Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Miután Putyin Oroszország egyik legfontosabb politikai és kereskedelmi-gazdasági partnerének nevezte Magyarországot, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is sietve leszögezte: fontos partnerként tekintünk az oroszokra.
Magyarország fontos partnerként tekint Oroszországra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia vezetőjével folytatott moszkvai tárgyalásának kezdetén szerdán. Oroszország rendkívül fontos szerepet játszik Közép-Európa energiaellátásában – hangsúlyozta a magyar tárcavezető. "Örülünk annak, hogy együttműködhetünk a régió energiabiztonságának növelésében" – tette hozzá.
Szijjártó a tárgyalás kezdetén kiemelte azt is, Magyarország abban érdekelt, hogy újjáépüljön Európa és Oroszország gyakorlatias és konstruktív együttműködése. Szijjártó Péter először látogatott Oroszországba azt követően, hogy elfoglalta a külgazdasági és külügyminiszteri posztot.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, az Oroszországban akkreditált 15 külföldi nagykövet megbízólevelének átadásán azt mondta: Oroszország egyik legfontosabb politikai és kereskedelmi-gazdasági partnere Magyarország. Hozzátette, hogy Moszkva osztja Budapest készségét a párbeszéd erősítésére és a közös nagyszabású beruházások megvalósítására.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.