Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Bár a rezsidíjak változatlanok, a kettős díjrendszer miatt a statisztikai hivatal hónapról hónapra árváltozást mutat ki a fogyasztás függvényében. A jelek szerint júniusban is sokkal nagyobb volt a fogyasztás, mint egy évvel korábban – pedig abban a hónapban már nem volt különösebben hideg. Lehet, hogy a lakosság már nem spórol annyira a fűtésen.
Júniusban a háztartási energia látványosan nagyot drágult az egy évvel korábbihoz képest: az áremelkedés 8,6 százalékos volt. Ezen belül a vezetékes gáz 18,4 százalékkal drágult. Tavaly júniushoz képest a teljes fogyasztói kosarat (minden számításba vett terméket és szolgáltatást) tekintve az infláció 4,6 százalék volt.
A háztartási energia – és azon belül különösen a vezetékes gáz – inflációja április óta folyamatosan gyorsul. Az energiainfláció rendre 3,5 százalék, 5,3 százalék, 8,6 százalék volt, a vezetékes gáz inflációja pedig 7,2 százalék, 11,4 százalék, 18,4 százalék.
Pedig a lakossági energia hatósági áras, vagyis az árak hónapról hónapra változatlanok. A KSH azért regisztrálhat mégis drágulást, mert 2022 nyara („a rezsicsökkentés megvédése”) óta két díjsáv van, és a sávhatár fogyasztáshoz kötött. Vagyis
ha több a fogyasztás, akkor a fogyasztó felkerül a magasabb díjsávba, és a KSH úgy kalkulál, hogy így egy fogyasztó végső soron többet költött egységnyi energiára, vagyis emelkedett az energia ára.
Tehát – és emiatt a KSH módszertanát sok kritika érte – az árszámítás során a fogyasztás mennyiségét is figyelembe veszi, ami bármilyen más termék esetében nonszensz, egy zsömle ára nem változik attól, hogy valaki négy, hat vagy nyolc darabot vesz. Tegyük hozzá: a háztartási energia jelenlegi díjszabása a nonszensz, amit statisztikai eszközökkel kezelni semmilyen módon nem lehet úgy, hogy az minden kívánalomnak megfeleljen.
A KSH sokáig kötötte az ebet a karóhoz, hogy a választott módszertannal nincs gond, mindenesetre folyamatosan egyeztettek az uniós statisztikai hivatallal, az Eurostattal. A KSH 2024 decemberében jelentette be, hogy az Eurostat ajánlását figyelembe véve 2025 januárjától megváltozik a módszertan – de csak a harmonizált fogyasztóiár-indexé (HICP), amelyet az Eurostat használ. Az uniós módszertan szerint a KSH úgy számol, mintha a fogyasztás állandó lenne (lényegében az éves fogyasztást leosztják a 12 hónapra) – így nincs ingadozás az árszámításban sem. Hazai használatra ugyanakkor még mindig figyelembe veszik a havi fogyasztásváltozást, így ingadoznak az árak.
A megugró rezsiinflációra visszatérve: az ok látványosan a tavalyi alacsony bázis, vagyis végső soron a tavalyi alacsony fogyasztás, ami miatt alacsonyabb árakat kalkulált a KSH, mint az idén tavaszi hónapokban.
A június egyébként érdekes, a HungaroMet középhőmérsékleti térképeit elnézve a május még valóban szokatlanul hideg volt, a június azonban már nem. Sőt az idei június nagy átlagban melegebb volt, mint a tavalyi. Ami nem indokol a tavalyinál nagyobb fűtési igényt, tehát nagyobb gázfogyasztást. A közműhivatal (MEKH) még nem tette közzé a júniusi gázstatisztikáit, a megelőző hónapokban az egy évvel korábbiaknál magasabban alakult a fogyasztás.
Tényező lehet, hogy az infláció mérséklődése mellett egyre inkább háttérbe szorulnak a spórolási megfontolások a háztartásoknál – egyszerűen fogalmazva a háztartások bátrabban fűtenek, mint akár egy évvel korábban.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Igen-igen óvatos derűlátás jellemzi az első kommentárokat a washingtoni megacsúcs után.
A dollárral szemben még látványosabb az erősödés.
Védjegyévé vált pulóverét egy elegánsabb katonai zubbonyra cserélte.
A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint gyakorlatilag stagflációról kell beszélni.
Az Odu Store Kft. a BDPST Zrt.-hez került, de az ügyvezető a miniszterelnök lánya maradt.
Törökország felé veszi az irányt.