szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hollandia gazdasága gyorsabban növekedne, ha az ország kilépne az Európai Unióból és feladná az eurót – állította Geert Wilders holland populista politikus egy csütörtöki sajtótájékoztatón. A Szabadságpárt vezetője - egy pártja által megrendelt jelentésre hivatkozva - azt mondta: az EU elhagyása esetén a holland gazdaság termelése tíz éven belül tíz százalékkal nagyobb lenne, mintha az ország az EU tagja maradna, és minden holland háztartás nagyjából 10 ezer eurót nyerne a kilépéssel a következő két évtizedben.

A jelentést a Capital Economics nevű brit elemzőcég készítette, amely már eddig is az eurózóna megszüntetésének szószólója volt.

"(A kilépés) azt jelentené, hogy többet nem kéne milliárdokat fizetnünk Brüsszelnek és a gyenge dél-európai országoknak. Milliárdokat spórolhatunk, ha felszabadítjuk magunkat az európai uniós szabályozások alól. Véget vethetünk a tömeges bevándorlásnak, és nem kell szociális támogatást fizetünk például a románoknak és a bolgároknak" – mondta Wilders a sajtótájékoztatón.

A jelentés szerint az EU elhagyásának egyik előnye az unió költségvetésébe való befizetések megszűnése lenne (Hollandia számára a legnagyobb az egy főre eső hozzájárulás), a másik pedig az, hogy az eurózónából való kilépéssel Hollandia ismét önálló, az ország gazdasági érdekeit jobban szolgáló monetáris politikát tudna folytatni.

A kormány szerint ugyanakkor az euró feladása pénzügyi válsághoz vezetne, az EU-ból való kilépés pedig alapjaiban rengetné meg az európai kereskedelemtől erősen függő holland gazdaságot. Jeoren Dijsselbloem pénzügyminiszter Wilders szavaira reagálva azt monda, "nagyon nem lenne bölcs" kilépni az EU-ból.

Szakértők szerint az EU-kilépés nem reális Hollandia számára, és felmérések szerint a hollandok többsége EU-párti. Ugyanakkor a 2008 óta stagnáló és kemény megszorításokkal szembenéző országban nagy népszerűségnek örvend Wilders EU-szkeptikus és bevándorló-ellenes pártja, amely felmérések szerint egyedül annyi helyet nyerne a parlamentben, mint a kormánykoalíció két pártja együttvéve, ha most vasárnap lennének a választások.

Az EU-t korábban "náci államnak" nevező Wilders tavaly novemberben unióellenes szövetséget kötött a francia Nemzeti Fronttal, a szélsőjobboldali pártok a tavaszi EU-választásokat követően közös EU-szkeptikus frakciót akarnak létrehozni az Európai Parlamentben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!