Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Demján Sándor arról tárgyal, hogy – külföldi befektető-partnerekkel együtt – részt vállaljon egy "új Malév" beindításában − írja csütörtöki számában a Figyelő a szerkesztőség tájékoztatása szerint
Mécs Imre, a Demján Sándor érdekeltségének számító Magyar Tőketársaság Zrt. vezérigazgatója a lapnak megerősítette: "vannak olyan elképzelések, amelyekben a mi szerepünk is felmerülhet". A nagybefektető képviselői arról tárgyalnak, hogy a nemzeti légitársaságot külföldi partnerekkel közösen vennék át, miután azt cégtechnikailag "megtisztították", tartozásait pedig az állam rendezte.
A formálódó tervek szerint a Malév karbantartó és földi kiszolgáló leányvállalatait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez csoportosítanák át, ezek ugyanis jól funkcionáló vállalatrészek. A Malév márkanév és egy repülő ma is az MNV egy erre a célra létrehozott leányvállalatának a tulajdona, azt korábban nem is privatizálták, tehát cégjogilag is lenne megfelelő helye az említett két társaságnak. Ezek után a Malév maradékát felszámolnák, ami egyben konszolidációt is jelentene, hiszen a légitársaság hitelei mögött állami garanciavállalás áll, amit egy ilyen eljárásban lehívhatnának a bankok.
Ezek után indulhatna el egy új Malév, tiszta lappal, az ágazatban terjedő hírek szerint a jelenleginél jóval kisebb hálózattal. Az új cégnek nem kellene vesződnie a múltban kötött, sokszor előnytelen, ám gyakorlatilag felmondhatatlan partneri szerződésekkel, a márkanevet pedig ugyanúgy bérelhetné az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. leányvállalatától, miként azt a jelenlegi Malév is teszi − írja a lap.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.