Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Magyar Péter azt ígéri, hogy felelősségre fogja vonni a Tisza Párt az érintetteket, ha kormányra kerül.
Kormányra kerülése esetén a Tisza Párt mindent meg fog tenni, hogy ne valósulhasson meg a rákosrendezői Maxi-Dubaj projekt, valamint a legfontosabb vasúti pályaudvar 99 évre szóló bérbeadása – Magyar Péter erről Facebook-oldalán írt. “Ne örüljenek túl korán azok, akik asszisztálnak a padlás kisöpréséhez, mert a megszerzett javakat csak rövid ideig élvezhetik” – figyelmeztette a beruházások résztvevőit a pártelnök.
Akik ezekben a korrupciós ügyekben közreműködnek, súlyos bűncselekményeket követnek el, és felelősségre lesznek vonva”
– tette hozzá Magyar.
A Tisza Párt sokáig nem foglalkozott érdemben a rákosrendezői beruházás kérdésével, végül azonban január végén Magyar Péter kijelentette, hogy “a Maxi-Dubaj így nem fog felépülni, ezt vehetik ígéretnek”. A párt fővárosi képviselői később meg is szavazták az előterjesztést, amely alapján az önkormányzat cége, a Budapesti Közművek érvényesíteni akarja a területre vonatkozó elővásárlási jogát.
A nagyobb vasúti pályaudvarok 99 évre szóló bérbeadását november végén hirdette meg a MÁV, az a napokban derült ki, hogy a nagyobb csomópontokra kormányközeli körök vetettek szemet, Garancsi cége, a Market Asset Management Zrt. például a Déli pályaudvarban lát lehetőséget, míg a Matolcsy Györgyhöz köthető Somlai Bálint Raw Development Kft.-je a Déli, a Kelenföldi, a szegedi és a győri pályaudvarra is pályázott.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.