szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szlovák legfelsőbb bíróság megerősítette a monopolellenes hivatal (PMÚ) korábbi döntését, és 9 millió eurós - nagyjából 2,7 milliárd forintos - bírság kifizetésére kötelezte a Mol szlovákiai leányvállalatát, a Slovnaftot - közölte a PMÚ a legfelsőbb bíróság döntésére hivatkozva hétfőn.

A PMÚ indoklása szerint az olajipari vállalat azért kapta a büntetést, mivel a 2005-től 2006 végéig tartó időszakban visszaélt domináns piaci helyzetével a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi forgalmazása során.

A legfelsőbb bíróság mostani döntésével megváltoztatta a pozsonyi kerületi bíróságnak az ügyben tavaly márciusban hozott ítéletét, amely az elsőfokú bírósági döntéshez hasonlóan elutasította a PMÚ által meghozott döntést.

A szlovák monopolellenes hivatal álláspontja szerint a Slovnaft úgy élt vissza domináns helyzetével, hogy nem transzparens árpolitikát folytatott, a vállalat egyéni árakat állapított meg, illetve személyre szabott árkedvezményeket adott egyes kiskereskedelmi partnereinek, mivel a kiskereskedőket érintő információk birtokában tisztában volt azzal, hogy az egyes forgalmazók mennyire számítanak attraktív üzleti partnernek a konkurencia számára.

Az árkedvezmények az egyes vásárlók esetében különbözőek voltak, és a különbségeket nem lehetett objektíven megindokolni, ami az egyes vásárlók diszkriminációjához vezetett - olvasható a hivatal indoklásában.

Az árpolitika lényege az volt, hogy azok a kiskereskedők, akiknek kevésbé állt módjukban, hogy a konkurenciához forduljanak, csak magasabb árakon vásárolhattak. Ezzel az árpolitikával a PMÚ szerint a Slovnaft az említett időszak során több mint 6,5 millió euró anyagi előnyre tett szert.

A Slovnaft az ítélet kézbesítése után kíván állást foglalni a legfelsőbb bíróság döntéséről, és azt követően dönt a további lehetséges jogi lépésekről is. "Az ítéletről írásos kézbesítése után foglalunk állást, mivel annak meghozatalakor, nagy meglepetésünkre, nem voltak rendesen és érthetően megindokolva azok a következtetések, amelyek alapján a legfelsőbb bíróság meghozta a döntését" - közölte Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!