szerző:

Nagy volt a kavarodás a Nemzeti Választási Irodánál, amikor a Kúria kihirdette döntését, és újra be lehetett adni a vasárnapi boltzárral kapcsolatos kérdéseket. Nyakó István MSZP-snek például nem sikerült bejuttatnia kérelmét, pedig a nekünk nyilatkozó magánszemély szerint eléggé tülekedett.

Továbbra is nagy a kavarodás a Nemzeti Választási Irodánál (NVI), így nem lehet világosan tudni, végül kinek sikerült először benyújtania a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezést. Az egész biztos, hogy nem az MSZP-s Nyakó Istvánnak, hanem két magánszemélynek.

Nyakó kedd délelőtt panaszt tett az NVI-nél arra hivatkozva, hogy akadályozták jóhiszemű állampolgári jogának gyakorlásában a hivatal "felróható könnyelműsége, nemtörődömsége" miatt.

Az MSZP-s politikus kedden népszavazási kérdést nyújtott volna be a vasárnapi zárva tartás ügyében. A Kúria határozathozatalának nyilvánosságra kerülése után azonban megelőzték őt, az időbélyegző először két magánszemély beadványára került rá. A beadványozók – egy férfi és egy idősebb nő – nem kívánt nyilatkozni a sajtónak.

A hvg.hu-nak nyilatkozott viszont egy másik magánszemély, akinek szintén nem sikerült bejuttatnia a vasárnapi boltzárról szóló kérdését. Ő Nyakó tolakodására fogta, hogy lemaradt. Mint mondta, magánemberként, vállalkozóként jött ide, "nincsen rajtam bomberdzseki".

Mint arról beszámoltunk, kedd reggel egy ismeretlen, kigyúrt férfiakból álló csoport fogadta Lukács Zoltánt, az MSZP alelnökét és társait a Nemzeti Választási Iroda épületénél. A párt képviselői azért érkeztek, hogy ismét beadják a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezését. A "bőrfejű" férfiak egy nénit kísértek el, aki szintén a kérdésben kíván beadvánnyal élni, de az NVI csak az első beadványt vizsgálhatja. A startpisztoly a Kúria ítélethirdetésekor dörrent, az után lehetett beadni a kezdeményezéseket.

Cikk megosztása
Címkék