szerző:
hvg.hu

Több száz millió forint veszteség és zuhanó olvasottság követte azt, hogy 2015 után az állami hirdetések és a fideszes olvasók elpártoltak a Magyar Nemzettől.

A hivatalos bejelentés szerint tartós finanszírozási problémák miatt szűnik meg a Magyar Nemzet. Elhallgat a Lánchíd Rádió is. Simicska Lajos környezetéből úgy értesültünk: a Hír Tv-nél is változások lesznek, racionalizálás várható, az pedig bizonytalan, hogy melyik kifutó műsorok újulnak meg. Azt persze nem tudhatjuk, hogy valóban ez áll-e a háttérben, vagy Simicska Lajos más okokból gondolta úgy, hogy nincs értelme tovább folytatni.

A Magyar Nemzet anyagi problémái már jó ideje látszottak. Simicska Lajos sajtócégei 2016-ban már veszteségessé váltak. A G-nap utáni első teljes üzleti évben kiderült: az állami hirdetések nélkül a Simicska-médiabirodalom nem volt képes nyereséget elérni. A 2017-es jelentésekre még várni kell májusig, a legfrissebb adatok 2016-osak. A HVG tavaly összegyűjtötte: a Hír Tv több mint 7 milliárd forintos 2014-es árbevétele 2016-ra 2,7 milliárdra zuhant, sőt 771 millió forint deficitet hozott össze a televízió. A Magyar Nemzet pedig 762 millió forint veszteséget könyvelt el tavalyelőtt, miközben az árbevétele megfeleződött 2015-höz képest.

A Magyar Nemzet példányszáma 2015 és 2016 között 13 ezerrel zuhant, tavalyelőtt naponta már csak körülbelül 16 ezer példányban fogyott. A hirdetési bevételek a Nemzet Kft.-nél 1,2 milliárd forintról 276 millióra estek.

A reklámpiaci trendeket összesítő Reklámtorta szerint a médiában egyre több pénzt költenek hirdetésekre, azonban elsősorban az állam uralja a reklámpiacot.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!