HVG

A következő években - elsősorban demográfiai okokból - várhatóan drasztikusan visszaesik a felsőoktatásba jelentkezők száma, így az intézmények számára létkérdés lesz, hogy minél több diákot csábítsanak magukhoz. A magasabb presztízsű felsőiskolák természetesen könnyebb helyzetből startolnak a diákszerző versenyben. Sok intézmény az oktatás körülményeivel, szolgáltatásainak színvonalával próbálja magához édesgetni a felvételizőket, bár ez a diákok választásában láthatóan csak másodlagos szerepet játszik a szakmai színvonal és - főleg - a várható munkaerő-piaci előnyök mögött.

Az ELTE jogi kara például annak ellenére gyűjti be évről évre a jogászképzésre jelentkezők legjobbjait, hogy a tanár-diák viszony és az intézmény szolgáltatásai a hallgatók szerint igen sok kívánnivalót hagynak maguk után. A karon például egyszerűen nincs menza - az étkezési lehetőséget egy meleg ételt is kínáló, nem túl olcsó büfé jelenti. A sportolási lehetőség szintén siralmas: a nem kötelező tanórán kívül a leendő jogászok csak pénzért - igaz, kedvezménnyel - látogathatják az ELTE sporttelepeit. A HVG Diploma című különszámában közölt adatok szerint a hallgatók a kari könyvtár színvonalát aránylag jónak, a számítógépes ellátottságot viszont gyengének, az oktatók segítőkészségét pedig az összes magyarországi jogi kar közül a leggyengébbnek ítélik.

Azt, hogy a legjobban teljesítő diákok a jogi karok közül mégis az ELTE-t preferálják, nem azt jelenti, hogy nem tartják fontosnak az oktatói kar színvonalát vagy az infrastruktúra állapotát. Az 1990 óta eltelt időszak a felsőoktatásban tanulók számának nagymértékű növekedését hozta, ezt azonban nem követte sem az oktatók számának növekedése, sem az infrastruktúra fejlesztése.

A diákok száma másfél évtized alatt több mint négyszeresére nőtt. Igaz, ez zömmel a levelező oktatás előretörésének köszönhető. Márpedig a levelezős diákok kevéssé veszik igénybe az intézmények infrastruktúráját, s általában oktatóik többsége is szerződésesként - azaz főállásban nem az adott intézményben dolgozóként - áll a katedrára. Ám a nappali tagozatosok száma is megháromszorozódott, és az oktatói létszám emelkedése ezzel sem tartott lépést. 1990-ben mintegy 17 ezer oktató tanított a hazai felsőoktatási intézményekben, 2006-ban pedig 23 ezer, míg tehát 1990-ben négy és fél nappalis hallgató jutott egy oktatóra, 2006-ban már tíz. Bár az oktatási tárca szereti ezt eredményként elkönyvelni - mondván, a hazai mutató közelített a nemzetközi trendekhez -, nyilvánvaló, hogy az oktatók leterheltségének ilyen arányú növekedése együtt jár a színvonal csökkenésével is.

Az infrastrukturális elmaradás még az "oktatóellátottságnál" is szembeszökőbb. A megnövekedett létszámú diákságot a legtöbb helyen ugyanaz az épületállomány fogadja, ami másfél évtizeddel korábban. Az áldatlan állapotokon sok egyetem épületbérléssel próbál segíteni, levelezős hallgatóit sok intézmény nem utaztatja a székhelyére, hanem az ország különböző régióinak egy-egy városában gyűjti össze a közelben lakókat. Ez persze nem olcsó megoldás: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavaly kiadott, 11 felsőoktatási intézmény ingatlangazdálkodásáról szóló jelentése szerint intézményenként több tízmillió - néhány esetben pedig több mint 100 millió - forintot visz el az épületek, termek bérleti díja.

Sok felsőiskola, a megnövekedett diákszámra tekintettel, állami vagy önkormányzati segítséggel új épületekhez jutott, csakhogy ezek általában meglehetősen távol esnek egymástól. Az említett ÁSZ-vizsgálat szerint például a Debreceni Egyetemnek 18 telephelyen 326 épülete volt, míg a Szegedi Tudományegyetemnek 124 telephelyen 303 épülete.

