szerző:
hvg.hu

Az Index hivatalosan meg nem erősített információi szerint az Európai Csalásellenes Hivatal is nyomoz Tiborcz István volt cégének közbeszerzési ügyei miatt.

Hivatalosan nem erősítették meg, de az Index információi szerint az OLAF, az Európai Csalásellenes Hivatal is vizsgálatot kezdett az Elios Innovatív Zrt. gyanús közbeszerzési győzelmeivel kapcsolatban. Ez az a cég, amelyben egészen a közelmúltig Orbán Viktor veje, Tiborcz István volt a tulajdonos.

A hírportál keddi cikke szerint az uniós pénzek elköltését felügyelő szervezet mellett a márciusban elkezdett rendőrségi nyomozás is tovább folyik a Tiborcz István tulajdonosi időszakában begyűjtött, összesen 1,2 milliárd forintot kitevő megrendelés ügyében. Az Index szerint a nyomozás azóta több tanúmeghallgatással folytatódott, amelyekkel a rendőrök főként az Elios szekszárdi üzletének hátterét próbálták feltárni.

©

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!