeli csúcsidőben, előrendelést pedig már csak délutánra fogadnak el, azt is csak korlátozott számban.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Rétfalvi György menesztésének különös története »
A New York-i tőzsde is a görögöktől rettegett »
Nagyon borúlátó a kínai jegybank »
Gőzerővel terjeszkedik a BMW Kínában »

+0.53%
-1.25%