Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Kibérelné a Honvédkórház a Telki magánklinika épületét, ahol magánbetegeket, állami vezetőket és politikusokat láthatnának el – írta a Népszava. Később Borbíró Zoltán, a Honvédkórház felügyeletére kinevezett miniszteri biztos, védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár a népszabadságnak cáfolta, hogy Telkibe költöztetnék az állami vezetők VIP-ellátását.
A KLH-Masters Létesítményüzemeltető és Fenntartó Kft. vásárolta meg a nemrégiben bezárt Telki magánkórház ingatlanát, méghozzá azzal a céllal, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) egészségügyi szolgáltatójának adja bérbe – közölte a Népszava. Ez a cég a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (EI) Zrt. legnagyobb szállítója, azaz a honvédelmi tárca kiemelt partnere.
A tervek olyannyira konkrétak, hogy a napokban már terepszemlén is megjelent a Honvédkórház több vezetője is, például Borbíró Zoltán, az intézmény felügyeletére kinevezett miniszteri biztos, védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár, valamint Zsiros Lajos orvos ezredes, a Honvédkórház orvos-igazgatója – tette hozzá a lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
A Telki magánkórházban július 11-től szűnt meg a fekvőbeteg-ellátás, miután a luxusklinika épületét eladták. A magánintézmény eddigi tulajdonosa, Kovács Gábor a komplexumból csak a kórház épületére és felszerelésére talált vevőt. Az új tulajdonos kilétére korábban nem derült fény, csak annyit közöltek hivatalosan, hogy a vevőnek "nem célja a fekvőbeteg-ellátás folytatása".
A Honvédkórház dolgozói és betegei a Népszava szerint nem értik, miért van szükség a kiemelt betegek még nagyobb luxusba helyezésére, mikor a Honvédkórház VIP-részlegét mintegy 3 milliárd forintért hozták létre az előző kormányzati ciklusokban, amikor a kórház legtöbb ellátóhelye is megújult. Ugyanakkor az ország csúcsintézmények tartott Honvédkórház terhei jelentősen megnövekedtek, miután 2012 júliusától hatályba lépett az új területi ellátási kötelezettség.
A lap értesüléseit később cáfolta a HM helyettes államtitkára. Borbíró Zoltán a Népszabadságnak határozottan tagadta, hogy Telkibe költöztetnék az állami vezetők VIP-ellátását.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.