Mit tegyünk, ha választott önkormányzati vezetőink egy hipermarket-láncnak akarják eladni a falu egyetlen füves focipályáját? Ha sittlerakó lesz minden talpalatnyi zöldből? Vagy ha a település új és régi lakói már szóba sem állnak egymással?

A magyar ember jobbára úgy érzi, hogy a nagypolitika mindenről a feje fölött dönt, ez a rögeszme fertőző lehet, mert ma már a kisebb települések lakói is így gondolkodnak saját választott képviselőikről. Ez önmagában még nem tragédia, az azonban már igen, hogy a fásult polgárok alig-alig foglalkoznak a legközvetlenebb környezetüket befolyásoló napi ügyekkel. Ezt az önkormányzatok képviselői is érzik, s bizonyára el is merengenek a miérteken, amikor havonta egyszer tök egyedül végigücsörgik saját fogadóórájukat. A képviselőtestületek ülésein szintén nincsenek érdeklődők, pedig néha nem ártana: a döntési mechanizmusok is – nyilván nem maradéktalanul, de – több polgár számára válhatnak átláthatóbbá, s talán a képviselői munkát övező gyanakvás is oszlana kissé. Jelenleg épp az ellenkezője zajlik, a döntésekben nem veszünk részt, s ha más történik, mint amit szerettünk volna, akkor legyintünk.

Gyökérprobléma a felszín alatt

Az amerikai minta

A hetvenes évek elején az egyesült Államokban dolgozták ki a Citizens Jury elnevezésű demokratikus döntéshozói folyamatot. A német Planungszellére is emlékeztető tanács magyar változata az amerikaihoz is hasonló kulcsfogalmakkal operál: alapvető kívánalom a konszenzus elérése; a résztvevők egyenlőek; a csoport a képviselt közösségre nézve reprezentatív. Míg az USA-ban napidíj ellenében kötelezik el magukat a résztvevők, addig nálunk legfeljebb a meghívott külső szakértők kifizetésére van pénz.

Még akkor is nehéz az embereket bármilyen kérdésbe bevonni, ha egyébként van véleményük az ügyről – mondja Kuna Gábor, a civil szerveztek fejlesztésével és demokrácia technikák elterjesztésével foglalkozó Cromo Alapítvány ügyvezető igazgatója. A kifogások a szokásosak, félnek, hogy véleményükkel lebőgnek mások előtt. A Cromo az amerikai Citizens Jury-ről mintázott Állampolgári Tanács (ÁT) módszerét igyekszik meghonosítani itthon is. Ez alatt olyan, a felek egyetértésének kivívására törekvő, közösségfejlesztő fórumot kell értenünk, amely a települések tagjaiban szunnyadó aktivitást ébreszti fel, s igyekszik ezt valamely konkrét cél érdekében becsatornázni. (Jelen cikket persze nehéz úgy tálalni, hogy a „konszenzus” és a „demokrácia” szavakat ne ismételgessük unásig, de azért teszünk egy próbát.) Az ÁT-k szervezéséhez tréningeken képeznek úgynevezett facilitátorokat (hasonló szerepkörrel, mint egy vitamoderátor), eddig nagyjából százan végeztek náluk.

Kuna Gáborék megközelítése szerint amikor hétköznapi embereket megfelelő mennyiségű háttér információval látunk el, s kellő időt biztosítunk nekik, hogy átrágják magukat rajtuk, akkor nagyon is képesek magas szintű döntéseket hozni. Az ÁT tehát egy adott közösségi probléma kapcsán szervezett egy-kétnapos ülés, amelynek facilitátorai, vagyis levezetői abban segítenek a közösségnek, hogy levezessék, mi lehet a közös konfliktust kiváltó „gyökérprobléma”, s ők igyekezzenek megoldást találni rá.

„Diósdon 2005-ben tartottunk egy ÁT-t, ott látszólag az volt a gond, hogy az önkormányzat eladta volna az utolsó belterületi focipályát, a lakók jelentős része - sportkedvelők, környezettudatos polgárok és kereskedők -pedig ellenállt, aláírásokat gyűjtött” – eleveníti fel Kuna Gábor egyik korábbi mintaprojektjüket, amely során kiderült: valójában a budapesti agglomerációhoz tartozó település lélekszámának megtöbbszöröződése okozta a problémát, illetve az, hogy ezzel nem sikerült lépést tartania sem az infrastruktúrafejlesztésnek, sem a helyi adóbevételeknek. Pócsmegyeren a falu őslakosai és új betelepülői közötti kommunikációs fal okozta a problémát, s mint kiderült, a közösségi terek hiányában, s a közös programokban gyökerezett az egymás iránti averzió.