Gyakran az épületek belső elrendezése sem felel meg az oktatás követelményeinek. Nagyon sok szakon például ugyanazokat az előadásokat többször kell megtartani, mert a hallgatók a legnagyobb előadóterembe sem férnek be egyszerre. A diákok sok helyen a folyosóra kiszorulva, a földön ülve jegyzetelnek - ami nem biztos, hogy a legjobb módja a szakmai tudás megszerzésének.

Az ÁSZ számításai szerint összességében minden hallgatónak jut annyi hely a karokon, hogy letehesse a táskáját, vagy leülhessen, ám intézményenként jóval differenciáltabb a kép. Az ellenőrzött 11 intézményből ötben, a 75 karból 36-ban kevesebb a férőhely, mint a hallgatók száma. Az egy hallgatóra jutó oktatási terület is igen vegyes képet mutat: van, ahol kevesebb, mint 3, s van, ahol több, mint 30 négyzetméter.

A gyakran áldatlan helyzeten az utóbbi években jelentős beruházások támogatásával igyekezett segíteni a kormány. Az ELTE lágymányosi campusának kiépítése után, 2000-től indult a felsőoktatás-fejlesztési program, majd két évvel ezelőtt startoltak az állam és a magánszektor együttműködésével megvalósuló ppp-beruházások. Bár ez utóbbiak végleges költsége még nem látszik tisztán, az tény, hogy az intézmények nagy része le tudott dolgozni valamennyit infrastrukturális hátrányából. A beruházások nem egészen fele jut egyébként oktatási területre, sok helyen inkább korszerű könyvtárat, nemegyszer pedig regionális léptékű ingatlanfejlesztéseket végeznek. Szegeden például a 2004-ben átadott Tanulmányi Információs Központ a régió legnagyobb kongresszusi központja, mint ahogy Dunaújvárosban és Szombathelyen is hasonló létesítmény kialakítása volt a beruházás egyik célja.

Sok diák számára nem csupán az oktatási feltételek fontosak, de a lakhatásiak is. Márpedig ezek a legutóbbi időkig sok helyütt egyszerűen siralmasak voltak: a kollégiumok legtöbbje lerobbant állapotban van, és sokan még ezekbe sem jutnak be, emiatt a kollégiumi ellátásra jogosultak nagy része eleve lakást bérel. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ - az intézményektől kapott - adatai szerint Budapesten és vidéken is előfordul, hogy a kérelmezők fele sem kap kollégiumi szállást. A ppp-beruházásban épülő koleszok segíthetnek ezen a helyzeten, a "privát" diákszállók magasabb komfortjáért azonban többet is kell fizetni. Míg jelenleg egy átlagos kollégiumi helyért havi 6-9 ezer forintot kérnek, az új kollégiumokban ez az összeg a duplája vagy több is lehet majd.

A könyvtárak fejlesztése nagyon sok helyen megtörtént, ami főleg a számítástechnikai háttér kiépítését jelenti. Ezzel a hallgatók számára is javult a számítógép-használat lehetősége; a pár évvel ezelőtti állapotokkal szemben, amikor még a meglévő gépek egy részén sem lehetett elérni a világhálót, ma a legtöbb helyen ingyen internetezhetnek a diákok. Van, ahol kérnek beiratkozási vagy használati díjat, de általában ez sem haladja meg az 1-2 ezer forintot félévenként. (Másolásért, nyomtatásért, szkennelésért szinte mindenhol külön kell fizetni; egy A4-es oldal fénymásolásáért vagy nyomtatásáért 10-25, szkenneléséért 10-50 forintot.)

Mind több intézmény építtet szolgáltatásait bővítő létesítményeket, például szabadidőközpontot, sőt wellnesscentrumot. Eddig ugyanis az egyetemek-főiskolák nemigen dicsekedhettek sportpályákkal, tornatermekkel és -csarnokokkal. Ami van, azt kötelező tanórán ingyen lehet használni, azon kívül viszont szinte mindenért fizetni kell. Van, ahol egyesületi tagsági díjat kérnek, de a legtöbb helyen egyedi bérleti díjak vannak: teniszhez, focihoz vagy más labdajátékhoz alkalmanként 1-2 ezer forintért bérelhetik ki a pályát az adott intézmény hallgatói.

RIBA ISTVÁN