Nem árnyéktestület épül

Civil kurázsi

Hét évbe telt, amíg Kalocsa egyik kertvárosa mellől sikerült végleg eltüntetni a sitt-telepet. A törmelék és szemét nem az önkormányzatot, hanem Dudás József pszichiátert aggasztotta igazán, akinek éppen a háza mellett állt halmokban. A kalocsai polgár a környék lakóiból egyesületet gründolt KELE néven, majd hosszas kilincselés után sikerült ésszerű kompromisszumba hajszolnia az önkormányzatot: az egylet 20 évre 1 forintért bérbe vehette a területet, amelynek cserébe vállalták a gondozását. A földsávot pályázati pénzekből, munkagépekkel tisztították meg, kisebb tavakat és parkot alakítottak ki, így most már valóban úgy fest, mint egy kertváros.

„Mi kívülállóként a helyismerettel bíró civileket vonjuk be az ÁT szervezésébe, s a települések önkormányzati képviselői, markáns véleménnyel rendelkező polgárai mellé felkészült szakértőket is meghívunk” – meséli Őry Beáta, a Cromo programigazgatója, aki azt is hozzáteszi: a polgármesterekkel, képviselőkkel rendszerint tisztázni próbálják, hogy fontos volna a részvételük a folyamatban, s az is, hogy nyitottan álljanak at ÁT ajánlásaihoz, ne gondolják, hogy valamiféle árnyéktestület alakulgat. Ennek ellenére nem törvényszerű a polgármesterek részvétele.

A tanácskozás érdekessége, hogy a probléma definiálásakor ugyanúgy, ahogyan később minden részletkérdésben konszenzusra kell jutni, akár az eredeti módszer mintájául szolgáló amerikai esküdtszékeknél. Mindenki szót kap, véleményt mond, javaslatot tesz, nem olyan tehát, mint egy lakossági fórum, ahol a legvehemensebbek ragadják magukhoz a szót, hogy elmondják, mekkora gazember minden képviselő. Ezért aztán a választott vezetőknek is kevésbé frusztráló egy ilyen eszmecsere - mondják az alapítványnál. A tanács végén közös, javaslatokat is tartalmazó állásfoglalást öntenek formába a résztvevők, "de mindig hangsúlyozzuk, hogy egy település választott képviselőinek legitimációját ez nem csökkenti", mondja Őry Beáta, "bár remélhető, hogy végső döntésüknél iránymutató lesz".

Közös problémáról persze csak akkor érdemes tárgyalni, ha azt mindenki magáénak érzi. Ezért aztán a módszer inkább akkor működik, ha nem csupán közigazgatási, hanem valós közösségben használjuk - figyelmeztetnek az ÁT-szervezők. Az emberek fölöttébb érzékenyek a keretekre, vagyis hamar megértik, hogy ebben az esetben nem lakossági fórumról van szó. A demokratikus döntéshozói folyamatokban való részvétel végeredményben arra sarkallja a résztvevőket, hogy saját vállalásokat is tegyenek, s elgondolkodjanak, hogyan működhetnének közre egy akut probléma megoldásában vagy a jövőkép felvázolásában. Mindez - állítják a szervezők - kifejezetten gerjeszti az alulról jövő aktivitásokat.

A Cromo összesen négy mintaprojekt keretében szervezett eddig ÁT-t, idén két újabb tanács szervezésében szakmai segítőként működnek közre, illetve facilitátorok képzésével foglalkoznak.

Az Állampolgári Tanács biztosan nem az egyetlen módja a mediációs technikákkal segített konfliktusrendezésnek, az állampolgári szerepvállalásnak, illetve döntéshozatalnak. Hasonló akut problémát kezelő civil kezdeményezésről emlékezünk meg keretes anyagunkban, de a közösségszervezésnek egyébként is vannak immár hagyományai az országban. Míg azonban utóbbiak hosszú távú építkezést folytatnak, addig az ÁT ad hoc jelleggel alakul valamely nyugtalanító probléma megoldására. Az mindenesetre bizonyos, hogy a demokratikus folyamatokban való részvételünk ma még csekélyebb a kelleténél. Politikusaink pedig gyakorta bizonyítják, hogy nem feltétlenül jó az, ha megválasztásukat követően négy teljes évre magukra hagyjuk őket.